Gazdaság

Tíz- és százezrekben mérhető többletköltséget jelent majd a családoknak évente, ha az átlagnál több áramot, gázt fogyasztanak

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu
Kiszámoltuk, mivel járhat a rezsicsökkentés visszavágása.

A több mint 2000 milliárdos „nem-megszorító csomag” bejelentése után alig hat héttel, a hozzávetőleg 300 ezer katázó jelenlegi működési formáját ellehetetlenítő törvénymódosítás másnapján az Orbán-kormány hozzányúlt a rezsicsökkentéshez, aminek megvédését ígérték a választás előtt. Most a bejelentett energia-válsághelyzet nyomán úgy változott a retorika, hogy a rezsicsökkentés védelme érdekében a kedvezményes ár csak az átlagháztartás fogyasztásáig jár, afelett a piaci árat kell fizetni a gáz- és az áramszámla esetében. Azonnal be is vezetik az intézkedést, a bejelentés szerint augusztus elsejétől már így számítják ki a rezsiszámlákat.

Energia-veszélyhelyzeti intézkedések

A kormány energia-veszélyhelyzetet hirdet ki – közölte Gulyás Gergely a kormányinfón. Egy év alatt az áram több mint ötszörösére, a gáz hatszorosára drágult, és nem látszik a vége – ecsetelte a drámai helyzetet a kancelláriaminiszter, hozzátéve, hogy Európában nem lesz elég gáz az idén ősszel és télen. A veszélyhelyzetben a már létrehozott rezsivédelmi alap után 7 pontos intézkedési tervet jelentett be:

  • a hazai gázkitermelést 1,5 milliárd köbméterről 2 milliárdra emelik.
  • Felhatalmazást kapott a külgazdasági és külügyminiszter, hogy további gázkészleteket szerezzen.
  • Kiviteli tilalmat vezetnek be az energiahordozókra és a tűzifára.
  • Év végéig jelentősen fokozzák a lignitkitermelést.
  • Mielőbb újraindítják a Mátrai Erőművet.
  • Kezdeményezik a Paksi Atomerőmű üzemidejének a meghosszabbítását.
  • A lakosságot közvetlenül érintő intézkedés: a rezsicsökkentett ár csak az átlagháztartás fogyasztásáig érvényes, afelett piaci árat kell fizetni.

A rezsicsökkentett átlagfogyasztás

  • a gáznál havi 144 köbméter, éves szinten 1729 köbméter,
  • az áramnál havi 210, évi 2523 kilowattóra.

Mint Németh Szilárd rezsibiztos kiemelte, a gáznál megmarad a nagycsaládosok jelenleg is élő kedvezményes fogyasztási limitje. Ez azt jelenti, hogy egy háromgyermekes családnál nem évi 1729 köbméter gázfogyasztásig lesz rezsicsökkentett az ár, hanem 2329 köbméterig, és minden további gyermeknél 300 köbméterrel emelkedik a limit. A villanynál nincs és nem is lesz ilyen kedvezmény. Távfűtésnél és más fűtési módoknál pedig nem változik az eddigi díjszámítás.

Minden negyedik háztartásnak nőni fog a számlája

A miniszter elmondása alapján az intézkedés a háztartások háromnegyedénél nem jelent változást a jelenlegi helyzethez képest, egy negyedük fogyaszt az átlagnál többet, vagyis minden negyedik háztartás számolhat a gáz-, illetve a villanyszámla megugrására. Drámai számokkal ecsetelte Németh Szilárd a rezsicsökkentett és a piaci ár közti különbséget:

  • Az áramnál az átlagfogyasztó havi 7750 forintot fizet, ugyanez piaci áron 50 833 forint lenne.
  • A gáznál az átlagos, rezsicsökkentett számla 15 833 forint, piaci áron 131 441 forint lenne.

Hogy a rezsivédelem megnyirbálása összességében mennyi kiadáscsökkenést jelent a költségvetés számára, arról Gulyás Gergely nem volt hajlandó még megközelítő számot sem közölni arra hivatkozva, hogy napról napra változnak az árak. Korábban a GKI úgy becsülte a tavalyi adatok és az akkori árak alapján, hogy az idén mintegy 1300 milliárd forintba kerül majd a rezsicsökkentés fenntartása, vagyis minden családra 320 ezer forintot kell költeni rezsicsökkentés címén. Azóta azonban tovább szaladtak az árak, Gulyás Gergely azt közölte, hogy a májusi 80 dollárhoz képest 185 dollárra kúszott a gázár, azaz durván 2,5-szer kell többet fizetni érte. Ez azt is jelenti, hogy a prognosztizált 1300 milliárd forintos rezsicsökkentés is sokkal többe kerülne.

Gulyás Gergely azt többszöri kérdésre sem mondta meg, mennyi lesz augusztustól a piaci ár az átlag felett fogyasztóknak. De a kormányinfón közölt számok azért adnak némi kapaszkodót.

Meg fogják érezni a családok, ha az átlagnál többet fogyasztanak

A Németh Szilárd által elmondottak alapján:

  • az áramnál kilowattóránként 36,9 forintos átlagos (rezsicsökkentett) és 242 forintos piaci árral,
  • a gáznál köbméterenként majdnem 110 forintos átlagos és 913 forintos piaci árral számoltak.

Megnéztünk, milyen áram- és gázszámlát eredményez a jövőben, ha egy családnál magasabb a fogyasztás, mint az átlag. Az áram piaci ára a tájékoztatón elhangzottak alapján 6,5-szerese a rezsicsökkentett árnak, így a fölös fogyasztás ennyivel kerül többe.

10 százalékos többletfogyasztásnál ez éves szinten több mint 51 ezer forint plusz kiadás, ha 20 százalékkal fogyaszt többet a család, akkor pedig már több mint 103 ezer forinttal kell többet fizetni. 30 százalékos többletfogyasztásnál a családnak több mint a dupláját kell fizetnie, mint eddig. Ha pedig 50 százalékkal nagyobb a fogyasztásuk, mint a közölt átlag, akkor az eddigi ár csaknem háromszorosát fizethetik augusztustól.

Ennél rosszabb lehet a helyzet, ha a család gázfogyasztása haladja meg az átlagot, ugyanis a kormányinfón közölt adatok alapján a gáznál a piaci ár a rezsicsökkentett ár 8,3-szorosa. Ezért ennél az energiahordozónál a 10 százalékos átlagfogyasztás-túllépés évi majdnem 139 ezer forint plusz fizetendőt jelent. Ha 20 százalékkal magasabb a gázfogyasztás, mint az átlag, akkor a család az eddigihez képest több mint a dupláját fizetheti. Ha pedig az átlagosnál 50 százalékkal magasabb a gázfogyasztásuk, kevés híján 700 ezer forinttal fizethetnek többet, mint eddig, és a szokásos számla helyett annak majdnem 3,5-szeresét kaphatják meg.

Akiknek pedig a gáz és áramfogyasztásuk is magasabb, mint a közölt átlagok, azoknak mindkét többletköltséget meg kell fizetniük. Persze, hogy valójában mennyi lesz a pluszban fizetendő, az majd akkor derül ki, amikor megmondják, mennyi lesz a gáz és az áram piaci ára augusztustól, vagyis hogy milyen áron számláz majd az MVM.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik