Belföld

Jogerősen életfogytiglant kapott az exét többször is megerőszakoló, új párját megfojtó Ladik utcai gyilkos

police.hu
police.hu

Életfogytig tartó szabadságvesztésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt az Sz. Tamást, aki többször is megerőszakolta a 19 éves exét, a 18 éves új barátnőjét pedig megfojtotta egy Ladik utcai romos épületben.

A Fővárosi Ítélőtábla megkeresésünkre azt közölte, hogy a táblabíróság egyetértett az elsőfokú bíróság megállapításaival, és helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Sz. Tamás 2017 február végén ismerkedett meg egy középiskolás lánnyal. A lány abbahagyta a tanulmányait, és elköltözött hazulról a megismerkedésük után. Előbb a férfi ismerősénél, majd nagymamájánál, végül egy panzióban lakott a vádlottal.

Egyiküknek sem volt rendszeres munkája, ezért a pénzhiány is közrejátszott abban, hogy többször is vita, veszekedés alakult ki közöttük. 2017 május közepétől egyre agresszívabb lett a férfi. Többször is megpofozta, megcibálta a nőt, ha valami nem tetszett neki.

Sz. Tamás nemcsak fizikailag, de  szóban is bántalmazta a lányt, megalázta, és teljesen elvette az önbizalmát. A lány félni kezdett tőle, de az erőszakos fellépése miatt nem mert ellenkezni. A lány egy idő után el akarta hagyni a férfit, de az ezt nem engedte. 

A lány a panzióban közölte a férfival, hogy elmegy. Sz. Tamás ekkor berángatta a fürdőszobába, rácsukta az ajtót és egy órán keresztül nem engedte ki onnan, majd, amikor kiengedte, pofon ütötte.

Ekkortól kezdve a férfi nem engedte, hogy a lány egyedül elhagyja a panzió területét,  egyedül nem mászkálhatott, és a férfi folyamatosan figyelte minden a mozgását.

2017 június 11-én Sz. Tamás szexuális kapcsolatot akart létesíteni a lánnyal, aki azonban elutasította a közeledést, és bement a fürdőszobába. A férfi ekkor utána ment és úgy lefejelte, hogy beesett a kádba.

A lány ekkor kiabálni kezdett a férfivel, mire az egy kést tartott a nyakához azzal, hogy fogja be a száját, majd hideg vizet kezdett folyatni rá.

A kezdeti normális szexuális kapcsolatuk ugyancsak megváltozott, a lány a folyamatos verbális és fizikális erőszakos magatartása miatt ugyanis már nem akart lefeküdni a férfival. Sz. Tamás ilyenkor pofonnal, kezei lefogásával, hajának tépésével, és harapással kényszerítette őt a szexuális aktusra. Egy alkalommal pedigi azzal fenyegette meg a lányt, hogy megkeresi és megöli az öccsét, ha nem fekszik le vele.

Kapcsolatuk utolsó egy hónapjában a szexuális együttlétre már kizárólag a férfi erőszakos magatartása miatt, a lány beleegyezése nélkül került sor. A lány egy júniusi nap megszökött a panzióból, amikor a férfi aludt.

Nagyon meleg volt, ezért összeesett a szomjúságtól egy közeli gyógyintézet előtt. A portaszolgálat segítséget hívott, a mentők pedig kórházba vitték. A lány értesítette az édesapját, aki érte ment és hazavitte.

Sz Tamás két évvel később megismerkedett egy 18 éves nővel, majd röviddel ezt követően párkapcsolat alakult ki közöttük. A férfinak nem volt munkahelye és lakóhelye, általában barátainál aludt, a megélhetését főként kölcsönökből, illetve kéregetésből fedezte, idejének nagy részét pedig a Nyugati téren, a barátaival való céltalan csellengéssel, gördeszkázással, grafitizéssel töltötte.

Kapcsolódó
Bár minden bizonyíték ellene szól, kitart ártatlansága mellett az óbudai gyilkos
A különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolt Sz. Tamás megbukott a hazugságvizsgálaton.

A 18 éves lány egy hónappal a megismerkedésük után elköltözött a nevelőszüleitől, mert azok nem támogatták a férfival való párkapcsolatát. Elköltözését követően a lány egyre rendszertelenebbül tartotta a kapcsolatot a családjával, a középiskolai tanulmányait is elhanyagolta, az érettségi vizsgáit sem tette le. A férfival való kapcsolata azonban egy idő után romlani kezdett, gyakran összevesztek, a férfi pedig ilyenkor agresszívan viselkedett.

Az ominózus nap ismét összebalhéztak és a férfi brutálisan összeverte a lányt, majd megfojtotta. Sz. Tamás a bűncselekmény után lemeztelenítette az áldozatát, majd otthagyta a holttestet és lelépett a helyszínről. A nő holttestét csak tíz nappal később találta meg egy füvet nyíró kertész.

Sz. Tamást életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték elsőfokon különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, folytatólagosan, hozzátartozó sérelmére, erőszakkal, illetve élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak és kapcsolati erőszak miatt azzal, hogy 30 év múlva bocsátható szabadlábra a leghamarabb feltételesen. A Fővárosi Ítélőtábla mindenben helybenhagyta az ítéletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik