Belföld

Megmutatjuk, károsultként hogyan kaphatja meg pénzét biztosítójától személyes találkozás nélkül (x)

Egy hétig kerülgettünk az udvarban egy gödröt, mert a szomszédunk először nem tudta, van-e most egyáltalán ügyintézés, majd a biztosító emberére várt. Addig sem a 3 éves lányunk, sem Mao, a macskánk nem mehetett ki játszani, pedig a jelenlegi helyzetben nekik az udvarunk ez egyetlen szabadtéri terület, ahol ezt még rövid időkre megtehetik

– mondta el megkeresésünkre egy erzsébetvárosi édesapa, Áron. A család helyzete megoldódott, hiszen a kárszakértő megfelelő védőöltözetben szakszerűen elvégezte a kárfelvételt és az eltört csövet rejtő gödröt végre betemethették. Bár a szomszéd aggodalma jelen helyzetben érthető volt, de a kellemetlen közjátékot, egy – mindössze néhány percig tartó – online kárfelvétellel el lehetett volna kerülni.

A koronavírus-járvány megfékezése érdekében amennyire lehetséges, minden szociális érintkezést minimálisra kell csökkenteni. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor nem tűnik megoldhatónak, hogy ne találkozzunk addig ismeretlen emberekkel. Ilyen helyzetnek tűnhet a biztosító kárfelvétele, hiszen egy szakembernek a saját szemével kell látnia, majd rögzítenie mi történt és mekkora kár ért minket.

Az Allianz élő, online kárfelvétele során a szakember – bár a saját szemével nézi meg, hogy milyen értékben és körülmények között történt a bejelentett káresemény –, fizikailag nem lesz a helyszínen.

Nincs több várakozás, senkit sem kell beengedni az otthonokba és az ügyintézés is sosem látott gyorsaságra kapcsol, hiszen a biztosító munkatársa akár közvetlenül az online kárfelvétel után elindíthatja az utalást a megállapított összeggel.

Egyszerűbb, kisebb lakás- vagy gépjármű károk esetén ugyanis már elég az okostelefon kamerájával megmutatni az Allianz szakemberének a kárt, aki lehetőség szerint azonnal felajánl egy kártérítési összeget. Mindehhez semmi másra nincsen szükség, mint egy internetkapcsolattal rendelkező okostelefonra, illetve az arra telepített ingyenes, az AppStore-ból és a Google  Play-ről is letölthető AllianzConnX applikációra.

Amennyiben az Allianz felajánlotta a távoli kárfelvétel lehetőségét, és az ügyfél rendelkezik okostelefonnal, valamint internetkapcsolattal a szemle helyszínén, a kárszakértő e-mailben vagy SMS-ben egy meghívót küld, az alkalmazás csak ezzel működik. A meghívóban egy link van, erre kattintva, a felhasználási feltételek elfogadása után létrejön a kapcsolat. A program használatához szükséges, hogy az ügyfél/felhasználó/biztosított/károsult engedélyezze a helymeghatározást, majd a folyamat ugyanúgy folytatódik, mint egy hétköznapi, videós beszélgetés: a telefon kamerájával lehet megmutatni a szóban forgó kárt, az elő- és hátlapi kamera között váltani lehet, vagy a hívás előtt készült fotók is elküldhetők a kárszakértőnek, aki maga is fényképekkel dokumentálja a bemutatott kárt. Amennyiben lehetséges, a szakember rögtön felajánl egy összeget, amit ha a biztosított elfogad, már indítják is az utalást.

Ezzel az online megoldással akár több ezer közvetlen találkozás kerülhető el. 2019 júniusában egy hétig tartó vihar sújtotta az országot. A Magyar Biztosítók Szövetsége adatai alapján ebben az egy hétben közel tizenhat és félezer bejelentés érkezett a biztosítótársaságokhoz. Ezek között sok nagyértékű, komoly kár volt, de több ezer olyan kisebb problémát is bejelentettek, mint a pincék beázása vagy az ereszek leszakadása.

Egy otthon bekövetkező káreseményhez még csak a természet közbeavatkozására sincsen szükség. Aki többet használja az otthonát – mint a mostani, nehéz helyzetben az ország nagyobb része – azt nagyobb eséllyel érheti káresemény.

Bár az élet számos meglepetésére nem lehet felkészülni, ezekre pont igen, ráadásul olyan ügyintézési folyamattal, ami a legnagyobb biztonságot garantálja a károsultaknak és a biztosító szakembereinek is. Hiszen a távolságtartás jelen helyzetben mindenki érdeke, a járvány elmúltával pedig egyszerűbbé és rugalmasabbá teszi a kárfelvételeket.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.