Belföld

Navracsics: a kormány célja “túlélés bármi áron”

"Túlélés bármi áron" - Navracsics Tibor szerint ez jellemezte a 2008-as kormányzati politikát. A szocialista frakció szerint a Fidesz jelszava nem más, mint: "Hatalomba bármi áron".

Navracsics Tibor évértékelőjében a 2008-as kormányzati politika lényegét úgy foglalta össze: a cél a túlélés volt bármi áron, Gyurcsány Ferencnek hatalomban kellett maradnia.

A politikus szerint a népszavazást követően, a koalíció megszűnése után a kisebbségi kormány minden személyi és pénzügyi erőforrását arra fordította, hogy, ha botrányról botrány bukdácsolva is, ha kell, szavazatvásárlással vagy alkalmi koalíciókkal biztosítsa többségét.

Navracsics Tibor szerint viszont 2008 a Fidesz céljai szempontjából sikeres év volt, mert a népszavazással rávilágítottak a kormány elhibázott politikájára, az Erős Magyarország programmal pedig megmutatták, hogy létezik jó kormányzati politikai alternatíva.

Kaotikus működés

Navracsics Tibor arról is beszélt, hogy a kisebbség kormány létrejötte óta nincs kormányprogram, hiszen a koalíció felbomlásával megszűnt a 2006-os program, a miniszterelnök nyáron írt Megegyezés című dolgozatáról pedig nem szavaztak a parlamentben. A Fidesz frakcióvezetője szerint emellett 2008-ban áttekinthetetlenné vált a kormányzati szerkezet, személyekre szabták a minisztériumokat, és ad hoc megbízásokat adtak, ami kaotikussá tette a kormány működését, és szintén Gyurcsány Ferenc hatalomban tartását szolgálta. Példaként említette Bajnai Gordont, aki – mint mondta – ahová megy, viszi az magával EU-s pénzeket.

Navracsics Tibor sikertelennek nevezte a 2008-as kormányzati politikát, utalva arra, hogy Gyurcsány Ferenc 2004 óta tartó miniszterelnöksége alatt a gazdasági növekedés minden évben csökkent, jövőre pedig recesszióba fordul át a gazdaság. Eközben – folytatta – az államadósság a térségben Magyarországon a legmagasabb, és folyamatosan a nő, emellett magas a jegybanki alapkamat, mert a kormányzati politikai hiteltelenségét is meg kell fizetnie az országnak.
Navracsics Tibor szerint viszont 2008 a Fidesz céljai szempontjából sikeres év volt, mert a népszavazással rávilágítottak a kormány elhibázott politikájára, az Erős Magyarország programmal pedig megmutatták, hogy létezik jó kormányzati politikai alternatíva.

Hozzátette: jó lett volna ha 2008-ban az előre hozott választást is elérik, de ez nem rajtuk múlott, mert a parlamentben jelenleg többségben vannak azok, aki – mint fogalmazott – a jelenlegi agónia meghosszabbítását tartják fontosabbnak, minthogy szembenézzenek választópolgáraikkal.
Arra a kérdésre, hogy mennyi esélyt lát az előre hozott választásra 2009-ben, azt mondta, annyit, amennyit 2008-ban is. A Fidesz eddig is azt mondta, hogy a válságkezelés leggyorsabb és legegyszerűbb módja az lenne, ha a választópolgárok elé állnának a pártok programjaikkal, és felhatalmazást kérnének az emberektől – tette hozzá.
Minél hamarabb le kellene zárni “Gyurcsány Ferenc túlélési korszakát”, a miniszterelnöknek magának is le kellene vonnia a következtetést, és távoznia kellene – mondta.

Az európai parlamenti választás következményeiről Navracsics Tibor azt mondta: nem gondolja, hogy az MSZP vereségre játszana, szoros, éles választási küzdelem várható, és szerinte a 2004-es EP-választásnál is jobb eredményt érhet el a Fidesz.
Arra a felvetésre, hogy a Fidesz-frakcióból idén és tavaly is többen kiléptek, így Császár Antal és Tóth András is, a frakcióvezető azt mondta: jobban oda kell figyelni a jelöltekre, de egyik párt sincs védve attól, hogy a képviselők elhagyják a frakciót.

A benyújtott több mint ezer fideszes írásbeli kérdésről szólva Navracsics Tibor azt mondta: annyi interpelláció bukott meg az Országgyűlésben, hogy heteken át nem tudtak csak egy interpellációt feltenni, és a kormányoldal nem bizonyult konstruktívnak a probléma megoldásában, ezért úgy gondolták, hogy a képviselők végrehajtó hatalommal szembeni ellenőrzési jogát biztosítani kell.

Arra a felvetésre, hogy Gőgős Zoltán földművelésügyi államtitkár meghívott 35 fideszes képviselőt, hogy személyesen adja át a választ, de a képviselők nem mentek el, Navracsics Tibor azt mondta: Gőgős Zoltán is ismeri a házszabályt, amely szerint az írásbeli kérdésre írásbeli választ kell adni. Megjegyezte: talán az államtitkár nem bízik a Magyar Postában.

Ugrásra készen

„ A hatalomba bármi áron” – sajnos ez jellemezte a Fidesz politikáját 2008-ban a szocialista frakció szerint. Ebben a politikában semmi sem lett volna drága a hatalom megszerzéséért. Nem számított, hogy a gazdasági világválság idején Európa minden országában kormány és ellenzék igyekezett összefogni, nem számított, hogy a felelőtlen ígéretekben hogyan fedeznék a nagyobb kiadásokat a kisebb bevételek.

A Fidesz egész évben ugrásra készen várt előrehozott választásokra, mit sem törődve azzal, mit jelentene több hónapos ígérgetős kampánya a magyar gazdaságnak, a világválság által fenyegetett magyar munkahelyeknek.

Ez a politika kudarcot vallott. A palamentben a kormány ugyan kisebbségben volt, de a felelősség többségben: ezért születhettek meg sorozatban a válság elleni védelmet szolgáló törvények. A Fidesz ezzel a politikával az ellenzéken belül is magára maradt. Az ország sorsáért felelősséget érző más ellenzéki pártok és képviselők ugyan számos kérdésben élesen vitában álltak a kormánnyal, de az ország dolgát előbbre valónak érezték a maguk pártérdekeinél.

A világválság a változás parancsát jelentette valamennyi ország és valamennyi magyar politikai szereplő számára. Ezt eddig egyedül a Fidesz nem akarta meghallani, pedig az ő híveik, szakértőik, szakpolitikusaik többsége is szívesebben venné a közös gondolkodást. Az MSZP a magyar gazdaság, a magyar munkahelyek, a Fidesz által oly sokat emlegetett „emberek” érdekében továbbra is erre kéri, és partnerként várja a legnagyobb ellenzéki pártot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik