Gazdaság

Nemcsak az inflációval járnak rosszul a nyugdíjasok, hanem a visszavágott rezsicsökkentéssel és a kataszigorítással is

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Az idei eddig megvalósult és a jövő évi tervezett emelés sem biztosítja a nyugdíjak értékállóságát.

Az első félévben elszabadult és várhatóan még tovább gyorsuló infláció miatt a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (Nyuszet) három követelést fogalmazott meg a nyugdíjak értékállósága érdekében:

  • A kormány legkésőbb idén novemberben további 4,1 százalékkal emelje a nyugdíjakat.

Idén januárban 5 százalékos volt a nyugdíjemelés, amit 3,9 százalékos júliusi korrekció követett (ez összesen 8,9 százalék), és az eddigi információk alapján az éves pénzromlás elérheti a 13 százalékot, vagyis a mai tudásunk szerint mintegy 4,1 százalékos mínuszban lehetnek a nyugdíjak az év végére. Ennyi kell tehát az értékállóság megőrzéséhez.

  • A 160 ezer forint alatti nyugdíjakat emeljék meg még az idén további 4 százalékkal.

A vágtató infláció, az alapvető élelmiszerek árának elképesztően gyors emelkedése méltatlan helyzetbe hozza az alacsony nyugdíjból élőket, mert fogyasztói kosarukban az átlagnál jóval nagyobb az élelmiszerek súlya – ez indokolja, hogy ők kapjanak kiegészítő nyugdíjemelést.

  • Legalább 8 százalékos legyen a januári nyugdíjemelés.

A jövő évi költségvetési törvény tervezete 5,2 százalékos fogyasztói áremelkedéssel számol, vagyis ennyi lehet januártól a nyugdíjemelés. Indoklásuk szerint a rendelkezésre álló adatok alapján teljesen irreális az 5,2 százalékos infláció 2023-ra. Az MNB júniusban kiadott jelentésében 6,8–9,2 százalék közötti inflációval kalkulál jövőre.

Súlyos probléma a drágulás, főleg a kisnyugdíjasoknak

Felsorakoztattak további tényeket is, miszerint a KSH adatai alapján júniusban a fogyasztói árak átlagban 11,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest, a nyugdíjas fogyasztói kosárral számított árindex pedig 11,8 százalékot tett ki, míg az év első hat hónapjában átlagosan 9,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. A Nyuszet szerint kritikus a családok, különösen a többgyermekes családok és a nyugdíjasok számára, hogy az élelmiszerek ára az általános fogyasztói árindex majdnem kétszeresével, 22,1 százalékkal emelkedett, ezen belül az alapvető élelmiszerek ára rendkívüli mértékben, átlagosan 37 százalékkal nőtt, és még ezen belül is voltak kiugró értékek.

Kapcsolódó
Mi a közös a tejes margarinban, a csempében és a réteslisztben?
Brutális drágulások húzódnak a legfrissebb inflációs adatok mögött.

Hozzátették, azon idős emberek százezrein a rezsicsökkenés sem segített, akik nem gázzal vagy villannyal fűtenek, hanem szénnel, ami 15,4 százalékkal drágult egy év alatt, esetleg tűzifával, aminek 10,5 százalékkal emelkedett az ára éves szinten.

Kitértek arra is, hogy az infláció további mélyülését jelzi a magas és gyorsan emelkedő maginflációs mutató – májusra 12,2 százalékot, júniusra 13,8 százalékot mért a KSH. Megjegyezték, a nyugdíjasokat kimondottan hátrányosan érinti, hogy a magyar inflációs számok – az adatfelvétel bizonytalansága miatt – a szokásosnál sokkal kevésbé megbízhatóak.

Az Európai Unió országait tekintve a magyar infláció a felső harmadban van, és ami különösen problémás, hogy ezen belül az élelmiszerár-emelkedés az első három között van. Ugyanez a helyzet a maginflációs mutatóval, amely a többi tagállamhoz képest nálunk kiemelkedően magas.

A Nyuszet elnöke, Hegyesiné Orsós Éva a 24.hu-nak elmondta, ismerik a nyugdíjasok problémáit, panaszait, az egyedi gondokat és a széles tömegeket érintő nehézségeket is. Hangsúlyozta, javaslataikat, követeléseiket, ajánlásaikat soha nem érzelmi alapon fogalmazzák meg, hanem a feljebb is ismertetett tények alapján.

A rezsi és az étel az első, a gyógyszer csak akkor, ha futja rá

Az öregségi átlagnyugdíj ma 160 ezer forint körül van, és a KSH januári adatai szerint csaknem 1,6 millió nyugdíjas (a nyugdíjasok kétharmada) kap legfeljebb ennyit vagy ennél kevesebbet.

