Gazdaság
Szombathely, 2016. március 10.
Homlok Zsolt, a SWIETELSKY Vasúttechnikai Kft. ügyvezetője beszédet mond a Szombathely-Zalaszentiván 17-es vasútvonal villamosítási projektjének nyitórendezvényén a Szombathely vasútállomáson 2016. március 10-én.
MTI Fotó: Varga György

Már vagyonkezelője is van Mészáros Lőrinc vejének

Vitéz F. Ibolya
Vitéz F. Ibolya

újságíró. 2018. 03. 29. 13:54

Korábban a témában:

Vett magának egy vagyonkezelő céget a felcsúti százmilliárdos-polgármester Mészáros Lőrinc veje, Homlok Zsolt András. Februárban jegyezte be a cégbíróság a Properitus Vagyonkezelő Kft.-be tulajdonosként. A cégnek nagy múltja nem látszik az Opten adatbázisából: két éve alapította egy HR-cég, amely – az egykori MÁV-os, jelenleg a tyukodi Szatmári Konzervgyár Kft. ügyvezetőjeként dolgozó – Zsoldos Marianna érdekeltsége, majd Marjai Péter jegyezte, aki bajoroszági címmel szerepel a cégbejegyzésben.

Homlok Zsolt eddig jobbára építőipari-vasútépítő cégekben tűnt fel. Régi vállalkozása a Rumban bejegyzett Homér Építőipari Kft., 2016 novemberében alapított egy másikat, a Homlok Építő Zrt.-t. Ezzel a nagysimonyi székhelyű társasággal nyerte meg az első milliárdos összegű közbeszerzését, mégpedig az állami vasúttársaságtól. Ez nagy ugrás a Homlok Zrt. életében, hiszen 2016-ban csupán 600 ezer forintnyi bevételt mutatott ki, a vezetésével felálló Várda Konzorciummal pedig – az opcionális munkákkal együtt – összesen 5,5 milliárd forintnyi közbeszerzés részese lehet.

Homlok igazgatósági tag a Mészáros-klán nemrég alapított vasútépítő cégében, az RM International Zrt.-ben. Egy prágai cégen keresztül ugyancsak Homlok Zsolthoz kapcsolható a Vasútvill is. Ennek a megszerzésével Mészárosék a vasúti pályaépítés, valamint a biztosító- és távközlési berendezések kiépítése után a felsővezeték-építés területén is jelentős pozíciót szereztek.

Fonyód, 2017. március 17.
Munkagépek a töltés megerősítését végzik a dél-balatoni vasútvonalon, Fonyódnál 2017. március 17-én.
MTI Fotó: Varga György
Mészáros veje Prágán keresztül szállt be a klán vasúti cégszerzésébe
Egy cseh társaságban szerzett 75 százalékos részt Homlok Zsolt. Ezzel is a Mészáros-birodalom gyarapodott.

Kiemelt képünkön Homlok Zsolt, a SWIETELSKY Vasúttechnikai Kft. ügyvezetője beszédet mond a Szombathely-Zalaszentiván 17-es vasútvonal villamosítási projektjének nyitórendezvényén a Szombathely vasútállomáson 2016. március 10-én
Fotó: Varga György / MTI

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2017. március 28.
Erdei Zsolt világ- és Európa-bajnok ökölvívó Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó szobrának avatásán Budapesten, a Gesztenyés kertben 2017. március 28-án. A szobor Fekete Géza alkotása.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.