Nemcsak Mészáros Lőrinc kezei között válik minden arannyá, hanem a veje, Homlok Zsolt érdekeltségei is megtáltosodtak. Cégei 2017-es mérlegeiből az látszik, hogy apósa nyomdokában halad: a frissen alapított vállalkozását máris több száz millió forintos árbevétellel pörgeti, a veszteségesből pedig nyereségeset varázsol. Mindez kevesebb, mint két év termése, vagy inkább az utóbbi egyé, amióta összeházasodtak Mészáros Lőrinc középső leányával, Ágnessel.
Homlok Zsolttal 2016 szeptemberében fordult meg a világ, akkor menesztették a Swietelsky Vasúttechnika Kft. ügyvezetői posztjáról, és azután indult el a vállalkozói karrierje. Hogy a váltásban mennyi szerepe volt Mészáros Lőrincnek, nem tudhatjuk, de az biztos, hogy a felcsúti milliárdossal a vasúttechnikai cég topmenedzsereként is volt alkalma együttműködni, hiszen a Homlok vezette cég kapott megbízást a felcsúti kisvasút építésére, a dél-balatoni vasút 100 milliárd forintos megaberuházásában pedig konzorciumi társa volt Mészáros cégének, az R-Kord Kft.-nek.
Menesztése után, mindjárt 2016 novemberében megalapította saját vasútépítőjét, a Homlok Zrt.-t, majd tavaly nyáron bevásárolt egy csehországi cégbe, 600 ezer cseh korona tőkét emelve, és ezzel többséget szerzett a Vasútvillamosító Kft.-ben (Vasútvill). De a Mészáros-klánnal is közösködik, a tavaly december végén alapított RM International Zrt.-ben az igazgatóság tagja Mészáros nagyobbik leányával, Beatrix-szal együtt. A szekér gyorsan megindult, a Homlok Zrt. még egy éves sem volt, amikor konzorciumi tagként elnyert egy 5,5 milliárdos munkát a MÁV Zrt.-től, a kisvárdai vasútállomás és környezete fejlesztésére. A projektből jutott az apósnak is, Mészáros cégét, az R-Kordot bevonták alvállalkozóként. Legutóbb pedig közösen nyert az após és veje, azaz a Vasútvill és az R-Kord, de már egy jóval nagyobb, 23 milliárdos darabot az észak-balatoni vasútfelújításból.
A Homlok-cégek közül a leglátványosabban a Vasútvill teljesített tavaly: 7,3 milliárd forint árbevételt ért el az előző évi 3,1 milliárd forint után, a 676 millió forintos veszteséget pedig 1,8 milliárd forint nyereségbe fordította. A mérlegbeszámoló szerint 1,14 milliárd forint osztalék kifizetését javasolta az ügyvezetés. Az Opten adatbázisa alapján a Vasútvill 100 százalékos tulajdonosa a Csehországban bejegyzett Rafinanz Promotion CZ s.r.o., utóbbiban 75 százalékot birtokol Mészáros veje a cseh cégjegyzék szerint, ennek alapján
A társaság szakterülete vasúti felsővezeték villamosítás, saját kivitelező csapata mellett gyártókapacitással is rendelkezik a kivitelezéshez szükséges speciális anyagok egy részének előállítására – írják magukról a múlt évről szóló beszámolóban.
A kizárólag vasútépítéssel foglalkozó, 2016 novemberében alapított Homlok Építő Zrt., amelyben 85 százalékos tulajdonos Homlok Zsolt, ugyancsak jól kezdett. Működése első teljes évében mindjárt 650 millió forint bevételt könyvelt el és 45 millió forint nyereséget ért el. Ebből egyelőre nem fizetett osztalékot.
Az építőipari nagyágyúk között jegyzett V-Híd Zrt.-ben is megvillant Homlok Zsolt egy pillanatra, mielőtt a céget teljesen a nevére vette volna a „Mészáros-csoport”. A 2015 nyarán alapított cég eredetileg Apáthy Endre érdekkörébe tartozott, létrehozását akkoriban az amúgy kiterjedt Híd-csoportban a munkamegosztással, illetve új beruházással magyarázták. A V-Híd 2016-ban még 2 milliárd forint bevételt sem könyvelt el, tavaly viszont már 23,8 milliárd volt a forgalma és csaknem 1,5 milliárd forint nyereséget produkált. De már új tulajdonosoknak: a múlt év végén a részvények 90 százaléka Sárváry István, 10 százaléka pedig a Properitus Vagyonkezelő Kft. kezében volt. Utóbbi idén február 8. óta Homlok Zsolté.
A Gazdasági Versenyhivatalhoz néhány nappal később, február 14-én érkezett a bejelentés egy újabb tranzakcióról, aminek az volt a célja, hogy a Mészáros-csoport a részvények 100 százalékának megvásárlásával egyedüli irányítást szerezzen a V-Híd Építő Zrt. fölött – így szólt a közlemény. Az ügylet résztvevőiként Mészáros Lőrincet és feleségét, Kelemen Beatrixot jelölték meg. A V-Híd Építő Zrt. vasúti pálya építést és -korszerűsítést végez, ahogy a Mészárosék több cége is, de a versenyhivatal bő egy hét után úgy döntött, nem kell vizsgálódnia, a piaci versenyt nem torzítja a fúzió. Jóllehet a V-Híd, ahogy a Zoom.hu megírta, nem jelentéktelen piaci szereplő, a közelmúltban összesen mintegy 200 milliárd forintnyi közbeszerzésen nyert konzorciumok tagjaként.
A V-Híd tehát akadálytalanul került Mészárosékhoz, és mintha sok minden nem is változott volna: az addigi tulajdonosok közül Sárváryt március elején törölték, de vezérigazgatója maradt a V-Híd-nak, sőt március 26. óta az egyik ügyvezetője a Mészáros és Mészáros Kft.-nek. A Properitus 10 százaléka pedig nem oszt nem szoroz, mindenképpen a családban maradt.