Gazdaság

Magyar milliárdosok: mindenki megadta Mészáros Lőrincnek, amit kért

Nem is számít nagyvállalkozónak, akivel még nem jött szembe a felcsúti milliárdos-gázszerelő. Mindenki odaadta, amit kértek tőle. Számba vettük a nagy üzleteket.

Elfogyott a pénz, ezért kell Csányi Sándor – ilyen egyszerűen magyarázzák a piacon, hogy nemrég Magyarország első dollármilliárdosa, Csányi Sándor két OTP-alapkezelőn keresztül bevásárolt Magyarország másik dollármilliárdosának, Mészáros Lőrincnek két tőzsdei cégébe. Az ügylet nagysága nem számottevő, hiszen 1,5 százalékos Konzum Nyrt., illetve 2 százalékos Opus Global Nyrt. részvénycsomagról volt szó. És nem is először vásárolt be mágnástársánál Csányi: márciusban összesen 5,92 százalékos részt szerzett az Appeninn Holding Nyrt.-ben az OTP Ingatlanbefektetési Alap.

De volt ez már fordítva is, tavaly év végén Mészárosék egyik tőkealapja kebelezett be egy Csányi-céget (amelyben mellesleg egy másik milliárdos, Csányi állandó üzlettársa, Nagy György is érdekelt volt). Az ország egyik legkorszerűbb biomassza- és hulladékkezelő rendszeréről, a Geosol Kft.-ről volt szó a Mátrai Erőmű ipari parkjában. Csányi nem állta útját Mészárosnak, aki már korábban bevásárolt az erőműbe, a Geosollal pedig egy ígéretes darabhoz jutott, a cég ugyanis 2016-ban 4,2 milliárd forint árbevétel mellett figyelemre méltó, 1 milliárd forint adózott eredményt hozott, és tavaly is termelt több mint 560 milliót.

A Mátrai Erőmű. Fotó: Bielik István / 24.hu

A két leggazdagabb magyar között kirobbant konfliktusról nem érkeztek hírek eddig, pedig Simicska Lajos kegyvesztése, 2015 eleje óta irgalmatlan tempóban terjeszkedett a Mészáros-birodalom, több mint 200 cégből álló hálója átszőtte a magyar gazdaság legkülönbözőbb területeit. Az ugyancsak nagypályán játszó, a pénzügyi-, ingatlan-, energetikai bizniszben és élelmiszergazdaságban egyaránt érdekelt Csányival mintha mégsem zavarták volna egymás köreit. Ezt a kiegyezés bizonyítékának könyvelik el a piacon.

Csányi az új nemzeti tőkésrend kiépítése közben nem ágált, hangját csak akkor hallatta, amikor az OTP pozícióját látta veszélyben, attól tartott, hogy a bankját kihagyják az uniós támogatások közvetítéséből, és az az MFB-FHB-Takarékbank trió privilégiumává válik. Konfrontációig azonban nem jutott el az ügy, a nyilvános kirohanás után ugyanis az OTP-t is odaengedték a kondérhoz, beszállhatott az uniós pénzek terítésébe, az MFB-pontok létesítésébe.

Egyebekben Csányi visszafogottan nyilatkozik, például 2016-ban a Népszavának arról beszélt, hogy „személyes befektetései fókusza döntően az agrár- és élelmiszeripar, és új iparágakba nem nagyon szeretne belépni”. Mintha kerülné, hogy Mészárossal mérkőzzék új pályákon.

Közben pedig készségesen finanszíroz az OTP számos Mészáros-érdekeltséget. A 444 azt vezette le, hogy a nemzeti burzsoázia a kormány bankján, az Eximbankon, valamint az MKB-n kívül  bizton számíthat a privátszektorból az OTP Bankra, sőt egyenesen arra jutott, hogy Csányi Sándor Mészáros Lőrinc bankára. A találomra kinyitott Mészáros-cégek mérlegeiből is ilyesmi derül ki: például

az R-Kord Kft.-nek 8 milliárd forint hitelt nyújtott az OTP, a gyerekek Fejér-B.Á.L. Zrt.-jének 1 milliárdot, a Mészáros és Mészáros Kft. kezessége mellett.

Igaz, az idillre némi árnyékot vetett az áprilisi választás előtt kiszivárgott terv, hogy a háttérben egy állami hátszelű gigabank összerakásán munkálkodnak. A három éve állami tulajdonba vett és privatizálandó Budapest Bankot, a Mészáros- és Matolcsy-közelben levő MKB Bankkal és a takarékszövetkezetekkel gyúrhatják egybe. Mintha nem tettek volna le kormányzati berkekben Csányi, illetve az OTP kiszorításáról, de legalábbis ellenpontozásáról:

Titokban új óriásbankot raknak össze Mészáros Lőrincnek
Orbán Viktor régóta dédelgetett ötlete, hogy az OTP mellé egy másik, hozzá közelebb álló lakossági gigabankot hozzon létre. A titkos projekt elindult, kulcsfigurája pedig egy olyan bankvezér lehet, aki még „gázszerelőmesterként” ismerte meg Mészárost.

Csányi megkerülhetetlen, de nem nagyon létezik olyan magyar multimilliárdos, akinek ne akadt volna már biznisze Mészárossal,

talán nem is számít nagyvállalkozónak, akivel még nem jött szembe az egykori gázszerelő. Van, akit teljesen kivásárol, van aki mellé csak beszáll, van akivel együtt dolgozik, van akivel ezt mind csinálja.

 A kegyvesztett Leisztinger, Simicska és Spéder nyomában

Még Simicska Lajossal, is volt üzlete, ha nem is közvetlenül, hanem tisztes távolból, két áttételen keresztül és időben elhúzva került hozzá a Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezési Építő Kft. vagyona. Az ügyletet kezdettől a jelenlegi és a volt miniszterelnöki jóbarát üzleteként könyvelték el a piacon. Formálisan azonban csak idén tavasszal vált kerekké a történet, miután név szerint is megjelent Mészáros a Vasútautomatika Kft. cégjegyzékében.

A kormány egykori pénzügyi bástyája, Spéder Zoltán bukása után az FHB Mészáros köreihez került, közvetlenül az egész család vállalkozásait milliárdokkal hitelező B3 Takarék kezeibe, élén a bizalmi embernek számító Vida Józseffel.

A leglátványosabb Leisztinger Tamás kapitulálása volt, amelynek során a Hunguest Hotels szállodaláncot és némi agrárérdekeltséget adott el/át. Az ügyletnél Jászai Gellért – az egykor 100 milliárdos balatoni idegenforgalmi beruházásokat ígérő SCD-alapító – volt az előretolt bástya a Konzummal. És a végeredmény az egykori SCD-terveket is túlnőve nemcsak a Balaton, hanem az ország legnagyobb turisztikai portfóliója állt össze. Akkoriban úgy tudták, hogy Leisztinger kapott egy ajánlatot, fél évig külföldön gondolkodott,

és jobbnak látta odaadni, amit kértek tőle.

Azóta árnyaltabbá vált a kép annyival, hogy talán mégsem bukott akkorát Leisztinger a hotelbizniszen, legalábbis a piacon úgy tudják, bagóért került vissza az érdekeltségébe a korábban közel 30 milliárd forint közpénzt maga alá temető Köki Terminál bevásárlóközpont.

Fotó: H. Szabó Sándor / MTI

Ingatlantól az informatikáig

Mészáros két milliárdos mellé vásárolt be anno a tőzsdei ingatlanos cégbe, az Appeninnbe. Veres Tibor ingatlanmágus és az informatikai zseni, Emőri Gábor mellé. Emőri egyike a milliárdosok toplistájára katapultált üzletembereknek, ő építette ki az elektronikus útdíjfizetési rendszert, a HU-GO-t, azután az ekáert. Úgy tűnik azóta is jól megférnek Mészárossal, nemrég közösen nyertek el egy 58 milliárdos közbeszerzést: az R-Kord és az i-Cell Mobilsoft Zrt. építheti ki a Mávnak a vasúti rádiókommunikációs rendszert (GSM-R).

Egész informatikai céget azonban mástól vett, a 4iG Nyrt.-ben szerzett többséget, kivásárolva többek között Móricz Gábort. Ő valaha a Honvédelmi Minisztérium osztályvezető-helyettese volt, aki az Átlátszó tényfeltáró portál cikke szerint a kilencvenes évek elején lett tőzsdemágus-magánbefektető, és üzleti életben együtt tevékenykedett a mérsékelt jobboldali pénzembernek mondott Nobilis Kristóffal, illetve Schmidt Mária történésszel, a Terror Háza főigazgatójával.

Bevásárlás barátok között és barátok közé

„A Fidesz–KDNP szellemiségének megfelelő, a kormányhoz legközelebb álló csatornát”, az Echo TV-t az ufóhívő és Orbán-rajongó Széles Gábor vagyonkezelő cégétől szerezte meg a korabeli hírek szerint 200 millió forintért, és a Talentis-Group Beruházásszervező Zrt.-n keresztül birtokolja. Utóbbi is egy milliárdosé volt, azt a leginkább a budai Mammut bevásárlóközpont alapítójaként ismert Kenyeres Sándortól kellett elszerezni. Ő a Talentis-csoporttal több mint egy évtizedig nagyszabású terveket dédelgetett: high-tech tudásközpontot akart a Zsámbéki-medencébe telepíteni, amiből bizonyos ingatlanfejlesztések meg is valósultak.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A média más területén kormányközeli mágusokkal közösködik Mészáros. Előbb a film-, média- és kaszinóguru Andy Vajna szállt be a Rákosi Tamás nevével fémjelzett, a Tv2-nek beszállító IKO Csoportba, aztán 2017 végén Mészáros is belekóstolt a Vajna-birodalomba, az IKO Holding Kft.-ben üzlettársak az AV Investments Kft.-n és a Status MPE Magántőkealapon keresztül. A Tv2 IKO-s háttércége mellett a közmédia és a Tv2 reklámidejét értékesítő társaságban is részesedést szerzett. Utóbbi az Atmedia, amellyel biztosított a nagy bevétel, a 2015-ös 9,2 milliárdos bevételét 2016-ban és 2017-ben is 27 milliárd fölé tornázta. Az út ide is közvetve vezetett, a Tombor András Orbán Viktor kormányfő egykori biztonságpolitikai tanácsadójaként, azóta Habony Árpád hitelezőjeként is emlegetett kormányközeli üzletember által gründolt Visus Invest Vagyonkezelő Kft.-n keresztül.

Közös üzletek az építőipar moguljaival

Az építőiparban a keresztbe kasba vásárlás helyett inkább a közös közbeszerzési tarolás látszik, így ott inkább az a cél, hogy mentül több megbízható, de formálisan független – a közbeszerzéseken önállóan indulni képes – cég sorakozzék fel. Bár akadt már kivétel, az eredetileg Apáthy Endre nevével fémjelzett Híd-csoport újabb darabjaként indult V-Híd Építő Zrt., amerly végül a Mészáros-csoportnál landolt. Jellemzőbb, hogy csak közösen nyernek és dolgoznak. Például a békési Mészárosként is emlegetett, a Békés Drén Kft.-t jegyző Barkász Sándorral, aki 8,3 milliárdos vagyonnal még befér a top százba, vagy a tiszakécskei Duna Aszfaltot tulajdonló Szíjj Lászlóval építkeznek együtt alkalmanként. Például a 26 milliárd forintos Békés megyei ivóvíz-minőségjavító beruházáson dolgoztak közösen a Mészáros és Mészáros Kft.-vel.

A Duna Aszfalttal más területeken is van közösködött Mészáros, például együtt gründolták a Visonta Projekt Kft.-t, amelyet azóta már Viresolnak hívnak és egy 30 milliárdos búzakeményítőgyár megvalósítója, 6,2 milliárd forint állami támogatással. A másik Duna Aszfalt-alapító milliárdosnak, Varga Károlynak is üzlettársa lett több klímás cégben még 2015-ben.

Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Az első Fidesz-kormány idején még a Betonúttal udvari útépítőnek számító, majd a Kulcsár-ügyben is felbukkant Dunai György mintha Mészárossal együttműködve került volna vissza a nagy építőipari tenderek közelébe. A valaha volt legnagyobb, 420 milliárd forintos víziközműtenderen a Mészáros és Mészáros Kft. közös konzorciumban indult és nyert az EuroAszfalt Kft.-vel, amely Dunai György érdekeltségébe tartozik.

Együttműködésük nem korlátozódik az építőiparra, a Dereszla Sparkling Bortermelő Kft.-ben egymást váltották a tulajdonosok között, sőt a cégbejegyzés alapján néhány napig üzlettársak is voltak a bodrogkeresztúri cégben. Az egész borász-birodalmat kiépített Mészáros ugyancsak boros cégeket szerzett el – Zánkától Tihanyig – a nemrég elhunyt Demján Sándortól.

Az előzőekhez képest kevésbé barátságos ügyletként emlegetik a piacon a tiszapüspöki izocukorgyár esetét, amely az évi 530 ezer tonna kukoricát feldolgozó üzem termelőkapacitása az egyik legnagyobb Európában, és a 45 milliárd forintosra méretezett beruházást a kormány 9,2 milliárd forinttal segítette. A gigaberuházást kezdetben Kárpáti László agrárvállalkozó beruházásaként kezelték, azóta azonban partvonalra szorult az agrármilliárdos.

Mészáros többségi tulajdonos lesz Európa egyik legnagyobb izocukorgyárában
A kormány is támogatta a gyár új beruházását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik