Belföld

AH - zártkörű értékesítés

(Portfólió) Az Antenna Hungária korábbi sikertelen privatizációs kísérlete után az ÁPV Rt. - aki a fő tulajdonos - immár nyilvánosan is meghirdette a zártkörű értékesítés feltételeit. A zártkörű elhelyezési ajánlat címzettjei azok lesznek, akik érvényes jegyzést adtak le, s az új ajánlatig nem vették vissza pénzüket, illetve kárpótlási jegyüket. A Zártkörű elhelyezési ajánlat elfogadására irányuló nyilatkozatát minden befektető 2000. december 1
hir24

2000. 12. 14. 10:51

Budapest Bank - szoftverhiba miatt 734 milliós veszteség

(Napi) Tavalyi eredményének harmadával felérő veszteség érte a Budapest Bankot a Teleinvest rendszer szoftverhibája miatt. A Napi Gazdaság szerint a hiba már 2000 februárjától fennállt, s a lehetőséget ismerő befektetők hetente meg tudták duplázni a befektetésüket. A hibát a pénzintézet csak októberben észlelte. A bank szerint az összeget nem lehet veszteségnek tekinteni, mivel annak megtérülése várható. A bank ezzel indokolta azt is, hogy nyilv
hir24

2000. 12. 14. 10:38

Délelőtti tőzsde - december 14.

(FN) 100 ponttal tegnapi értéke alatt nyitott a BUX, az európai tőzsdék is gyengülnek. A budapesti értéktőzsde jelenleg 7755,39 ponton áll, a Prímagáz és az Econet (+13,69%!) árfolyama felfelé tart, a Richter, a Pick, az OTP, a Nabi, a Matáv, az Egis és a Graphisoft viszont jelentősen veszít értékéből. Európában is tovább tart a lejtmenet, a DAX 1,57 százalékos, a CAC 1,37 százalékos, az FTSE 0,85 százalékos mínuszban tart. Az euró ma kissé ves
hir24

2000. 12. 14. 10:27

Filmajánló: A bájkeverő

A legtöbb férfi mindenét odaadná egy nőért. Elliott Richardson (Brendan Fraser) a világ legkétbalkezesebb kétballába kevesebbel is megússza: neki csupán a lelkét kell eladnia egy nőért.
24.hu

2000. 12. 14. 10:00

Bérek - moderált emelkedés

(Napi) A KSH adatai szerint az év első tíz hónapjában a teljes munkaidőben foglalkoztatottak nettó átlagkeresete 11 százalékkal nőtt. Az infláció alakulását figyelembe véve ez reálértéken 1,2 százalékos emelkedés az előző évhez képest. A bérek egyelőre nem érezték meg sem a közalkalmazottaknak juttatott többletbért, sem a versenyszféra indexálási gyakorlatát, mivel a szeptemberi reálkereseti adatok még 1,4 százalékos növekedést mutattak. Ezt tám
hir24

2000. 12. 14. 09:55

Siemens - javuló eredmények

(Napi) A Siemens vezetői a mai bejelentésükben elmondták, hogy a vállalat eredményessége a következő években 20 százalékkal javulhat. A cég jelentősen javuló kilátásokról, eladásainak kétszámjegyű növekedéséről is beszámolt, melynek nyomán a Siemens részvényárfolyama meredeken emelkedni kezdett.
hir24

2000. 12. 14. 09:49

Gore visszalépése után Bush megtartotta beszédét.

(FN) Miután magyar idő szerint hajnali 3-kor a demokrata jelölt, Al Gore a nyilvánosság előtt is bejelentette, hogy befejezettnek tekinti kampányát, George W. Bush tekinthető az Amerikai egyesült Államok új elnökének. Egy órával később Bush is a kamerák elé állt, beszédében a nemzeti összefogást hangsúlyozva. Mint elmondta: "Az Egyesült Államok elnöke minden amerikai állampolgár elnöke, népcsoporttól és politikai háttértől függetlenül."
hir24

2000. 12. 14. 08:38

Hajnali Tőzsde - december 14.

(FN) Csökkentek a tőzsdeindexek a tegnapi nap folyamán, a technológiai papírok továbbra is a lejtőn vannak, mivel a Compaq tegnap bejelentette, profitja kisebb lesz a vártnál. Ennek következtében nagy eladási hullám tört ki a Nasdaq-on, amit az immár több mint egy hónapja tartó elnökválasztási mizéria sem tudott nagyon ellensúlyozni - az index 2822,77 ponton, tegnapi záróértékéhez képest 3,72 százalékkal alacsonyabban zárt. A Dow Jones némi erős
hir24

2000. 12. 14. 08:36

AOL-Time Warner egyesülés: ma lesz döntés

(FN) Az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) várhatóan ma dönt minden idők legnagyobb, a 110 milliárd dollár értékű egyesülés elfogadásáról vagy elvetéséről. A média világának új (AOL) és régi (Time Warner) szereplője közti egyesülést még januárban jelentették be, de akkor az ügylet értéke a tőzsdei árfolyamok miatt még 164 milliárd dollár volt. A ma éjszakára várható döntés még mindig spekuláció tárgya, senki sem t
hir24

2000. 12. 14. 08:13

Ki mennyit keres?

