Üzleti tippek

Ennél mélyebbre már nem süllyed a magyar gazdaság

A gazdasági válság a vállalkozások többsége szerint már elérte mélypontját. A cégvezetők legnagyobb arányban hosszú távú stagnálásra számítanak, de jelentős részük feltételez már javulást. A derűlátók közé tartoznak az agrárcégek és a középvállalkozások – derül ki K&H felméréséből.

A 2008-ban kezdődött válság kétségkívül szinte minden hazai kkv működését negatívan érintette. Mindez a megrendelések visszaesésében, a vevői tartozások növekedésében és a likviditásproblémákban mutatkozott meg leginkább. A K&H kkv-bizalmiindex felmérésében 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozást kérdeztek meg a gazdasági nehézségek hatásairól.

„A mostani kutatás szerint a társaságok bizalommal tekintenek a jövőre, és lassan maguk mögött tudhatják a válságot, hiszen 56 százalékuk szerint a visszaesés már elérte mélypontját. Ez az érték szinte duplája a 2009-ben mért adatnak, amikor ez az arány mindössze 30 százalék volt. Az előrejelzések szerint van okuk a cégeknek a derűlátásra, hiszen Európa gazdasága lassan kilábal a recesszióból, és idén már a magyar GDP is növekedésnek indult” – tájékoztatott az eredményekről Németh László, a K&H kkv-marketing főosztályvezetője.

Ha mégis minden borul

A szektorok alapján visszafogottabban ítéli meg a gazdaság jelenlegi helyzetét a szolgáltató (55 százalék) és a kereskedelmi (51 százalék) ágazat. Miközben a mezőgazdasági (65 százalék) és az ipari, építőipari (62 százalék) vállalkozások közül jóval nagyobb arányban nyilatkoztak úgy, hogy a válság már elérte a mélypontját, és nem várható további romlás.

A különböző árbevételű társaságoknál a cégmérettel együtt az optimizmus is növekszik: míg a mikrovállalkozások csupán fele (52 százalék) véli úgy, hogy a recesszió már nem folytatódik tovább, addig a kkv-k nagyjából azonos arányban (60-61 százalék) jóval derűlátóbbak.

A gazdaság jelenlegi helyzetét illetően megoszlanak a vélemények. A cégvezetők többsége (58 százalék) úgy véli, több visszaesés már nem lesz, de egyelőre javulásra sem számítanak. Ezzel szemben minden negyedik vállalkozás (27 százalék) ennél jóval bizakodóbb, és szerintük mostantól lassú növekedés veszi kezdetét. Ez az arány majdnem duplája a tavalyi adatnak.

További egy százalék a gazdaság gyors javulását feltételezi, miközben a válaszadók 11 százaléka még legalább egy nagy gazdasági visszaesést valószínűsít. A javulást mutatja, hogy egy éve még háromszor ennyi cégvezető vélekedett ilyen negatívan a kilátásokról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik