Élet-Stílus

Ireland Baldwinék sztriptízbár témájú babaváró bulit csaptak

David Livingston / Getty Images
David Livingston / Getty Images
A modell csipkés fehérneműben fotózkodott a vendégekkel.

Ireland Baldwin év elején jelentette be, hogy az első babájával várandós. Azóta kiderült, kislánnyal bővül majd a családjuk, akit Hollandnek fognak elnevezni.

A modell és zenész kedvese a napokban rendhagyó babavárót tartottak, a buli sztriptízbár tematikájú volt. Baldwin egy csipkés fehérneműegyüttesben, rózsaszín parókában élvezte az estét, a melltartóján pedig egy „anyu” feliratú kitűző díszelgett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ireland (@irelandirelandireland) által megosztott bejegyzés

Baldwin fotókat is közzétett a buliról, ezekből kiderült, hogy az est főfogása egy hamburger menü volt, illetve készült egy rózsaszín torta is, aminek a tetején egy vécé mellett gubbasztó Barbie-baba és néhány mini pezsgősüveg is helyet kapott.

A vendégseregben többek mellett ott volt a modell édesanyja, Kim Basinger, az unokatestvére, Alaia Baldwin, illetve (a szintén várandós) Rumer Willis is, akik csak úgy szórhatták az egydollárosokat, a képeknek ugyanis szinte mindegyikén hever néhány.

A baba első extravagáns sztriptízbárja

– írta Baldwin az egyik poszt mellett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ireland (@irelandirelandireland) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik