Egyoldalúnak tűnhet, hogy csak a bíróság felelősségét vetem fel – kezdi az Élet és Irodalomban a móri bankrablással kapcsolatos felelősségről egy titokzatos szerző, Juronics Aglája álnéven. A szerző névtelensége mögött egzisztenciális félelem áll.
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén visszavonta a szakiskolák átszervezéséről hozott február 15-i, halasztó döntését. A politikusok egymásnak estek és szünetet rendeltek el, hogy megkeressék az iskolabezárásokat előkészítő hatástanulmányokat. Ám kiderült: ezek nem készültek el.
A Fidesz szerint a kormánynak nincs joga egyoldalúan felmondani a társadalombiztosítás rendszerét. Így ha ezt mégis megteszik, a Fidesz hatalomra kerülése esetén azonnal helyreállítaná.
A Fidesz szerint a miniszterelnöknek kellene utasítania a rendőrséget a gumilövedékek használatának mellőzésére, mert álláspontjuk szerint ennek megtiltására már nincs lehetőség március 15-e előtt.
Emberölés kísérlete miatt három év tíz hónap szabadságvesztésre ítélte a Mortimer néven ismertté vált fiatalkorút első fokon a Fővárosi Bíróság csütörtökön.
Miniszterelnöki kabinet segíti a kormány és kormányfő munkáját 2007. március 19-étől. A miniszterelnök kabinetfőnöke Gál J. Zoltán lesz, Danks Emesét pedig Demcsák Zsuzsa váltja a kormányszóvivői poszton. Az új emberek fiatalok, és politikai tapasztalattal nem rendelkeznek.
A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön ismét szavaz a szakképzési reformról. A szocialista főpolgármester-helyettes szerint ezúttal meglesz a többség az iskolabezárásokhoz.
A tüntetők hangos „Bújj ki, Korózs!" kiáltásokat skandálva közeledtek az egri belvárosi társasház elé. Ám amikor meglátták, hogy a képviselő a kapuban állva egy tálcán nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyeret nyújt feléjük, rögtön elcsendesedett a skandálás.
Az új kórházi struktúra nyomán több ezer kórházi dolgozó elbocsátása várható, köztük ezernél is több orvosé. Több milliárd forintot is felemésztenek majd a végkielégítések, az egyes kórházi osztályok megszüntetése, költöztetése, a dolgozók mobilizálása – írja a Világgazdaság.
Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság várhatóan ítéletet hirdet a Mortimer-ügyben csütörtökön. Az ügyész letöltendő szabadságvesztést, a védő felmentést, vagy felfüggesztett szabadságvesztést kért.
Az ország ma nem szakértői kormányt akar, az ország helyre akarja állítani a demokráciát és sikeres kormányt akar, amelyhez a megoldás az előrehozott választás – mondta a Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az Echo TV-nek adott interjújában.
A párttörvény rendelkezése ellenére névtelenül fogadott el 1,3 millió forintnyi adományt a Magyar Demokrata Fórum 2004-ben és 2005-ben, a párt a törvényi előírások figyelmen kívül hagyásával egyesült az MDNP-vel, és az MDF könyvelése több ponton nem felelt meg a számviteli törvény egyes előírásainak - olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerdán közzétett jelentéséből.
Szilvásy György államtitokra hivatkozva elutasította a Fidesz kérelmét, miszerint legyen nyilvános az, hogy a miniszterek támogatták-e a gyermekpornográfiával összefüggő törvénymódosítást az ezzel foglalkozó kormányülésen - tájékoztatta a Kormányszóvivői Iroda szerdán az MTI-t. Az adatvédelmi biztos szerint államtitokká minősíthetőek a kormányüléseken elhangzó vélemények.
Áttekintené és szükség esetén kibővítené a koalíciós szerződést SZDSZ-elnökké választása esetén Kóka János. Ezt maga a szabad demokrata elnökjelölt jelentette be szerdán Egerben.
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) jogászai vizsgálják, hogy milyen jogi lépéseket fognak tenni annak kapcsán, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden jelezte, nem kér bocsánatot, amiért azzal vádolta meg a rendőrséget, hogy politikai utasításra cselekedett - mondta Petrétei József. A pártelnök továbbra is fenntartja véleményét.