Európai parlamenti képviselő, de az is lehet, hogy ügyvéd lesz Áder János, a Fidesz meghatározó politikusa, az Országgyűlés alelnöke, miután viszonya megromlott Orbán Viktorral – írja a Népszabadság.
Elsősorban a megszorítások, nem pedig az őszödi beszéd gerjesztette társadalmi és politikai indulatok miatt zuhan a kormány népszerűsége - vélik a kabinet egyéves születésnapján az FN-nek nyilatkozó elemzők. Úgy látják, hogy a koalíciót együtt tartó hatalmi érdekek erősebbek a széthúzásnál. Elemzőink szerint Gyurcsány túlzottan is centralizálta a kormányzati struktúrát. A FigyelőNet kormányértékelésnek első része.
Hasonlóan a féléveshez, az egyéves teljesítményét is kiadványban értékeli a kabinet. A ciklus első évének kapcsán a FigyelőNet is saját évérétkelő cikksorozattal jelentkezik.
Azok előtt az ismeretlen hősök előtt tisztelgünk a Magyar Hősök Emlékünnepén, akik életüket adták a hazáért - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter vasárnap Budapesten a Hősök terén. A megemlékezésen részt vett többek között Sólyom László köztársasági elnök, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Havril András, a Honvéd Vezérkar főnöke.
Ellentmond egymásnak a 21 éves lány megerőszakolásával vádolt rendőrök vallomása és mobiltelefonjaik cellainformációi, amelyekből a gyanúsítottak mozgásának irányára lehet következtetni.
Szili Katalint, Szekeres Imrét, Lendvai Ildikót és Kiss Pétert is a vezetésre alkalmas politikusnak tartja a miniszterelnök a Blikk vasárnapi számában megjelent interjúja szerint. Gyurcsány úgy véli, hogy a ciklus végéig ő marad a kormányfő.
Az eddigi eredmények szerint a három éve indított kompetenciafejlesztő programok látványos eredményeket hoztak a tanulók teljesítményében, együttműködési kézségében és az iskolákhoz való viszonyában - közölte a programokat terjesztő Sulinova Kht.
Megpróbálta elütni az igazoltató rendőrt szombaton egy motoros Tatabányán, az állampolgári segítséggel kézre került férfi marihuánát fogyasztott - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség.
Tiltakozásképpen kereszteket állított fel Budapesten a Városház parkban, valamint további öt helyen demonstrált a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 szombaton, a miniszterelnök pontosan egy évvel ezelőtt elhangzott őszödi beszédének a napján.
A Magyarországi Munkáspárt 2006 és a Kádár János Baráti Kör a 95 évvel ezelőtt született, egykori kommunista pártvezető, Kádár János, közelmúltban meggyalázott sírhelyénél is tisztelgett.
A szocialista országgyűlési képviselők tanultak az egy éve történtekből és levonták az elmúlt egy esztendő tanulságait - hangoztatja közleményében Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési frakcióvezetője az őszödi beszéd évfordulója kapcsán.
Kilencedik alkalommal vette át szombaton Siófok polgármestere "A nyár fővárosa" kulcsot, ezzel jelezve, hogy hivatalosan is elkezdődött az idei balatoni szezon. Lamperth Mónika beszédét tüntetők zavarták meg.
Arcátlan, felháborító és elfogadhatatlan, ha valaki tudatosan hazudik egy országnak; ha nem lettek volna Gyurcsány Ferencnek ezek a hazugságai, akkor ma az emberek jobban élnének - mondta a Fidesz szóvivője.
Egy évvel ezelőtt, május 26-án hangzott el Balatonőszödön Gyurcsány Ferenc nagy vihart kavart beszéde. A nyilvánosság számára csak szeptemberben váltak ismertté az ott elhangzott kijelentések, melyek utcai tiltakozásokhoz és zavargásokhoz vezettek.
A nemzeti kisebbségek kérdését is felvetette a közép-európai államfők brünni csúcstalálkozójának pénteki plenáris ülésén Sólyom László köztársasági elnök.
A főváros és a vidék közötti emocionális távolság csökkentésére, a szinte ellenségeskedő ellentét megszüntetésére van szükség - jelentette ki Tarlós István (Fidesz) pénteken Hódmezővásárhelyen.
Magyarországon körülbelül 420 ezer gyermek él a szegénységi küszöb alatt, mintegy 700 általános iskolában oktatják külön osztályokban a roma diákokat, valamint 178 homogén cigányiskola létezik napjainkban - hangzott el a témában rendezett parlamenti meghallgatáson pénteken Budapesten.
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy állítsa le a stratégiai magyar cégek privatizációját - jelentette ki Varga Mihály. A kormányszóvivői iroda reagálásában közölte: állami vállalatok magánosítására csak az ország gazdaságpolitikai érdekeit figyelembe véve, egyedi kormányzati vagy országgyűlési döntés alapján kerülhet sor.
A biztosítottak 60-77 százaléka maradna a mai állami egészségbiztosítási rendszerben - hangzott el két kutatás ismertetésekor a Generali-Providencia Biztosító által rendezett konferencián.
Az SZDSZ továbbra is kitart a vegyes egészségügyi biztosítási modell mellett, nincs olyan szándék, amely ezen a kompromisszumos javaslaton változtatna - közölte Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője pénteken, Budapesten.
Visszautasította pénteken Simon Ibolya, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány megbízott kuratóriumi elnöke, hogy a Szilvásy-családhoz és a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz az alapítványnak bármi köze is lenne. Az NBH visszavonta Gyarmati György kuratóriumi részvételéhez szükséges engedélyét.