Élet-Stílus

Microsoft-per – nincs meg­álla­po­dás, jöhet a büntetés

A Microsoft úgy véli, hogy még hónapokra vannak az Európai Unióval kötendő megállapodástól, a közösség végrehajtó testülete viszont még a nyári szünet előtt dönteni akar a napi büntetésről.

Az Európai Bizottság a napokban újabb végső időpontot tűzött ki a határidőkben eddig sem szűkölködő jogi vitában. Eszerint legkésőbb július 19-ig, közvetlenül a nyári szünet megkezdése előtt döntenének a szoftvercégre korábban már több alkalommal emlegetett napi pénzbüntetés kiszabásáról.

„Bőven volt idejük a házi feladat elkészítésére és benyújtására, ez a mai napig nem történt meg” – jelentette ki Neelie Kroes a testület részéről. Ezzel arra utalt, hogy bár a bizottság korábban többször kifogásolta a vállalat által benyújtott dokumentáció hiányosságát, ők mégsem igyekeztek kijavítani ezt a hibát, sőt, szándékosan hátráltatták az ügy lefolyását, kitolva ezzel a határidőket. A határidővel kapcsolatban azonban máris megjelentek az első ellentmondásos nyilatkozatok: az Európai Bizottság szóvivője kijelentette, hogy július 19. lesz a végső nap, később azonban azt hangsúlyozták ki, hogy ennél már jóval korábban döntés születhet. Egyelőre az tűnik biztosnak, hogy a nyári szünet előtt meghozhatják az ítéletet.

Abban mindenesetre nagy az egyetértés a két fél között, hogy a végső megállapodás, vagyis a vita lezárása még hónapokra van. A júliusi döntés ugyanis mindössze a napi büntetéssel kapcsolatos, és nem sok hatással van az igazi megoldásra, amely végleg elsimíthatja a vitát. Ehhez még mindkét félnek van bőven mit tennie: a szoftvercég ragaszkodik azon állításához, miszerint mindent megtettek a konkurens szoftverek nagyobb kompatibilitása érdekében, míg az EB továbbra is hiányolja a valódi együttműködési szándékot.

A napi kétmillió eurós büntetés azonban még a Microsoft számára is jelentős érvágást jelentene, így amennyiben végre valóban döntés születik erről, a cég valószínűleg hajlandó lesz engedni álláspontjából.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik