Háromharmad

Napirend után: Miért nem vonzza Orbán konzervatív lázadása a fiatalságot?

Orbán Viktor ördögi képességei és politikai hübrisze, Magyar Péter mágikus páncélzata, valamint az is előkerült a Napirend utánban, hogy az örökös lázadó miniszterelnök, miért kevésbé hatékony az ifjúságnál, mint nyugati illiberális barátai. A nézői kérdésekre ezúttal Bánszegi Rebeka, Kerner Zsolt és Nagy Gergely Miklós választolt.

A Napirend után a 24 Extra Csúcs csomagjának előfizetői számára érhető el teljes hosszában az oldalunkon; az adásban ezúttal az alábbi kérdésekre igyekszünk válaszolni:

  • Nikolett: Az elmúlt hetek egyik adásában arról beszéltetek, hogy a politikusi szakma mennyire nincs elismerve, pedig fontos készségek szükségesek hozzá. Ezzel egyetértek és azt is gondolom, hogy a Fideszben több igen jó képességű politikus van. Elsősorban azonban Orbán Viktorról gondolom azt, hogy született politikus, de az én szememben ördögi képességekkel rendelkezik. Azzal a meglátásotokkal is egyetértek, hogy a Fidesz megsértődött a fiatalokra, és azért nem tudja normálisan kezelni a fesztiválokon előkerülő skandálást. A kérdésem: ha valaki a zsigereiben érzi a politikát, 35 éve benne van, hogy nem veszi észre, hogy a sértettsége viszi félre? Ez a Fidesz saját hübrisze?
  • István: Ahogy a regények főszereplőit védi a plot armour, vagyis egy mágikus páncél minden csapástól, mivel a főhős nem halhat meg, úgy tűnik, ez hasonlóan működik a politikai támadások kapcsán a Tisza elnökénél is. A kérdés: kiterjed-e ez másokra is, illetve meddig tart a hatása?  Előbbi kapcsán a leendő képviselőjelöltekre gondolok. Indokolt-e a nagy óvatosság a Tisza részéről, amikor a Kollár Kingát vagy Ruszin-Szendit ért támadásokat is látszólag könnyedén hárítja Magyar Péter páncélja? Van-e a kiválasztásban akkora kockázat, amikor a „tökéletes” és hibátlan jelöltet is akár AI hamisította videókkal és hanganyagokkal lehet lejáratni a választás napja előtti 72 órában?
  • Dávid: Több adásban, a legutóbbiban is előkerült, hogy Orbánék nem tudják úgy megszólítani a fiatalokat, és uralni a közbeszédben a fiatalok által kedvelt tereket, mint ahogy külföldi illiberális társaik tudják. Szerintem egy lényeges megoldás a problémában, hogy Orbánék 15 éve hatalmi pozícióból beszélnek, míg az AFD, Le Pen vagy akár Trump is kisebb megszakítással, de ellenzéki szerepben volt/van (de utóbbi sem másfél évtizedig volt hatalomban). Ez az ellenzéki, lázadó szerep a mindenkori fiatalságé, és Orbánéknak ebben semmi valódi hitelessége nincs az említett ok miatt, mert pont ellenük lázadnak ezekben a terekben. Hogy kérdéssé formáljam meglátásomat: nem így van?
A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Legfrissebb epizódok
Háromharmad
Della
Első kézből
Ziccer
Buksó
Filéző
Reklámszünet
Zöldövezet
Nincs rá szó
Szintén zenész
Europoli
Ötkarikás szemek
Rendszerváltás30
Kilépők
Szerintem
Bárkiből valaki
Sorozatlövő
Határsértők
Olvasói sztorik