Jókora kihívás ma Venezuelában üzletelni. A Hugo Chávez elnök által „a XXI. század szocializmusa” felé vezetett országban alig múlik el nap anélkül, hogy ne szigorítanák a vállalatok működésére vonatkozó szabályokat. Amelyik cég exportálni akar, annak előbb állami igazolást kell szereznie arról, hogy az adott termékből belföldön nincs hiány. Amelyik pedig importálni szeretne, annak bizonyítania kell, hogy az adott áru a belső piacról nem beszerezhető. Chávez eddig a globális olajtársaságokat, a távközlési szolgáltatókat és az áramtermelő cégeket kényszerítette arra, hogy átadják a kormánynak a fő vagyonelemeik feletti ellenőrzést, most pedig kilátásba helyezte a bankok, a kórházak és az acélművek államosítását. Nem csoda, hogy míg 1999-ben kezdődött elnöksége első három évében még átlagosan 3,2 milliárd dollár külföldi működő tőke érkezett az országba, tavaly már nettó 2,6 milliárd dolláros kiáramlás volt az egyenleg. „Kicsit olyan ez, mint a francia forradalom. Hatalmat a népnek, halált a nemességre” – von klasszikus történelmi párhuzamot Edmond J. Saade, a Venezuelai-Amerikai Kereskedelmi Kamara (VenAmCham) elnöke.
Chávez -féle naggyűlés. Egyre jobban élnek a venezuelai tömegek.
FORRADALMI MILLIÁRDOK. Bármilyen riasztó is azonban a befektetési környezet, néhány vonatkozásban az üzlet jobban megy, mint valaha. A magas olajbevételekből Chávez óriási pénzeket fordíthat – tavaly 13,3 milliárd dollárt költött – Bolívari Forradalma (Revolución Bolivariana) támogatottságának erősítésére. Az utóbbi három évben a gazdaság évi 11-12 százalékkal, a fogyasztás pedig 18 százalékkal bővült. A lakosság 58 százalékát kitevő szegények jövedelme a szociális fejlesztési programokból finanszírozott készpénzjuttatásoknak, élelmiszer-vásárlási támogatásoknak és ösztöndíjaknak köszönhetően 2004 óta megkétszereződött. Ennek hatására robbanásszerűen fellendült a kiskereskedelmi forgalom.
Azt lehet mondani, hogy az üzleti szféra egyszerre gyűlöli és szereti Chávezt. Mind a helyi, mind a külföldi cégek soha nem látott bevételre tesznek szert. Az amerikai-venezuelai kereskedelem rekordokat dönt. Venezuela tavaly 42 milliárd dollár értékben exportált az Egyesült Államokba – ennek zömét a napi egymillió barrel olaj adta -, s 9 milliárd dollárnyi árut importált onnan, 41 százalékkal többet, mint 2005-ben. Ám azóta, hogy Chávez George W. Bush elnököt nyilvánította az első számú közellenségnek, az amerikai cégek kerülik a feltűnést, jóllehet a VenAmCham 1100 tagvállalata országszerte 650 ezer embernek ad munkát. „A fogyasztás az egekbe szökött, az amerikai-venezuelai kereskedelmi kapcsolatok még működőképesek, politikai téren viszont konfrontáció van. Ez felemás helyzetbe hozza az amerikai társaságokat” – összegzi a helyzetet Saade.
Kivonulni azonban valószínűleg még a globális olajvállalatok – Chávez eddigi fő célpontjai – sem fognak. Bár projektjeik ellenőrzéséről le kellett mondaniuk az állami tulajdonú Petróleos de Venezuela javára, Chávez azt nem engedheti meg magának, hogy elűzze e cégeket. A külföldi részesedésű vállalkozások az ország napi 2,4 millió barreles olajkitermelésének 40 százalékát adják. Venezuela fontosabb az olajmultik számára, semhogy csomagolhatnának, amiért elveszítették ottani irányító pozícióikat. Egy név nélkül nyilatkozó külföldi olajipari vezető szerint a kivonuláshoz túl nagy az ország olajpotenciálja. „Nincs csillagászati hasznunk, de nem is veszítünk” – teszi hozzá.
Más ágazatok nemcsak hogy elviselik Chávezt, de közvetlenül profitálnak is programjaiból. Vegyük például az Intelt. A társaság venezuelai mikroprocesszor-eladásai tavaly 15 százalékkal erősödtek, s az idén várhatóan hasonló mértékben fognak nőni, ahogyan Caracas új számítógépekkel látja el az iskolákat és az állami hivatalokat. Decemberben a kormány vegyes vállalatot létesített a kínai Lanchao Grouppal, amellyel összefogva „Bolívar PC-k”-nek nevezett olcsó gépek gyártásába kezdenek. A 60 százalékban a Lanchao tulajdonában lévő cég 2007-ben 80 ezer, jövőre 150 ezer PC-t fog előállítani, köztük egy 450 dolláros „fapados” modellt. Az Intel szerint csak a kormány 300 ezer számítógépet vásárolhat. „Venezuelában ma rengeteg pénz van, és ezt ki kell használnunk” – szögezi le Guillermo Deffit, az Intel ottani üzletfejlesztési igazgatója.
