A minisztériumok számának csökkentését többek között a korábbi Informatikai és Hírközlési Minisztérium sem élte túl. Az informatikai piac vezető személyiségeit megkérdezve úgy látszik ahogy az IHM működött, úgy nem is hiányzik majd senkinek.
Ha az őszies nyárelő időjárása eddig nem tanított meg bennünket a melankóliára, a portugál énekesnő, Joana Amendoeira megteszi. A több mint 40 éve alakult Chieftainstől pedig az ír dallamvilágba feledkezhetünk bele a hétvégén.
A Kft. című 1989-es festményén Churchill, Sztálin és Roosvellt üldögél. Korlátolt felelősségű társaság… Ahogy Gyémánt László életműve, úgy a most megjelent interjúkötete sem csak művészeti album, hanem izzó kortörténeti dokumentum is.
A japán és dél-koreai rendezésű tornának már a csoportmérkőzései jelezték: átalakulóban az erőviszonyok. A döntőben azonban két régi ismerős találkozott, az aranyérmet ötödik alkalommal a brazil válogatott nyerte.
Figyelje a FigyelőNettel a németországi labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit! A 32 csapat összesen 736 játékosának 64 mérkőzéséről tudósítunk online egyenes adásban.
A szauropoda dinoszauruszok a Földön valaha járt legnagyobb állatok voltak. A paleontológusok azonban kiásták a csoport egy „csenevész” tagját Németországban.
Michael Ballack, a német labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a Bild című nagypéldányszámú lapon keresztül játékra jelentkezett a világbajnokság pénteki Costa Rica elleni nyitómeccsére, holott már Jürgen Klinsmann szövetségi kapitány is lemondott róla.
A Népszabadság információi szerint az átalakulás előtt álló kulturális tárca eddigi politikai államtitkára, Vass Lajos venné át az Operaház vezetését Hegyi Árpád Jutocsától.
Egy dél-afrikai művész labdákra feszítette a világ leghatalmasabb politikusainak maszkját, amelyeket a lipcsei Művészetek Múzeumába látogatók nyugodtan rugdoshatnak.
Péntek este a Németország–Costa Rica mérkőzéssel kezdetét veszi a rajongók által várva várt focivébé. Mi magyarok sajnos nem vagyunk érdekeltek, de lesz kinek drukkolni. Indul a szenvedély és a gyötrelem mennyei hónapja.
A házigazda csapat nyerte a 16. világbajnokságot, amelyen rekordszámú csapat vett részt. Az újonc horvát válogatott általános meglepetésre megszerezte a bronzérmet, a döntőben a franciák pedig esélyt sem adtak a braziloknak.
"Létezik, sőt virágzik az irodalom, ergo létezik, sőt virágzik a könyvhét" - fogalmazott a 77. Ünnepi Könyvhetet és az 5. Gyermekkönyvnapokat megnyitó köszöntőjében Parti Nagy Lajos, aki kiemelte: az egész könyvhetet a gyermekeknek ajánlja.
Az IBM, követve a piaci trendeket a szoftverei jelentős részét elérhetővé teszi az úgynevezett OEM-értékesítésre. A tipikus IBM middleware-eket partnereik új licenckonstrukcióval építhetik be alkalmazásaikba, illetve értékesíthetik hardverrel együtt.
A cégek 61 százaléka továbbra sem ügyel a biztonságára, és így az interneten keresztül továbbra is könnyű célpontjaivá válhatnak hackerek által indított rosszindulatú támadásoknak.
A Liverpool francia csatára a válogatott utolsó felkészülési mérkőzésén súlyosan megsérült. A vébéről le kellett mondani Djibril Cissének, akinek a helyére a szövetségi kapitány Sidney Govou-t hívta be.
Edzésen agyrázkódást szenvedett Andreas Isaksson, a svéd válogatott elsőszámú kapusa, így ki kell hagynia csapata első, Trinidad és Tobago elleni csoportmérkőzését.
A Microsoft úgy véli, hogy még hónapokra vannak az Európai Unióval kötendő megállapodástól, a közösség végrehajtó testülete viszont még a nyári szünet előtt dönteni akar a napi büntetésről.
A felkészülési mérkőzések nem sok mindent árulnak el arról, hogy az adott csapat miként vitézkedik a világbajnokságon, de az eredmények óvatos esélylatolgatást megengednek. Cikkünk második részében az E,F,G és H csoportokat tekintjük át.