A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdet ki
– így szól a március 11-én hatályba lépett rendelet. Négy napra rá a bíróságokon ítélkezési szünetet rendeltek el, de mindössze bő két hétre, március 31-ig. Azóta a bíróságok egy kormányrendeletben meghatározott speciális módon működnek minden – polgári, közigazgatási és büntető – ügyszakban.
Már most kérem az olvasókat, hogy ha az alábbi szabályok – kivonatos – ismertetése során úgy érzik, egyes rendelkezések nem igazán érthetők, ne e sorok íróját hibáztassák. Mert állítom, hogy jó néhány gyakorló szakember is keményen küzd egyes rendelkezések értelmezésével. És valószínűleg nem az ő készülékükben van a hiba.
Vágjunk bele, kezdjük az egyszerűbbnek látszó szabályokkal!
A büntetőeljárási törvényben vannak olyan ügyek, amelyekben már első fokon is három hivatásos bírónak kell eljárnia. Ilyenek például a gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmények. E mellett a törvény elvileg bármely más ügyben is lehetőséget biztosít az egyébként eljárni jogosult úgynevezett egyesbírónak, hogy az előtte lévő – általában nagy terjedelmű vagy bonyolultabb – ügyet a bíróság tanácsa elé utalja. Nos, ez a kormányrendelet értelmében jelenleg nem lehetséges, vagyis kivétel nélkül minden ügyben egyesbírónak kell eljárnia.
De nem csak ők, szinte minden sok vádlottas, terjedelmes bizonyítást igénylő, bonyolult ügyet elnapolnak a bírák, mert ezeket gyakorlatilag lehetetlen a kormányrendelet szabályai szerint tárgyalni. Így halasztották el a már eddig is végeláthatatlan Quaestor-ügyet, Gyárfás Tamás és Portik Tamás ügyét és a Vizoviczki László és 21 társa ellen vesztegetés miatt indított eljárást.
Általános szabálynak tekinthető, hogy a tárgyalásokat elektronikus úton kell megtartani. Ehhez persze az kell, hogy a vádlottnak, védőnek, ügyésznek, tanúknak legyen elérhető, lehetőleg konferencia-beszélgetéshez is megfelelő informatikai eszköze. Mert a nélkül hogyan tudna kapcsolatba kerülni a vádlott a védőjével, hogyan tehetne fel a védő vagy a vádlott kérdéseket a tanúhoz? Miként lehet biztosítani azokat a garanciális elveket, amelyek minden büntetőeljárás alá vont személyt megilletnek. Igaz, számos bíróságon van lehetőség az úgynevezett távmeghallgatásra, de eddigi ismereteim szerint ezt egyelőre főként csak a büntetés-végrehajtási bírák használják, akik így tudnak kapcsolatba lépni az elítéltekkel, illetve dönteni a letartóztatásokról.
A kormányrendelet szerint
a veszélyhelyzetre tekintettel a bíróság hivatalból vagy indítványra mellőzheti a sértett, illetve a tanú kihallgatását, ha az eljárási cselekményről hangfelvétel vagy kép- és hangfelvétel készült. Ebben az esetben a sértett és a tanú nyomozás során tett tanúvallomása bizonyítási eszközként felhasználható.
Az eddig említett aggályok szinte szót sem érdemelnének ehhez a rendelkezéshez képest. Minden gyakorló bíró tudja, milyen gyakran van óriási különbség egy tanúnak vagy egy sértettnek a nyomozás során, illetve a tárgyaláson tett vallomása között. És nem feltétlenül azért, mert a tanú hazudik. Az eltérés oka lehet a kikérdezés módja, a vallomástétel körülményei, a nyomozás során esetleg alkalmazott pszichikai ráhatás (volt már ilyen), de számos egyéb ok is. Honnan tudhatná a bíró, hogy miként készült a kép- és/vagy a hangfelvétel? Hogyan használhatná ezt bizonyítékként anélkül, hogy a felvétel körülményeiről meggyőződhetne?
Azt is írja a kormányrendelet, hogy
az eljárás ügyiratainak megismerése során nincs lehetőség a megvizsgálás lehetővé tételére, és a saját részre történő másolat vagy felvétel készítésének lehetővé tételére. Az ügyirat tartalmáról felvilágosítás, tájékoztatás csak személyes jelenlétet nem igénylő módon adható.
Ez bizony ugyancsak megnehezíti a védelem dolgát, mert nehéz elképzelni, hogy az akár telefonon, akár internetes kapcsolaton keresztül adott tájékoztatás azonos lenne az iratok teljes körű megismerésével. Persze, ha az iratok teljes terjedelmükben digitalizálva lennének, akkor fölöslegesen aggodalmaskodnék. De ugyanebből a rendeletből tudjuk, hogy számos, a bíróságra beérkező irat eleve „karanténba” kerül, és csak egy hét eltelte után dolgozzák fel azokat.
Általános rendelkezés mind a büntető, mind a polgári jogban, hogy a különböző határidőket (panasz, fellebbezés, felülbírálati indítvány stb.) – igen helyesen – hosszabb tartamban állapítja meg a kormányrendelet. Az eddigi 3 napos határidők általában 5 napra, a korábbi 8 napos határidők többnyire 15 napra módosulnak.
Nem vitatom, hogy járvány idején nem egyszerű a tárgyalások nyilvánosságának biztosítása, de nem is kizárt. A rendelet szerint a bíróság nem csak akkor zárhatja ki a nyilvánosságot, amikor nem lehet belépni a bíróság épületébe – mint jelenleg –, hanem akkor is, ha
a hallgatóság, illetve a média jelenléte az eljárásban részt vevő személyek testi épségét, egészségét veszélyeztetné.
A nyilvánosság kizárása esetén azonban „a terhelt vagy a védő számára indítványra engedélyezni kell, hogy a nála levő elektronikus eszközt bekapcsolva a tárgyaláson történteket rögzítse (zárt tárgyalás esetét kivéve)”.
Az, hogy a nyilvánosság biztosítását egy-egy állam mennyire tartja fontosnak, arról betekintést kaphatunk Fülöp Annának a Jogászvilágban megjelent cikkéből. Az USA Texas államában például a bírák a Zoom alkalmazáson keresztül, illetve YouTube-on streamelhetik a tárgyalásokat. Angliában a bírák csak akkor tarthatnak privát meghallgatásokat, illetve tárgyalást, amennyiben nem oldható meg az, hogy egyúttal a média legalább egy tagja (mint nyilvánosság) is részt vegyen rajta. Ráadásul utólag bárki kérelmezheti, hogy a tárgyaláson készült felvételekhez hozzájusson.
Ez csak két példa arra, hogy a járvány szempontjából nálunk sokkal nehezebb helyzetben lévő államok is garantálni tudják a tárgyalások nyilvánosságát. Már persze, ha akarják.
Ejtsünk néhány szót a polgári eljárásokról is. Az új Polgári Perrendtartás egyik fontos változtatása volt az úgynevezett „kétosztatú perszerkezet”, ami azt jelenti, hogy a per két részből áll: a „perfelvételből” és az ennek alapján lefolytatott tárgyalásból. A perfelvételnek döntő jelentősége van az ügy további sorsát illetően. A per a keresetlevéllel indul, ám ebben nem csak a felperes jogi igényét (követelését) és az azt alátámasztó tényeket kell megjelölni, hanem a jogi érvelést és a bizonyítékokat is bele kell foglalni. Ráadásul a bíróság ehhez kötve is van: csak és kizárólag abban a körben hozhat döntést, amelyet a keresetlevél tartalmaz. Ha a keresetlevél nem felel meg ezeknek a kritériumoknak, azt a bíróság visszautasíthatja. Úgy gondolom, ebből nyilvánvaló, hogy
Vannak olyan perek, ahol a feleknek nincs jogi képviselőjük. Az ilyen ügyekben a képviselő nélkül eljáró fél nem köteles az egyébként kötelezően előírt nyomtatványt használni, egyszerűen írásban is beadhatja a keresetet vagy a viszont-keresetlevelet, ellenkérelmet, egyebeket. Ez látszólag könnyítés, ami helyes.
De mi a helyzet akkor, ha az ügyvéd nélkül eljáró fél keresetlevele nem tartalmazza a kötelező tartalmi és formai elemeket? Ilyenkor a rendelet szerint a bíróság hiánypótlásra hívja fel az ügyfelet. A hiánypótlásról szóló bírói végzésben fel kell tüntetni a keresetlevél valamennyi hiányosságát és „részletes, a fél jogban való járatlanságához igazodó teljes körű tájékoztatást kell adnia a hiányok pótlására vonatkozóan”. A bíró csak akkor utasíthatja vissza a keresetet, ha ez a felhívása eredménytelen marad.
Kérdezem én, talán nem alaptalanul, hány olyan bíró van, aki a hétköznapi emberek nyelvén írásban el tudja magyarázni egy jogban járatlan ember számára, hogy pontosan mit kell tennie, hogy mi legyen a kérelmének „jogi minősítése”, hogy miként fejtse ki jogi érveit, hogy milyen bizonyítékokat jelöljön meg, tudván azt, hogy ezekre később már nem lesz lehetősége. És hol van az a jogban járatlan személy, aki meg fogja érteni a bíró szakkifejezésekkel megtűzdelt kioktatását? Mert akárhogyan is próbálkozunk, be kell látnunk: nem használunk azonos nyelvet.
De erre a felismerésre sajnos a jogalkotóknak – ez esetben a rendelet alkotóinak – még nem sikerült rájönniük.
Kiemelt kép: Marjai János /24.hu