A kóla és az autók úgyszintén kelendők. A Ford és a General Motors (GM) közel negyedszázada gyárt már személygépkocsikat Venezuelában, de a helyi fizetőeszköz, a bolívar erőssége miatt folyamatosan nő az olyan drágább modellek importja, mint a Ford Expedition terepjáró és a GM gyártotta Silverado pickup. Tavaly a Ford venezuelai értékesítése 52 százalékkal, csaknem 62 ezer autóra emelkedett, oda irányuló exportja pedig több mint a háromszorosára, 28 ezer darabra bővült. A GM számára a tavalyi 71 ezres értékesítés 21 százalékos növekedést hozott, s eladásai az idén az eddigi adatok alapján további 50 százalékkal gyarapodhatnak. A venezuelai Coca-Cola Femsa cég az általa palackozott üdítőkből az idei első negyedévben 25 százalékkal többet adott el, mint egy évvel korábban, pedig márciusban egy váratlan adóhatósági vizsgálat miatt két napra be kellett zárnia elosztóközpontját.
HELYI CÉGEK BAJBAN. Az üzleti szabályozás folyamatos változását túlélő helyi vállalatok számára a gyors gazdasági növekedés némi bizakodásra adhat okot, fennmaradásukat azonban távolról sem garantálja. „Egyre kevesebb a riválisunk, mert az emberek bedobják a törülközőt” – mondja egy nyersanyagokban utazó családi vállalkozás tulajdonosa. A kormányzati megtorlástól tartva neve elhallgatását kérő üzletember hozzáteszi, hogy bár a konkurencia fogyatkozása miatt nő a nyereségük, az alkalmazottak száma Chávez hatalomra jutása óta 300-ról 100-ra csökkent, árbevételük pedig a felére esett vissza. Barátai az elmúlt években tucatszám hagyták el az országot, s egyik topmenedzsere nemsokára Floridába költözik, ahol sok középosztálybeli venezuelai talált új otthonra (lásd a keretes írást). Ő maga viszont eldöntötte, hogy kitart.
Chávez rá van utalva az üzleti szférára. „A magántulajdonú cégek tartják fenn az összes munkahely 83 százalékát, s e szegmensből származik a nem olajipari adóbevételek fele” – tájékoztat Ruth de Krivoy, a jegybank volt elnöke, aki jelenlegi a caracasi Síntesis Financiera pénzügyi kutatócéget irányítja. „A kormány azt hiszi, hogy az állami vállalatok le fogják váltani a kizsákmányoló üzleti osztályt. Csakhogy mi marad, ha eltüntetik a térképről a magánszektort? Nem sok” – figyelmeztet Krivoy.
Tőkemenekítés Floridába
Luxusszedánok és terepjárók töltik meg a parkolót a Regions Bank fiókja előtt a Florida-állambeli Westonban. Odabent fogadás zajlik a város venezuelai lakóinak tiszteletére. Még Weston polgármestere is eljött pohárköszöntőt mondani, ami nem is meglepő, miután a közösség mára akkorára gyarapodott, hogy a várost az utóbbi időben sokan csak így emlegetik: Westonzuela.
Dél-Florida az első számú célpont azon venezuelaiak számára, akik jobbnak látták mobilizálható vagyonukkal együtt külföldre menekülni a Hugo Chávez uralta országból. Persze a gazdasági instabilitás miatt a tőke már évtizedek óta érkezik Venezuelából, ám a folyamat az utóbbi időben látványosan felgyorsult. Dél-Floridában már százezer venezuelai él, s a számuk napról napra emelkedik.
Miután a venezuelai gazdaság kétszámjegyű mértékben bővül, attól nem kell félniük, hogy hátrahagyott megtakarításaik elértéktelenednek, attól viszont igen, hogy az állam kisajátítja otthoni bankszámláikat és cégeiket. „Korábban a gazdaság gyengélkedése motiválta a tőkekimenekítést, nem pedig az államfő ellentmondásos személye” – mutat rá a Miamiban banki tanácsadóként dolgozó Ken Thomas. Csakhogy Venezuelából bonyolult és költséges dolog pénzt kijuttatni. Chávez 2003-ban állami jóváhagyáshoz kötötte a dollárvásárlást és limitálta annak összegét. Sok venezuelai – érthető módon – nem szeretné, ha az állam megtudná, mennyi pénze van, ezért inkább a feketepiacon vásárol dollárt, ahol viszont az árfolyam csaknem a kétszerese a hivatalosnak. Aztán vagy külföldre utaznak, vagy külföldi bankszámlával rendelkező barátaik és ismerőseik segítenek nekik. Kezd népszerűvé válni az a legális, ámbár drága módszer, hogy venezuelai államkötvényeket vesznek, majd egy bróker közreműködésével külföldön dollárkötvényekre cserélik azokat. Egyre többen választják azt a megoldást is, hogy ajándékutalványt vásárolnak egy online értékesítőtől, amely azután egy off-shore számlára továbbítja a pénzt.
IAN KATZ, MIAMI
