FN
Hajlandó válaszolni az Európai Parlament (EP) kérdéseire Peter Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusa, aki júniusban robbantotta ki az USA egész világra kiterjedő lehallgatási botrányát.
Úgy tűnik, ráharaphatnak a cégek arra a januártól élő cafeteria lehetőségre, amely szerint adómentes támogatást adhatnak a dolgozóknak a lakáscélú hitelek visszafizetéséhez.
2013. 12. 09. 14:58
Az adóvégrehajtás elsősorban a bankszámlán lévő pénzünket célozza meg, de a lakásunk, kocsink is ugorhat, ha sokkal tartozunk.
2013. 12. 09. 13:45
A gazdasági válság a vállalkozások többsége szerint már elérte mélypontját.
Szakemberhiány lassíthatja a szolgáltatóközpontok magyarországi terjeszkedését.
Szívszorító sztori arról, miként tartja fogva az embereket a pénztelenség. Amerikában sincs kolbászból a kerítés.
2013. 12. 08. 07:00
Pénteken még az arany árfolyamával versengett, aztán három óra alatt 40 százalékot esett az értéke.
- 19:46 Magyar Péter: a Tisza közössége készen áll a választásra
- 19:27 Hiller és Czeglédy is függetlenként jelentkezett be a választásra, míg az MSZP lehet, nem is indul, utóbbit pedig a DK mutatta be
- 19:09 Bangó Margit állapotáról nyilatkozott az unokája: „Hónapok óta kórházban van kisebb-nagyobb megszakításokkal”
- 19:00 Választás, tehén, személycsere, rekordok: ez a kvíz megmutatja, mennyire emlékszel a januári történésekre
- 19:00 Megjósolta a világ leghíresebb mormotája, meddig tart még a tél
- 18:59 Lázár János bevallotta: "Orbán Viktor hibáiból könyvet tudnék írni"
- 18:16 Lengyelország vizsgálja, hogy Jeffrey Epstein kapcsolatban állt-e az orosz titkosszolgálatokkal
- 18:10 Büntetőkkel jutott Eb-döntőbe a női pólóválogatott
- 18:04 Kevesebb vakcina, több vörös hús – veszélyes irányt vett az amerikai egészségügy RFK Jr. alatt
- 17:59 Sipos Péter az anyagi helyzetéről: Nem kirívó az életszínvonalunk, de beletörődtem
- 17:51 Újabb politikus mondott le az Epstein-botrány miatt, saját kormánya fel is jelentette
- 17:36 „Ne szégyenlősködj. Gyújtod? Azaz, jó volt?” – hároméves kisfia előtt kristályozott a nő, a nyolcéves gyermeke szolgálta ki a vevőket
- 17:12 Belső infók, lezsírozott pályázat, 207 milliós csalás és meghamisított fuvaradatok – ítélet a taxisbotrány ügyében
- 17:06 Elhatárolódnak a helyiek a Magyar Pétert lefejezéssel fenyegető férfitől
- 17:05 1,5 milliárd forintból újítják fel a 150 méteres szakaszt, ami miatt több mint egy éve lezárták a Veszprém-Ajka vonalat
- 11:04 Első világháborús bomba szorult a francia férfi végbelébe
- 12:52 Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát
- 07:25 Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi
- 09:45 Gáspár Bea: Igazat szólt a miniszterelnök úr, egyre több a diplomás cigány, Evelin is a Külügyminisztériumban dolgozik
- 06:59 Befektetési botrány a Hit Gyülekezetében: felfüggesztettek egy lelkészt
- 11:56 Stohl Rebeka nem tudja elképzelni Kiara Lordot a családi asztalnál
- 08:20 Tiszás képviselő: kiszállt a NAV a Tiszát támogató vállalkozókhoz Hatvanban – az adóhivatal cáfolta, hogy razziáztak volna
- 17:06 Elhatárolódnak a helyiek a Magyar Pétert lefejezéssel fenyegető férfitől
- 10:33 Változás jön a kávéknál a magyar boltokban, szigorít a minisztérium
- 13:28 „Hamis vádakkal szemben itt az igazság” – reagált a megvádolt cég Pintér Bence videójára