Zsebtitkok. A FigyelőNet sorozatából megtudhatja: mennyit keresnek a brókerek, a pénzügyesek, a mérnökök, a jogászok,
hir24

2000. 12. 14. 00:00

pénz

Mi lesz a pénzünkkel?•Egzotikus Pénzügyi Termékek •A sávszélesítés kedvezőtlen hatásai •Mibe fektesse megtakarított pénzét (fél milliótól 20 millióig? •Pénzt a gyereknek! •Diákhitel – nagy üzlet, de kinek?
24.hu

2000. 12. 13. 18:56

Befektetésajánló

Az FN befektetésajánlói •Kezdjük az alapoknál •Állampapírok •Nyári részvények •Gyengélkedő befektetési alapok •Vegyes saláta •Maradék részvények •Állampapírok: csökkenő érdeklődés •Külföldi részvények
24.hu

2000. 12. 13. 18:52

Külföldiek foglalkoztatása

Tavaly csaknem kétezer idegen állampolgárságú munkás illegális foglalkoztatása miatt összesen 420 millió forintot szedtek be a vétkesektől. Cikkünkből megtudhatja, melyek a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának törvényes feltételei.
24.hu

2000. 12. 13. 18:30

Részvényajánló

Aktuális cikkünkben a Budapesti Értéktőzsde közepes kapitalizációjú szektorának papírjait vizsgáljuk. Ezek árfolyammozgása nagyobb, mint a blue-chipeké - ennek minden előnyével és hátrányával.
24.hu

2000. 12. 13. 17:45

Vége az emelkedésnek?

(FN, eBroker) Derülátó kezdés után visszaeséssel zárt a Budapesti Értéktőzsde indexe. A BUX 7854 ponton (-0,61%) fejezte be a kereskedést, magas, közel 20 milliárdos forgalom mellett. A délutáni enyhe megtorpanást szakértők azzal magyarázták, hogy a friss amerikai makrogazdasági adatok ismét lassulásról árulkodtak. A Matáv 1215 (-0,6%), a MOL 4600 (-2,1%), az OTP 14900 (+0,1%), a Richter 17795 (+3,5%), az Egis pedig 10800 (-2,7%) forinton végzet
hir24

2000. 12. 13. 16:46

Lassul a kiskereskedelem az USA-ban

Újabb adatok bizonyítják, hogy lassul az amerikai gazdasági növekedés. A kiskereskedelem legfrissebb számai még a várakozásoktól is elmaradnak, hiszen novemberben 0,4 százalékkal csökkent a forgalom, az autóeladások nélkül számított érték pedig 0,2 százalékos emelkedést mutat. Az előzetes piaci konszenzus 0,2 százalékos átfogó és 0,3 százalékos autóértékesítés nélküli növekményt valószínűsített a múlt hónapra. A váratlan visszaesést a gépkoc
hir24

2000. 12. 13. 15:20

Ecostat - 5,5 százalékos GDP növekedés

(FN, MTI)Az Ecostat szerint az idén 5-5,5 százalékos lesz a GDP bővülése. A gazdaságkutatók az év egészére 9,8 százalékos fogyasztói áremelkedést jeleznek, a folyó fizetési mérleg 1,7-1,9 milliárd euró hiánnyal zár, a külkereskedelmi áruforgalom passzívuma pedig 3,5-3,7 milliárd euró lesz. Az államháztartás hiánya a GDP 3,2-3,4 százalékát teszi majd ki. Belyó Pál, az intézet igazgatója úgy vélekedett, hogy az éves inflációt 2 százalékponttal növe
hir24

2000. 12. 13. 14:24

Lesz gyógyszerár-megállapodás

(FN, MTI) Várhatóan a jövő heti kormányülésén hagyják jóvá a gyógyszergyártókkal kötött megállapodást. Eszerint a következő három évre a tervezett infláció 70 százalékában maximálják a támogatott gyógyszerek árának emelését - közölte Frajna Imre, a Pénzügyminisztérium tb-alapokat felügyelő politikai államtitkára sajtótájékoztatóján, aki elmondta: egy-két kivételtől eltekintve valamennyi magyarországi gyógyszergyártó és forgalmazó cég aláírta a
hir24

2000. 12. 13. 12:33

Vállalati krízishelyzetek

Aligha van olyan vállalkozás, amelyik képes elkerülni a kisebb-nagyobb válságokat. De csak kevesen képesek felkészülten reagálni rájuk.
24.hu

2000. 12. 13. 12:25

Újabb benzinár-csökkentés

(FN, MTI) Tovább mérsékli az üzemanyagok árát a Mol. Alig léptek életbe az alacsonyabb árak, péntektől ismét csökkenti tarifáit a nemzeti olajtársaság. A motorbenzinek literenként 3 forinttal, míg a dízel egy forinttal lesz olcsóbb. A 95-ös ólommentes benzin ára 226,5 forint, a 98-as benziné 235,5 forint, míg a gázolajé 230,75 forint lesz a Mol-nál, a listaártól azonban az egyes kutak árképzése eltérhet. A cég indoklása szerint az újabb árcsökke
hir24

2000. 12. 13. 12:10

Bush mellett a bíróság

(Napi, FN) Az amerikai legfelsőbb bíróság a kérdéses floridai szavazatok esetleges újraszámolása ellen foglalt állást , így George W. Bush texasi kormányzót már csak egy lépés választja el attól, hogy ő legyen az Amerikai Egyesült Államok 43. elnöke. A legfőbb bírói testület alkotmányellenesnek minősítette a floridai legfelsőbb bíróság múlt pénteki ítéletét, mivel a kézi szavazatszámlálás az egységes mérce hiányában nem tenne eleget az egyenlő el
hir24

2000. 12. 13. 11:25

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.