Élet-Stílus

Katalin és Vilmos majdnem utaztak a Leicesterben lezuhant helikopterrel

Korábban a témában:

Egy évvel ezelőtt, 2018. október 27-én zuhant le a Leicester City stadionja mellett a klub tulajdonosa, Vichai Srivaddhanaprabha helikoptere. A helikopteren a 61 esztendős Srivaddhanaprabhával és a pilótával együtt öten tartózkodtak, a szerencsétlenséget egyikük sem élte túl. A Mirror szerint most kiderült, hogy a brit trón várományosa, Vilmos és felesége, Katalin is majdnem repültek a gépen, igaz, pár nappal a végzetes felszállás után tervezték a sétarepülést.

Az információt a bulvárlappal a pilóta, Eric Swaffer menyasszonyának húga osztotta meg. Kiderült, hogy a brit hercegi pár nagyon jóban volt a pilótával, megbeszélték, hogy később elviszi őket egy családi kirándulásra, a gyerekekkel együtt. Ez valamikor a baleset utáni néhány hétben történt volna meg, valamikor novemberben.

A későbbi vizsgálatok szerint a baleset nem a pilóta hibájából történt. A szakértők szerint a gép egyszer csak irányíthatatlanul jobbra kezdett húzni, miközben a pilóta balra próbált ellentartani. Egy évvel később még mindig nem derült ki, hogy mi okozta az anomáliát.

A pilótát hősként tartják számon azért, mert sikerült a lakott területektől távolra navigálnia, így akár több száz ember életét is megmenthette.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.