Élet-Stílus

2002 – a brazilok ötödször

admin
admin

2006. 06. 09. 11:31

A japán és dél-koreai rendezésű tornának már a csoportmérkőzései jelezték: átalakulóban az erőviszonyok. A döntőben azonban két régi ismerős találkozott, az aranyérmet ötödik alkalommal a brazil válogatott nyerte.

Az 1998-as fináléban Ronaldo csalódást okozott ám négy évvel később már ő volt a hős. A döntőben a selecao 2-0-ra nyert a németek ellen, és mind a két gólt a Real Madrid klasszis támadója szerezte. A tornát Ronaldo nyolc találattal zárta, amivel természetesen a vébé gólkirálya lett a brazil gólzsák.

Szenzációs kezdés

A szenzációs eredmények sora már a nyitómérkőzésen elkezdődött: a címvédő óriási meglepetésre kikapott Szenegáltól. A Les Bleus a későbbiekben sem tudott kibontakozni, és már az első kört sem élte túl. Thierry Henry-ék ráadásul úgy estek ki, hogy egyetlen egy alkalommal sem sikerült az ellenfelek kapuját bevenniük. Az afrikai csapat ezzel szemben tovább lépett a csoportból, aranygóllal kiejtette Svédországot, majd a negyeddöntőben elbuktak a törökök ellen egy rendkívülien kiélezett mérkőzésen.

Nemcsak a franciák dicstelen szereplése volt meglepő. A D csoport első mérkőzésen az USA legyőzte Portugáliát, majd az európai csapat a későbbi negyedik Dél-Koreától is kikapott, és csöndben kiesett.

Minden vébén van egy „halálcsoport”, amelynek akárcsak a 2006-os németországi tornán 2002-ben is tagja volt Argentína. A továbbjutást az angoloknak és a svédeknek sikerül kiharcolniuk, ami egyben azt jelentette, hogy a 1986 aranyérmese korán kiesett, akárcsak a mindig mindenkire veszélyes nigériai válogatott. Ebben a kvartettben játszották a torna egyik legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját. A négy évvel ez előtti drámai mérkőzést megismételte az angol és argentin együttes, ám ezúttal a dél-amerikai csapat húzta a rövidebbet. A mérkőzés egyetlen gólját az a David Beckham szerezte, akit négy éve bíró idő előtt küldött zuhanyozni. Mivel az argentinok a svédekkel sem bírtak, utazhattak haza. Nem sokkal tovább maradtak az olaszok sem. Az azzurrik négy pontot gyűjtött a csoportmérkőzéseken, ezzel tovább is léptek, ám a következő körben már nem volt esélyük. Már csak azért sem, mert az egyik házigazdával játszottak.

A koreai “csoda”

A csoportmérkőzések váratlan eredményei után az egyenes kieséses rendszerben kezdtek helyrerázódni az erőviszonyok, a házigazda dél-koreai csapat volt az egyetlen olyan korábban esélytelennek tartott válogatott, amely sorban tudta legyőzni – némi bírói segédlettel ugyan – a papíron jóval erősebb ellenfeleket. A Guus Hiddink által irányított ázsiai csapat végül a legjobb négy köze jutott, ott azonban már nem sok babér termett számukra, és lemaradtak az érmekről. Mindenképpen elismerésre méltó teljesítményt nyújtott a koreai együttes, hiszen az elődöntőig vezető úton először Olaszországot, majd a spanyolokat búcsúztatták.

Az elődöntőben nyújtották a tornán talán a legjobb teljesítményüket. Ám ez sem volt elég a németek ellen, és 1-0-ra kikaptak, a bronzmérkőzésen pedig az egész tornán parádésan teljesítő törökök ellen szenvedtek vereséget.


Kahn sopánkodik (AP)

Ötödször is a brazilok

A németekkel a vébét megelőzően nem sokan számoltak. A csapat nem is játszott meggyőzően, de a kapuban Oliver Kahn emberfeletti teljesítményt nyújtott, és gyakorlatilag bevédte a Nationalelfet a fináléba. Nem véletlenül választottak a torna játékosának a németek hálóőrét.

Az egyenes kieséses rendszerben mind a három meccsüket 1-0-ra nyerték Michael Ballack vezérletével: két mérkőzésen is ő lőtte a mindent eldöntő találatot. A koreaiak ellen azonban besárgult a középpályás, és ki kellett hagynia emiatt a finálét.

A döntőben az addig hibátlan teljesítményt nyújtó Oliver Kahn kisebb hibája után szerezték vezetést Ronaldo révén a brazilok. A csatár később még egyszer betalált, végleg eldöntve az aranyérem sorsát.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.