A Nyuszet elnöke szerint akinek 90–120 ezer forint a havi nyugdíja, annak ilyen döbbenetes élelmiszerár-emelkedés mellett nem fér bele más a fogyasztói kosarába, mint hogy kifizeti a rezsit és megveszi az élelmet. Az idős, betegségekkel küzdő, szerény nyugdíjú embereknek komoly probléma, hogy gyógyszerre vagy orvosi célú kiadásra a havi jövedelemből nem marad, illetve csak annyi, hogy abból nem mindig tudják megvásárolni a szükséges gyógyszereiket, és ha azok elfogytak, csak a következő havi nyugdíjból tudják megvenni az újakat. És nem feltétlenül azért alacsony valaki nyugdíja, mert nem fizetett rendesen adót vagy nem volt munkája – jegyezte meg. Összefutott már a patikában szakemberek generációit kinevelő egykori főiskolai tanárral, akinek gondot jelentett a felírt egy doboz gyógyszer kifizetése, ezért arról érdeklődött, nincs-e kisebb kiszerelésben.

Marjai János / 24.hu

Az ő mindennapi gondjaikra tekintettel kezdeményezték az elmúlt években többször is, hogy a kormánynak legyenek tervezett, kiszámítható lépései az alacsony nyugdíjak áttekintésére, elemzésére, felzárkóztatására, hogy javuljon az érintettek életminősége.

Azzal, hogy a 160 ezer forint alatti nyugdíjú időseknek 4 százalékos emelést kérnek, fel akarják hívni a figyelmet arra, hogy az ő helyzetük rendkívül nehéz. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa nyitott arra, hogy egyeztessen a kormánnyal ezekben a kérdésekben, szeretnék, ha erre lenne módjuk. Azt is szeretnék, hogy készüljenek a nyugdíjakról állományi elemzések, amelyekből látni lehetne például, hogy a 160 ezer forint alatti nyugdíjú kisnyugdíjasok mikor mentek nyugdíjba, mennyi szolgálati idejük volt, hogyan befolyásolták az aktuális nyugdíjszabályok a részükre megállapított járandóság összegét, vagy hogy milyen arányban vannak a résznyugdíjasok, vagyis akik máshonnan (külföldről is) kapnak nyugdíjat. Ma ugyanis ezt nem tudni, pedig a tisztánlátáshoz szükség lenne rá.

A rezsicsökkentés csökkentése és a kataszigorítás

Hegyesiné Orsós Éva hozzátette, az újonnan bejelentett intézkedések is sok nyugdíjast érinthetnek, így a rezsicsökkentés csökkentése is. Akik korszerűtlen otthonokban lakban, azoknak vállalhatatlan terhet jelenthet az átlagfogyasztás felett piaci árat fizetni az áramért és/vagy a gázért. Miközben a Nyuszet áttekintése alapján jelenleg nincsenek olyan energetikai pályázatok, amelyeket az idősebbek is igénybe vehetnének, hogy csökkentsék a felhasználásukat. Időpontot fognak ezért kérni Palkovics László technológiai és ipari minisztertől azzal a céllal, hogy jelezzék, szükség lenne a nyugdíjasok számára is elérhető energetikai pályázatokra.

A nyugdíjasokat érinteni fogja a kataszigorítás is, ha azok, akik nem katázhatnak tovább, kénytelenek lesznek megdrágítani (egy másik adónem költségeinek kitermeléséhez) azon szolgáltatások díjait (például gyógytornász, idősgondozó), amelyeket szépkorúak is igénybe vesznek. Sok idős ember ezeket a költségeket már eddig is nehezen teremtette elő, vagy ha tudták, a hozzátartozóik segítségét kérték.

Hegyesiné Orsós Éva arra is felhívta a figyelmet, milyen súlyos problémát jelent a kisnyugdíjasoknak, hogy az állami egészségügyben sokan nem tudnak időben eljutni az orvoshoz, így romlik az állapotuk, amire persze még több gyógyszert írnak fel nekik, vagyis megnő a gyógyszerkiadásuk. Akik mögött pedig nem áll egy támogató család, azok nem tudják megfizetni a magánegészségügy költségeit, hogy időben orvoshoz jussanak.

Fontosnak tartanák, hogy a szigorításokról szóló kormányzati bejelentések ne izgassák fel az időseket, tovább rontva a közérzetüket, és elbizonytalanítva őket a jövőt illetően, hanem próbálják megnyugtatni őket. Ilyen szempontból is jó lenne, ha a kormány előre borítékolná, januártól nem 5,2 százalékos, hanem legalább 8 százalékos nyugdíjemelés lesz. Szeretnének tárgyalni Orbán Viktor miniszterelnökkel és/vagy Varga Mihály pénzügyminiszterrel is, hogy eléjük tárják a nyugdíjasok problémáit, javaslatait, kéréseit. Az elnök bízik abban, hogy erre lehetőséget kapnak. Azt szeretnék elérni, hogy a kormány érzékelje, növekszik az elégedetlenség, és reagáljon a nyugdíjasok felvetésére ebben a nyilván számukra sem könnyű helyzetben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik