Belföld csatatér 2024

Levette a pályáról a Fidesz a méhlegelők rémét – Szentkirályi Alexandra útja a NER-ben a föladott főpolgármesteri kampányáig

Csóti Rebeka / 24.hu
Csóti Rebeka / 24.hu
Szentkirályi Alexandra öt év kihagyással térhet vissza a Fővárosi Közgyűlésbe, de az már biztos, hogy nem főpolgármesterként. Akad, aki semmire nem emlékszik a képviselői múltjából, más elismerően beszél róla. Bemutatjuk az ország egyik leggazdagabb emberének feleségét, akit a Fidesz az utolsó pillanatban vont ki a főpolgármesteri versengésből Vitézy Dávid érdekében.

Pénteken reggel, két nappal a választás előtt Szentkirályi Alexandra bejelentette, hogy visszalép a főpolgármester-jelöltségtől Vitézy Dávid javára.

Számomra továbbra is az a legfontosabb, hogy Gyurcsány és Karácsony távozzanak a város éléről. Ezért – utat adva a változásnak – elállok a főpolgármester-jelöltségtől és a Fidesz fővárosi listavezetőjeként folytatom a kampányt. Egyben arra kérem minden támogatómat, hogy a főpolgármesteri szavazólapon Vitézy Dávidra, a listás szavazólapon pedig az általam vezetett Fidesz-KDNP listára szavazzon!

– írta ki a Facebook-oldalára.

A bejelentés előkészítéseként a kormánymédiában péntek reggel megjelent a Századvég közvélemény-kutatása arról, hogy

Szentkirályit a válaszadók 55 százaléka elutasítja, az eredetileg az LMP által felkért Vitézy viszont egy kétszereplős versenyben legyőzheti a hivatalban lévő polgármestert.

Március közepén derült ki, hogy Szentkirályi több mint négy év után nem folytatja a kormányszóvivői munkáját, hanem ő lesz a Fidesz főpolgármester-jelöltje. Csütörtökön még nagy elánnal kampányolt, pedig az esetleges visszalépését már tavasszal elkezdték pedzegetni. Ezzel kapcsolatban áprilisban még úgy nyilatkozott: „Egyáltalán nem tartom reálisnak, hogy engem elüssön a sárga villamos.” Mégis elütötte.

Pedig Orbán Viktor is segített neki kampányolni, a miniszterelnök április végén azt mondta: „Alexandra jól halad, néztem a számokat.” A Fidesz jelöltje eztán is rendre visszautasította a visszalépéséről szóló híreket, hírlapi kacsának nevezte azokat. Hasonlóképpen Vitézy is úgy nyilatkozott, nem tartja reálisnak Szentkirályi visszalépését, aki mellett a kormánypárti sajtó kampányol, miközben ő alig kap ott felületet, és a kampánya kezdetén is tagadta, hogy ilyesmiről egyeztetett volna a Fidesszel.

A kormánysajtó, a Megafonnal együtt péntek reggelre azonban egyöntetűen beállt az ötödik Orbán-kormány közlekedési államtitkára mögé.

A közvélemény-kutatásokban sokféle eredményt láthattunk a kampány utolsó időszakában. Szentkirályi május elején egészen jól szerepelt, a Medián és a 21 Kutatóközpont közös mérése szerint ekkorra hibahatáron belül megelőzte Vitézy Dávidot. A Publicus nem sokkal később már a magabiztos Karácsony-vezetés mögött Vitézy-előnyt mért a fideszes indulóval szemben.

Szentkirályi így a Fővárosi Közgyűlésben folytathatja munkáját, hiszen ő a Fidesz listavezetője, de hogy milyen pozícióban, az az eredményektől, a pártok közötti aktuális erőviszonyoktól és a várható koalíciós tárgyalások alakulásától is függ.

De ki is valójában Szentkirályi Alexandra, honnan indult a politikai karrierje, amely most a visszalépésével a főpolgármesteri kampánya kudarcába torkollott?

Tősgyökeres budapesti, állítja magáról Szentkirályi Alexandra – és ez igaz is. A fővárosban született, a belvárosi Veres Pálné Gimnáziumban érettségizett, és nem sokkal ezután, 19 évesen már belépett az akkori legnagyobb ellenzéki párt ifjúsági szervezetébe, a Fidelitasba. 2006-ot írunk ekkor.

A politikus szerint a korai elköteleződésében több minden játszott szerepet, így a saját családi háttere is. Szentkirályiék apai ágon nagyváradiak, hegedűművész édesapja a Ceausescu-rendszer elől menekült Magyarországra, és telepedett le a ’80-as években. Erdélyi nagyszülei középiskolai tanárok voltak, de anyai ágon is értelmiségi a család: jegyző és káptalan felmenője is megtapasztalta a magyarországi szocializmus árnyoldalait, Szentkirályi szerint így családjában olyan történetek sokasága keringett, „ami élővé teszi azt, hogy az ember hova húz”, azaz az Orbán Viktor vezette jobboldalhoz. A Fidelitashoz való csatlakozásának csupán az egyik oka volt az őszödi beszéd, ekkor ugyanis több olyan esemény is történt, ami Szentkirályit arra ébresztette rá, hogy a „cselekvés oldaláról kell megfognia az embernek azt, amiben hisz.” Fordulatot azért hozott számára 2006, mert akkor „nagyon a bőrünkön tudtuk érezni azt, hogy mi az, amit nem szeretnénk. Tehát ott volt egy valóság, amiről azt éreztük, hogy mi ezzel nem tudunk azonosulni, hogy ez az én személyes értékrendemet is nagyon sok ponton sérti.”

Tarlós találta ki, majd építette fel

Ugyanebben az évben máris Tarlós István főpolgármesteri kampányában találta magát segítőként, noha nem ismerte korábbról az akkori óbudai polgármestert. Ez pedig forrásunk szerint úgy történt, hogy amikor Tarlós annál a budavári Fidelitas-csoportnál járt, ahova Szentkirályi belépett (a kerületi csoportot később Szentkirályi három évig vezette is), a látogatás alkalmával olyan szimpatikus lett neki a fiatal és ambiciózus, a Pázmány jogi karára járó egyetemista, hogy meghívta a főpolgármesteri kampánycsapatába.

A Demszky Gábortól elszenvedett 2006-os szűk vereség ellenére Szentkirályi jó viszonya megmaradt Tarlóssal, sőt városházi ügyekre rálátó forrásaink közül akadt, aki egyenesen apa-lánya kapcsolathoz hasonlította kettejük viszonyát. Az biztos, hogy Tarlós meghatározó szerepet játszott Szentkirályi politikai pályáján. Maga Tarlós fogalmazta meg egyszer ezt úgy, hogy

valamikor ő találta ki Szentkirályit.

Ezt támasztja alá az is, amit jobboldali forrásunktól hallottunk, miszerint Szentkirályi 2010-ben azért lehetett képviselő a fővárosi önkormányzatban, mert Tarlós felrakatta a Fidesz-listán egy befutó helyre a protezsáltját, noha a Fidelitas eredetileg nem benne gondolkodott. (Tarlós megkeresésünkre elutasítóan reagált, amikor Szentkirályi politikai pályájáról kérdeztük volna, és Szentkirályi Alexandrát is hiába kerestük.)

Változunk. Csatlakozz hozzánk!
Regisztrált olvasóink mostantól exkluzív hírleveleket, cikkeket olvashatnak, mint ez is. És ez csak a kezdet. Lépj be az olvasáshoz!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik