Belföld

Kordonbontás és könnygáz a Karmelitánál, megbilincseltek egy országgyűlési képviselőt

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
  • Május 3-án újabb tüntetést szervezett több civil szervezet Budapesten, hogy tiltakozzanak a státusztörvény ellen.
  • Bejelentettek egy népszavazási kezdeményezést, amelyben többek között a státusztörvény elutasítását és oktatási minisztérium létrehozását kezdeményezik.
  • A tüntetés a Szent István Bazilikától indult, majd a Belügyminisztériumhoz vonultak. Ezt követően rövid időre lefoglalták a Margit hidat, aztán a Clark Ádám téren keresztül felvonultak a Karmelitához, a Miniszterelnökség épületéhez.
  • A jórészt diákokból álló tüntetőknek este 8 körül sikerült lebontaniuk a kordon egy részét, ám a rendőrök és a rohamrendőrök ismét könnygázt vetettek be, és visszaszorították a tömeget.
  • A rendőrök a tüntetők közül kiemelték és megbilincselték Tompos Mártont, a Momentum országgyűlési képviselőjét.
  • A rendőrség legalább öt embert előállított.

 

Folytatjuk!

– ezen a címen hirdetett tüntetést május 3-ára több civil szervezet, hogy tiltakozzanak a státusztörvény bevezetése ellen.

Helyszíni tudósítónk szerint azonban egyelőre nem úgy néz ki, hogy ma megbukik az Orbán-rendszer, ugyanis tíz perccel a kezdés előtt kevesebb, mint száz ember gyűlt össze a helyszínen.

Szajki Bálint / 24.hu

A hivatalos kezdés időpontjában pár száz emberre nőtt a sereglet a Szent István téren. A Bazilika előtt a szórványosan álldogáló tüntetők és a turisták keresztezik egymás útját. Páran elkezdték kidekorálni a térkövet a mozgalom szimbólumának számító, körbezárt felkiáltójellel. Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője is kint van.

Nem sokkal negyed öt után a nagyjából ötszáz fősre duzzadt tömeget a tér közepére terelték. „Ez nagyon kevés ember” – jegyezte meg az egyik szervező. A tiltakozók többségében középiskolás fiatalok. Hamarosan kezdetét veheti a menet, a demonstrálók skandálásba kezdtek: zúg a „nincs tanár, nincs jövő”.

Fél ötkor megindult a menet, miközben a teraszokon ücsörgő turisták rémülten figyelnek.

Szajki Bálint / 24.hu

A szűk utcák jót tesznek a demonstrációnak, kicsit megnyúlt a tömeg, amely így többé-kevésbé megtöltötte a Nádor utca és Szent István tér közti szakaszt – mondja tudósítónk.

A „szabad ország, szabad oktatás”, valamint a „nincs tanár, nincs jövő mellett” új rigmusokat is skandál a tömeg, mint például hogy „Pintér takarodj” és hogy

rendőrállam nem jogállam.

Szajki Bálint / 24.hu

Íme egy kis válogatás is a mai molinókból, a konzervatívabbak között szerepel a

  • „Le a bosszútörvénnyel!”
  • „Kordonra fel, Orbánnal le
  • „Kicsengettek, Viktor”
  • „lyobb oktatási rendszert” (sic!)

de olyan új művek is megjelentek, mint  a „jólvanezígy?” vagy a macskának pingált belügyminiszterrel díszített „De szép macska vagy Sanyi…”

Háromnegyed 5-kor megérkezett a tömeg a Széchenyi térre, a Belügyminisztérium épülete elé. Ezt „Pintér takarodj” skandálásával nyugtázzák a tiltakozók.

Szajki Bálint / 24.hu

„Könnygáz nem tanít” és „le a státusztörvénnyel” skandálásával köszöntötte a tömeg a parlamentet. A tiltakozók öt óra magasságában az Akadémia utcán vonulnak.

Negyed hatkor megérkezett a tömeg az Alkotmány utcába. A mozgalom himnusza, a Mi vagyunk a Grund! (a Pál utcai fiúk musical dala) fogadja őket. A tüntetők között ott van Hadházy Ákos független parlamenti képviselő, valamint a Momentum több politikusa, például Fekete-Győr András és Gelencsér Ferenc is.

Fél hatra mindenki ideért: szűk ezer fő lehet most az Alkotmány utcában, ahol egy háztömbnyi részt sikerül megtölteni: az Honvéd utca és a Szemere utca közti részen oszlanak el az emberek.

Szajki Bálint / 24.hu

 

A beszédek során először az Egységes Diákfront képviselője állt színpadra, aki országos akciót jelentett be. Arra kér mindenkit, hogy csatlakozzanak a hét igenes akcióhoz.

Ezt követően diákok ismertették a hét követelést: egyebek mellett a pedagógus pálya vonzóbbá tételét, az esélyegyenlőség megteremtését az oktatásban, és egy felelős, szakértői oktatási minisztérium felállítását követelték. A Pintér Sándor lemondásáról szóló követelést lelkes üdvrivalgás fogadta.

A hétigenes népszavazási kérdések a következők:

  1. Egyetértenek-e a státusztörvény elutasításával?
  2. Egyetértetek-e azzal, hogy boldogabb, gazdagabb, sikeresebb jövője legyen minden magyar gyereknek?
  3. Egyetértenek-e azzal, hogy legyen oktatási minisztérium?
  4. Egyetértenek-e azzal, hogy az állam biztosítson méltó megélhetést?
  5. Egyetértetek-e azzal, hogy a sztrájk alapjog?
  6. Egyetértetek-e azzal, hogy legyen demokrácia?
  7. Egyetértenek-e azzal, hogy Pintér Sándor mondjon le?

Új demonstrációt is be jelentettek: „a Margit hídon elmegyünk a Clark Ádám térig, és onnan még ki tudja meddig”.

Szajki Bálint / 24.hu

Vélhetően megint a Karmelitánál kötünk ki, reszkess kordon – kommentálta az eseményeket tudósítónk. Vannak, akik maradnak vagy elszivárognak, de úgy néz ki, a többség célba veszi a Margit hidat.

Szajki Bálint / 24.hu

„Gyertek velünk” – kiabálják a tüntetők, ahogy kifordulnak a Jászai térre. A körúton dudaszó fogadja a tüntetőket, akik az egyik úttestet foglalják el, hogy átvonuljanak a Margit hídon. A szembe forgalmat átterelik a villamos sínekre, amíg átérnek Budára a demonstrálók.

Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese is a hídon, aki arra számít, hogy akkora rendőri készültség lesz a Karmelitánál, hogy nem fognak hozzáférni a kordonhoz. Ennek ellenére, ha a Momentum politikusán múlna, akkor ma is lebontanák. Egyelőre ő is csak annyit tud, hogy a Clarkhoz mennek, aztán majd meglátják

A Margit hidat elfoglalták a tüntetők, de a forgalom mindkét irányba akadálytalanul halad tovább. A pesti irányba közlekedők a 4-es 6-ossal és a buszokkal osztoznak a villamos sávon, miközben a tiltakozók az úttesten és a járdán vonulnak. A tömeg eleje negyed hét után nem sokkal átért Budára.

Szajki Bálint / 24.hu

Fél hét előtt véget ért a hídfoglalás: a tömeg mostanra ismét pár száz fősre olvadt, ráadásul ezen a ponton többen célba veszik a villamosmegállókat. A legkitartóbbak a Lipthay utcán haladnak tovább a Clark felé.

A Bem József térhez ért a tömeg. Jámbor András országgyűlési képviselő arra számít, hogy a Várban fog kikötni a menet. A 24.hu kérdésére elmondta, hogy ő személy szerint nem tervez ma este kordont bontani. „Erről a momentumos képviselőket kell megkérdezni” – tette hozzá.

Srácok, legyetek baszott dühösek,

kéri a tömegtől az egyik szervező. A demonstrálók szót is fogadnak, és skandálásba kezdenek: elegünk van!  Korábban „szolidaritást” és „ria, ria hungáriát” is kiabáltak. A tüntetők lassan odaérnek a Clark Ádám térre.

Pintér Sándor, a kurva anyád,

kiabálja a tömeg, ahogy hét órakor kifordul a Clarkra.

Szajki Bálint / 24.hu

„A mai nap második demonstrációját lezárom, de nyílik a harmadik” – mondja az egyik szervező a Clarkon összegyűlt több száz fős tömegnek.

Váratlanul akkumulátorgyártás elleni demonstrációba csap át a megmozdulás. A gödi civil szerveződés képviselője közli: békés szándékkal jöttek, de dühösek.

Ezt követően Város Mindenkié aktivistája a közel múltban lejárt kilakoltatási moratóriumról. Ezen a ponton nem teljesen világos, hogy mi ellen is tüntetnek – jelenti tudósítónk, hozzátéve, hogy teljesen szétesik az egész, most a közmeghallgatásokról szóló rendeletről magyaráz valaki, az emberek többsége beszélget, senki sem érti, hogy mi zajlik.

Szabó Tímea, a Párbeszéd politikus elmondja: most anyaként van a színpadon, mert nem akarja, hogy a gyerekei olyan országban nőjenek fel, ahol könnygázt kapnak az arcukba. A státusztörvény a pedagógusok rabszolgatörvénye – jelenti ki az országgyűlési képviselő, miközben a tüntetők érezhetően elfáradtak.

Ezt követően Pankotai Lili bejelentette, hogy ismét a Karmelitához vonulnak. A diákaktivista elmondta, hogy az utcán követik a Fidesz propagandistái, hogy lejárató anyagot készítsenek róla, ennek ellenére nem fél, folytatja az ellenállást.

A tömeg a Kossuth nótát énekelve megindult felfelé a Várba. Most kevesen morzsolódnak le, a többség folytatja a tüntetést. Többen nem várják ki, amíg lassan felbandukolnak a lépcsőn, hanem a fákon keresztül kapaszkodnak fel a Várba.

Nem sokkal fél 8 után megérkezett a tömeg a Karmelitánál felállított kordonhoz, ahova nagy erőkkel vonult ki a rendőrség. A tüntetők a Himnusz énekelésébe kezdtek. A kordon egyelőre elérhetetlen távolságban: több sornyi rendőrön kéne átverekedniük magukat ahhoz, hogy le tudják bontani.

Szajki Bálint / 24.hu

„Szégyelld magad” – skandálja a tömeg, amely egyre közelebb kerül a rendőrsorfalhoz. A rendőrök valamit bemondanak a hangosbemondón, de a nagy hangzavar miatt ebből semmit sem lehet érteni.

Nagyon feszült most a hangulat.

Egyelőre patthelyzet alakult ki: a rendőrség távozásra szólítja fel a tömeget, de az nem mozdul. Több politikus is az első sorokban: az MSZP-s Vajda Zoltán és momentumos Fekete-Győr András is jelen van.

A rendőrség közölte, hogy jogellenes a tüntetést, ha nem mozdulnak, kényszerítő eszközt vetnek be. Válaszul a tömeg leült és azt skandálják, hogy „nincs tanár, nincs jövő”.

A rendőrök ezután felszólították a tömeget, hogy lépjenek hátra egy lépést, aminek nem tettek eleget. „Ti menjetek hátrébb” – válaszolták a tüntetők. Este 8 óra előtt a tömeg megkezdte lebontani a kordont a rendőrsorfalat megkerülve.

Szajki Bálint / 24.hu

Lent van a kordon, többen bejutottak az építési területre, és felmásztak az állványokra. A rendőrök könnygázzal oszlatják a tömeget. A tüntetők ennek ellenére nem tágítanak, továbbra is tartják magukat a kordon túloldalán. A még álló kordonok falát ritmusra ütik, rúgják, mögötte a rendőrsorfal egyelőre kivár.

Mocskos Fidesz,

skandálja a tömeg, és továbbra is marad a kordonon belül. Megint könnygázt kapnak, ez alaposan feldühíti a tömeget.

Szajki Bálint / 24.hu

A rendőrök zárják a gyűrűt és rohamrendőrök másztak ki a kordonon belülről és hozzáláttak az oszlatáshoz. Gyorsan szorul vissza a tömeg, jelenti tudósítónk. 

Nem sokkal este 8 óra után a tömeg kiszorult a kordonon keresztül, a rendőrök távozásra szólítják fel az embereket. Ekkor azonban újra befagyott a frontvonal és a tüntetők azt kezdték skandálni, hogy hazaárulók.

Szajki Bálint / 24.hu

A 24.hu helyszíni tudósítója szerint miután a tüntetők lebontották a kordon egy részét, a rendőrök felzárkóztak, majd kinyomták a tömeget a kordonon túlra, ahol farkasszemet néznek egymással.

A rendőrség elég nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, lassan a tüntetők és a rendőrök száma egyenlő. Van a tömegnek egy kemény magja, aki eléggé elhivatott, még gázmaszkot is vittek magukkal – mondja munkatársunk.

Nem sokkal negyed kilenc előtt már a kordon egész területét lefedték a rohamrendőrök, aztán a tömeg nagy része visszament oda, ahonnan elindult, igaz, ott is vannak rendőrök. A demonstrálók száma lecsökkent, jó, ha százan maradtak, de vannak, akik leültek, köztük Hadházy Ákos képviselő is. 

Fél kilenckor a helyzet változatlan: a tömeg „Mocskos Fidesz”, „Diktátor!” , „Bűnözőket védtek!” rigmusokkal mulatja az időt. Aki viszont azt gondolta, hogy ennél több rendőr már nem jöhet, az tévedett: folyamatosan szivárognak a helyszínre.

Szajki Bálint / 24.hu

A tömeg egy emberként emeli a magasba a középsőujját, majd azt skandálja a hatóságoknak:

kurva anyád!

A legenergikusabb fiatalok pogóval mulatják az időt a rendőrsorfal előtt. Közben azt kiabálják, „mocskos Fidesz”. A momentumos politikusok, köztük Gelencsér Ferenc pártelnök és Kele János az első sorban vannak, közvetlenül a rendőrsorfal előtt.

A rendőrök a tömegből kiemelték Tompos Mártont, a Momentum országgyűlési képviselőjét és gyorskötözővel megbilincselték – erről a párt videót és képet is közölt.

Ezt követően bejelentették, hogy a tüntetésnek most vége, de a tiltakozást továbbra is folytatják. A tömeg egy része maradt, többeket igazoltatnak.

Háromnegyed kilenc után még mindig van nagyjából ötven demonstráló a helyszínen. Legtöbben a rendőrsorfaltól tisztes távolságban álldogálnak. Kilenc körül már szinte több a rendőr, mint a tüntető. Páran leültek a rendőrsorfal elé, közben újabb embereket igazoltatnak.

Szajki Bálint / 24.hu

A momentum politikusai, Bedő Dávid és Gelencsér Ferenc elmondta, hogy megvárják, amíg Tompos előkerül. Úgy tudják a gyorskötözőt levették a kezéről, és valahol a helyszínen tartják fogva a rendőrök. Egyelőre nem tudták felvenni a kapcsolatot kollégájukkal.

Fél 10 körül még pár tucatnyian lézengenek, de munkatársunk szerint a tüntetés érdemi részének vége.

A rendőrség negyed 9-kor azt írta a honlapján, hogy öt embert előállítottak, velük szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt az ügyészségen kezdeményeznek büntetőeljárást. A további elkövetők azonosítása pedig folyamatban volt.

Előzmények

A tanár szakszervezetek a kormány javaslatát csak „bosszútörvénynek” nevezik, ugyanis szerintük a tavaly őszi tiltakozások miatt csattan most az ostor a pedagógustársadalmon. A törvénytervezet szerint a tanárokat akár le is lehet hallgatni, ha pedig sztrájk lenne az iskolában, úgy akár másik iskolába vezényelhetnék a tanár nélkül maradt osztályokat. Kedden a pedagógus szakszervezetek vezető arról számoltak be, hogy a kormány több ponton is finomított a köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról szóló törvényen.

A törvénytervezet ellen az ADOM Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a múlt héten demonstrációt tartott Budapesten. A tiltakozással párhuzamosan Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Momentum politikusaival negyedszer is nekiesett a Karmelita kolostor előtti kordonnak. Később a státusztörvény ellen tüntető tömeg egy része is felvonult a budai Várba, ahol a rendőrség védte a Karmelita előtt felhúzott fémkerítést. A tüntetők elkezdték bontani kordont, mire a rendőrség megpróbálta őket visszaszorítani. Ezt követően dulakodás alakult ki, végül a rendőrség könnygázt is bevetett. A TASZ jogásza szerint a rendőri intézkedés aránytalanul erőszakos volt, eközben a rendőrség rongálás vétség elkövetése miatt indított büntetőeljárást a kordonbontókkal szemben.

Adrián Zoltán / 24.hu Hadházy Ákos a státusztörvény elleni demonstráción 2023. április 24-én.

A szerdai rendezvény szervezésében az ADOM mellett a Tanítanék, a PDSZ, Szülői Összefogás Közösség, az Egységes Diákfront, az aHang, az Utolsó óra – Veszélyhelyzet az oktatásban, a CKA és a Civil Közoktatási Platform is részt vesz, a technikát pedig a Magyar Kétfarkú Kutyapárt biztosítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik