Kultúra választás 2026

Majka Magyar Péterről: Ha ez az ország tényleg felvirágzik, akkor állva fogok neki tapsolni

Majka elmondta véleményét Magyar Péterről és Orbán Viktorról.
Marjai János / 24.hu
Majka elmondta véleményét Magyar Péterről és Orbán Viktorról.
Marjai János / 24.hu
A zenész elmondta véleményét a Fidesz vereségéről, a DPK-rendezvényeken fellépő előadókról, és arról is, hogy mekkora sikert vár a Csurran, cseppen folytatásától.

Nem vagyok abban biztos, hogy egy olyan előadónak, mint én, az embereket befolyásolni kell. Nem akarok kampányolni senki ellen és senki mellett

– mondta Majka az RTL Házon kívül című műsorában, amelyben a zenészek kampányban vállalt szerepéről és a választásról kérdezték.

A zenész szerint helyesebb, ha inkább egy-egy dalban mondja el, mit gondol a világról és közéletről, mint például az Azt beszélik a városban című számban, vagy a Csurran, cseppenben. Azt elismerte, hogy utóbbi „kicsit határozottabban lőtt” az elmúlt 16 év kormányzására, de a cél szerinte mindig az, hogy univerzális érvénnyel fogalmazza meg a dalban, mi nem működik.

Kifejtette véleményét, hogy amit a kétharmaddal kormányzó Fidesz az utolsó időszakában csinált, az már tűrhetetlen volt.

Akkora gusztustalanságokat követtek el, és olyan pökhendien, hogy ez az összes jóérzésű előadónak szúrta a szemét

– összegzett, hozzátéve, hogy ez már egy abszurd állapot volt, ennek ellenére továbbra is azt vallja, hogy alapvetően a zenészeknek nem kell pártpolitikai szerepet vállalni senki ellen és senki mellett.

A 2025 elején hatalmasat szólt Csurran, cseppenről elismerte, hogy írás közben természetesen a magyar kormányra is gondolt, de a dal nem kizárólag erről szólt, hiszen maga a jelenség, „az összes illiberális demokrácia” járt a fejében.

„A választások óta mindenki a mellét akarja döngetni, hogy ki mit tett a sikerért. Én nem akarom a mellem döngetni, pontosan tudom, hogy ezzel a dallal mit tettem a sikerért” – mondta a jelenlegi állapotról Majka, akit a választás utáni – olykor heves – fideszes reakciókról is kérdezett az RTL riportere. A zenész úgy véli, hogy „ők most nem azért küzdenek, hogy visszakerüljenek a politikába, hanem az életben maradásért.”

Orbán vs. Magyar

Az interjúban kitértek a leköszönő és a leendő miniszterelnök személyiségére is. Majka úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor az egyik legnagyobb politikusnak indult, aki a magyar miniszterelnöki székben ülhetett, és meg volt a tehetsége arra, hogy az országot jobb irányba vigye, aminek fényében még nagyobb csalódás, hogy mégsem így lett. Majd rátért Magyar Péterre is:

Egy karakán csávó, nem is értem, hogy bírta ezt ki, ezt a nyomást, amit kapott a kormányoldalról

– kezdte értékelését a Tisza vezéréről, akitől azt várja, hogy a kampányban látott „elánnal és tűzzel” képviselje a magyarok érdekeit miniszterelnökként. De hozzátette azt is, hogyha Magyarnak lesznek „hülye döntései”, akkor ő továbbra is ki fogja mondani, hogy mi nem tetszik neki. Amennyiben viszont beváltja az ígéreteit, a pozitív véleményét sem akarja véka alá rejteni:

Ha ez az ország tényleg felvirágzik, akkor állva fogok neki tapsolni

– mondta.

Jön a Csurran, cseppen 2

Felmerült még, hogy mit gondol DPK-gyűléseken fellépő kollégáiról, és lehet-e visszaút a Fidesz kampányától a teltházas koncertekhez.

Melyik zenész volt DPK-gyűlésen, aki fellépett teltházas koncerten előtte? Hova kéne visszajönniük? Előtte sem voltak ott, ahol kellett volna lenniük. Láttál teltházas Curtis-koncertet? Tóth Gabi nem is nagyon foglalkozik az énekléssel, inkább a tévés szerepléseiből él

– mondta Majka, aki szerint zenészként a legnagyobb biztosíték a sikerhez, ha valaki jó dalokat ír. Beszélt arról is, hogy jelenleg dolgozik a Csurran, cseppen folytatásán, ám nem szeretné elárulni, miről szól, de szerinte „nagyon jó dal” lesz, még ha annyira nem is fog tudni berobbanni, mint az első rész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik