Belföld csatatér 2019

A választási kampány 19 legvisszataszítóbb és legnevetségesebb mozzanata

Az eldurvult kampány a rendszerváltás óta olyan menetrendszerűen felhangzó és szétrobbanthatatlan szókapcsolattá vált, mint a fehér karácsony. Választás előtti hetekben nem létezik közhelyesebb kérdés közéleti beszélgetésekben, mint hogy „van-e még lejjebb”, pedig a válasz eléggé nyilvánvaló. Persze, hogy van lejjebb, hiszen egyelőre sem az Origo, sem a Pesti Srácok nem montírozott össze Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc üzekedését ábrázoló szexvideót, lelkes aktivisták sem írták fel Tarlós István kedvenc állatkerti delfinének vérével a Főpolgármesteri Hivatal falára, hogy „miért fél a vitától?”, miként a Hír Tv sajtóklubjában sem nevezte senki a kormánykritikus újságírókat az országot kifosztó kommunisták fattyainak, akik, ha tehetnék, habozás nélkül elvennék az emberek házait. Elnézést, ez utóbbi mégis megvolt.

Noha a gödör mindinkább feneketlennek tűnik, a kampányidőszakot magunk mögött tudva érdemes mégis a mélyére néznünk, hogy rögzítsük, milyen színvonalon is mozog jelenleg a magyar politika. Lássuk tehát a 2019-es önkormányzati választási kampány legnyomorúságosabb, vagy helyenként éppen legröhejesebb történeteit.

Berki Krisztián kiemelkedik a habokból

A két kategóriát sokszor nem is olyan könnyű elválasztani, itt van mindjárt Berki Krisztián színre lépése, aki egy medencéből fehér ingben kimászva jelentette be, hogy ő lesz az új főpolgármester. Szerepét gyorsan be is töltötte, hiszen még össze sem gyűjtötte az induláshoz szükséges aláírásokat, amikor már el is startolt a Fidelitas „Budapest nem cirkusz!” jelmondatú plakátkampánya, a kormányoldal pedig gőzerővel elkezdhette összemosni a vasalt heréjű szélhámost a másik két ellenzéki jelölttel. Természetesen soha senki nem fogja a törvény előtt bebizonyítani, hogy Berki a Fidesz embere, mindenesetre árulkodó, hogy – miként Ceglédi Zoltán felhívta rá a figyelmet – a cirkuszos kampányukban még kigúnyolni sem merték rendesen, ahogy az is, hogy a celeb hivatalos jelöltté válásához óránként 417 aláírást gyűjtött, azaz nyolc másodpercenként egyet.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Szarral kenik be az ellenzéki autót és a kampányirodát

Amilyen jól kiszámított – Puzsér Róbert szavaival – sötét zsenialitásként értékelhető az ellenzéki főpolgálmester-jelöltek összeberkizése, olyannyira inkább a spontaneitás jellemezhette azon honfitársaink akcióját, akik politikai álláspontjukat két ízben is ismeretlen eredetű fekália szétkenésével fejezték ki az elmúlt hetekben. Először szeptember elején, a momentumos bicskei polgármesterjelölt, Molnár Dániel autójának kilincsét mázolták be ürülékkel, amibe bele is nyúlt a politikus barátnője, majd hónap végén Budapesten az ellenzék I. kerületi kampányközpontjának üvegét maszatolták össze – csak remélni tudjuk, hogy a hirtelen felindultság ellenére sem puszta kézzel.

Tarlós megafonba kiabál és fogyatékosozik

Bár a sárdobálás itt csak verbálisan zajlott, ugyancsak pattanásig feszültek az indulatok, amikor Karácsony Gergely aktivistái Tarlós Istvánt próbálták kérdőre vonni, hogy miért nem akar vitatkozni kihívójával. Mielőtt a célegyenesben előtérbe kerültek a prostituáltak, a kokain és a politikusokról készült kompromittáló felvételek, még úgy festett, ezek lesznek a kampány legparázsabb pillanatai. Tarlós először a Dohány utcában konfrontálódott két fiatallal, „maguk gyávák, félnek, mert a Karácsony főnökük igen szarul áll!”, mondta nekik a többi között, sőt öltözködési tanácsokkal is ellátta őket.

Másnap már egy keményebb ellenfél, Tordai Bence kereste fel a sajtótájékoztatóra készülő főpolgármestert, aki megafonnal vértezte fel magát az újabb összecsapására, ezen keresztül kiabált a párbeszédes képviselő arcába a kampány talán legszürreálisabb jelenetében.

A sértések között akadt „egyszálbél, gyáva, nyavalyás, szerencsétlen, bolond, beteg”, végül pedig Tarlós sajnálatát fejezte ki, amiért olyan világban élünk, ahol a szellemi fogyatékosokat el kell viselni. Emiatt az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége is szót emelt, a városvezető azonban nem volt fogékony az érzékenyítésre: „Az értelmi fogyatékosokkal semmi bajom” – hangzott a reakciója, amikor erről kérdezte a Népszava.

Az ellenzék megígéri, hogy eltávolítják a filmforgatás díszletsorompóját

Karácsony és csapata nem csupán a vita forszírozásával próbált fogást találni Tarlóson, éppen egy hónappal a választás előtt például a Hajógyári-sziget bejáratához szerveztek sajtótájékoztatót, hogy felszólaljanak a szigethez kapcsolódó ingatlanmutyik ellen és a zöld területek növelése mellett. A szocialista Kiss László, az ellenzék III. kerületi polgármesterjelöltje egyúttal ígéretet tett arra is, hogy a K-hidat lezáró sorompót – amelyre latin és cirill betűkkel is kiírták, hogy Stop – az önkormányzati választások után eltávolítják. Erre azonban nem lesz szükség, mint ugyanis kisvártatva kiderült, a sorompó és a hozzá tartozó őrbódé pusztán egy kétnapos filmforgatás díszleteként volt jelen a helyszínen.

Simogatással sanyargatják Tarlóst

Tarlósnak alighanem nem kis élvezetet okozott volna, ha például ezt a baklövést Karácsony fejére olvashatja egy vitában, de ebből természetesen megint nem lett semmi. Pedig a főpolgármester nem győzte leszögezni, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén ő készen állna vitázni, ahogy azt is kifejtette, hogy igenis szóba kell állni a kritikus médiával, „nem csak oda kell menni, ahol simogatnak és alákérdeznek, ahol egyetlen kellemetlen kérdést nem tesznek fel”. Mindebből akár azt is kiolvashatjuk, hogy Tarlós jobban kedveli a valódi újságírói kérdéseket, és ha így van, akkor eléggé megszenvedhette a NER-médiában vele készült interjúk sokaságát. A Demokrata nagyinterjújában például akkora volt az egyetértés, hogy csak a szövegformázásnak köszönhetően lehetett eldönteni, az újságírónál vagy a főpolgármesternél van éppen a szó.

Kvíz: Tarlós válasza vagy a Demokrata kérdése?
A hetilap alaposan sarokba szorította a főpolgármestert, de néha azért repedezni kezdett a kritikus attitűd.

A pálmát azonban a Fidesz által kiadott Tarlós című lap vitte el, benne a paródia műfajában is felülmúlhatatlan stréberkedéssel:

Nehéz kérdés jön, de egy ilyen interjúban meg kell kérdezni. Az elmúlt évek mely fejlesztéseire a legbüszkébb?

Karácsony, a nők álma

Persze, ha nincs is egy egész állami médiagépezet a szolgálatába állítva, kicsiben Karácsonynak is megvan a maga rajongó médiája, már ha annak tekintjük az Ez a lényeg nevű oldalt, amely a szokásos sablontémák között az ellenzéki jelölt sármjára is megpróbált építeni 5 hely, ahová a nők legszívesebben Karácsony Gergellyel mennének el című írásában. A politikusi és férfiúi erényeket cselesen ötvöző szövegből kiderül, hogy Karácsony a létező összes mama kedvence lenne, „ha bemutatásra kerülne”, de nála jobb partnert egy kiállításhoz vagy egy koncerthez sem lehetne találni, hiszen „nincs az a nő, aki nemet mondana némi zenére egy kis Karácsony Gergellyel fűszerezve”.

Scarlett Johansson helyreteszi a kormánymédiát

Az  önkormányzati kampány leghíresebb, egyben legváratlanabb szereplője Scarlett Johansson, aki budapesti forgatása idején Tarlóssal is találkozott, társalgásukat azonban egy kicsit kiszínezte a kormánysajtó:

A színésznő elismerően nyilatkozott arról, hogy a 30 éve a városvezetői pályán dolgozó Tarlós István kerületi polgármesterként 16 évig irányította a kerületet, 9 éve pedig a fővárost, most pedig újabb 5 éves ciklusért indul

– írta előbb a Bors, majd sorban a fideszes médiaholding szép számú termékei.

A túlbuzgó propagandagyártással végül éppen a főpolgármestert sikerült kellemetlen helyzetbe hozni, a színésznő ugyanis a héten közleményt juttatott el a 24.hu-hoz, melyben leszögezi: „különféle médiabeszámolók ellenére nem fejeztem ki támogatásomat Tarlós István polgármesternek a közelgő önkormányzati választásokra”.  Sőt, Johansson még azt is odaszúrja: „A szavazás egy hősi tett mindenhol, ahol veszélyben van a demokrácia. Arra biztatok minden budapesti polgárt, hogy legyen bátor, viselkedjen hősként, és szavazzon a lelkiismerete szerint.”

„A csúnya az itteni interpretációban az volt, hogy az ő szájába adták azt, amit én mondtam el. Holott ő csak gratulált hozzá” – magyarázkodott az Azonnalinak Tarlós, aki joggal dohogott, hiszen ő valóban nem állította, hogy színésznő támogatja a választáson. „Én például eldicsekedtem azzal, hogy három gyerekem és hat unokám van. Ehhez gratulált nekem, és mondta, hogy milyen jó, hogy ez így van. Erről jelent meg az újságban az, hogy dicsérte a kormány népesedési politikáját”.

Hende Csaba hazaárulóztatja a közönséget

Hollywood és Rogán Antal boszorkányhájának találkozása után nézzünk be egy szombathelyi színházterembe, ahol éppen Hende Csaba celebrálja 2 perc gyűlölet szeánszát: a kivetítőn az ellenzéki polgármesterjelölt, Nemény András képe, Hende pedig rutinos színpadi rókaként tüzeli a közönséget, hogy hangosabban kiáltsák: hazaáruló.

A hazaárulózás Magyarországon persze már régóta olyan természetes, mint falun a kutyaugatás, bár annak azért van egy különös bája, mikor egy volt honvédelmi miniszter celebrálja a műsort. Az igazán döbbenetes Gulyás Gergely reakciója volt, aki a kormányinfón rezzenéstelen arccal jelentette ki, hogy Hende Csaba nem használta a hazaáruló szót, de nem csodálkozik, hogy a közönségnek markánsabbnak véleménye van.

Orbán haláláról posztolgat a pécsi képviselőjelölt

Elég markáns véleménye van Ágoston Andreának, a Mindenki Pécsért Egyesület képviselőjelöltjének is, aki júniusban a „Meghal Orbán Viktor és menne már a mennyországba” című cikket megosztva azt írta a Facebookon: „Szuper”. A PécsMa ezután régebbi, hasonló jellegű posztokat is talált az ellenzéki politikustól. Egy képen a miniszterelnök egy sírgödörből próbál kimászni, felette felirat: „Nix ugribugri, Viktor!”, egy másik bejegyzésben pedig Ágoston így kommentált egy Orbánról szóló hírt: „Fekete nylon leplet rá!”

Kubatov értelmezi Lázár Botkát méltató szavait

Botka Lászlótól viszont sosem lehetett olyat hallani, hogy Orbán Viktort lámpavasra kellene küldeni, vagy hogy le akarná csukatni a kormánytagokat – erről beszélt egy rádióinterjúban Lázár János, aki még azt is hozzátette, hogy két választás között nincs értelme a harcnak. Nem sokáig virágozhatott azonban a békülékenység ritka vadvirága a kampány mocsarában, érkezett ugyanis Kubatov Gábor, és visszakézből lerántotta a báránybőrt a farkasról:

Lázár János egy kiváló stratéga, védi a városát, ahol él. Így aztán az érdeke az, hogy egy alkalmatlan városvezető kerüljön Szeged élére és Botka László pontosan ilyen. Ha Szegedet egy erős, kormánypárti polgármester irányítja, akkor Hódmezővásárhely vezető szerepe megkérdőjeleződik. A fejlesztési forrásokból is jóval kevesebb jut majd Hódmezővásárhelynek.

Bombát megvádolják, hogy visszaél a nevével

Ennél azért általában kevésbé fortélyos módszerek dominálnak a helyi erők küzdelmeiben, Szekszárdon például egy fideszes képviselőjelölt nyomta fel a Bomba energiaital gyártójánál az ellenzéki Bomba Gábort a „márkanév használata” miatt. Korábban egy alkalmasint Móra Viktóriával megegyező „magánszemély” is panaszt tett a helyi választási bizottságnál, amiért Bomba polgármesterjelölt visszaél családnevével, és a „széles körben ismert és népszerű energiaital” márkajelzésével azonos módon tünteti fel magát.

A választási bizottság megvizsgálta az ügyet, és Bomba Gábornak adott igazat, aki továbbra is használhatja a nevét. De nem ám a plakátokon, azokat ugyanis leszedette a fideszes polgármester, Ács Rezső vezette hivatal, amely addig tologatta a hirdetések engedélyezésére vonatkozó kérelmet, hogy azokat már csak a választás után lehetne kihelyezni.

Pikóéknál házkutatást tartanak, majd lekapcsolják az áramot a rendezvényükön

A szekszárdi hivatallal ellentétben példás gyorsasággal vizsgálta ki a rendőrség azt a Magyar Nemzetben megjelent, printscreenelt fotóra alapozott gyanút, amely szerint Pikó András VIII. kerületi polgármesterjelölt csapata „az ajánlószelvényeken szereplő adatokat számítógépes adatbázis építésére használhatta”, így feltételezhető, hogy „csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével készül az önkormányzati választásokra a fővárosi ellenzék”. Két nappal a cikk megjelenése után négy-öt rendőr házkutatást tartott Pikóék kampányközpontjában, a haladéktalan megindított nyomozásnak köszönhetően pedig már sikerült is lezárni az ügyet, bűncselekmény hiányában.

Pikóéknak közben az áramellátással is meggyűlt a bajuk, egy Mátyás téren tartott kampányrendezvényen ugyanis éppen akkor kapcsolta le valaki a hangosítást, amikor az ellenzéki polgármesterjelölt lépett volna színpadra. „A főnök utasítására húzták ki” – mondta a Mércének a helyszínen az egyik józsefvárosi kerületőr. A szervezők által telefonon felkeresett városüzemeltetési igazgató, Ács Péter azt állította, nem tudta, van-e engedély az áramvételezésre, és ezért kapcsoltatta le az áramot, de arra korábban nem kérdezett rá, hogy a szervezők rendelkeznek-e ilyen engedéllyel. A szervezők szerint a rendezvényt egy hete bejelentették, bár erre a hivatalos kampányban nem is lett volna szükség.

A postás kétszer csenget, a makói polgármester dalban adja át

Ahogy a gyerekek decemberben a mikuláscsomagra, olyan menetrendszerűen számíthatnak a választók a politikusok nagylelkű adományaira választások előtt. Míg azonban a személyesen Orbán Viktor jóvoltából érkező Erzsébet-utalványokon kívül korábban főleg krumpliban, netán Németh Szilárd arcképével ellátott sörben gondolkodtak a kampánystratégák, idén többen is emelték a tétet:  az újpesti nyugdíjasoknak igazi kis éléskamrát (kolbász, méz, kávé, tea, méz, fodros kocka- és eperlevél tészta) állított össze az önkormányzat, az érdi első választóknak power banket kézbesítettek, Terézváros 10 ezer forintnyi ajándék- és bevásárló utalvánnyal fejelte meg az országos rezsiutalványokat a kerület 62 éven felüli lakosainak, a rászorulók pedig további 15 ezer forintos utalványt kaptak.

Persze nemcsak az ajándék fontos, hanem a csomagolás is, ebben pedig verhetetlennek tűnik Makó polgármestere, Farkas Éva Erzsébet, aki gitárral a kezében, lelket melengető élőzenei aláfestéssel jelentette be, hogy a helyi idősklubok 100 ezer forintos utazási támogatásban részesülnek.

Gyerekek sérülnek meg elhamarkodottan átadott játszótereken

Az osztogatásnál már csak az úgynevezett átadások zajlanak nagyobb elánnal kampányidőszakban, nem ritkán Monty Python-szkeccsbe illő jelenetekkel. Az elmúlt hetekben ezer más mellett adtak át fél éve elkészült futópályát Győrben, nyár elején elkészült bicikliutat Ercsiben, a sajnálatosan csak a választás után elkészülő 67-es út egy szakaszát Somogybabodnál, csatornát Öcsödön, másnapra felbontott parkolót Cserkeszőlőben, zöldhullámot Egerben, robotizált üzemcsarnokot a munkahelyteremtésre hivatkozva Salgótarjánban, valamint a budavári Szent Ferenc Kórházban egy kórtermet, amelyben a ceremónia idején egy beteg feküdt.

Fotó: Budavári Önkormányzat / Facebook

A mániákus szalagvagdosás odáig volt vicces, míg Érd fideszes polgármestere fontosnak nem tartott átadni egy félkész játszóteret, ahol másnap gyerekek estek egy műanyag fedőkkel eltakart munkagödörbe, meredező betonvasak közé.

A polgármesteri hivatal védekezése is egyedülálló volt:

nem adtuk át a játszóteret, felavattuk és néhány napos próbaüzemet tartottunk

– írták az az RTL Klub megkeresésére, noha az eseményre küldött meghívóban az szerepelt, hogy „T. Mészáros András átadja” az „elkészült” játszóteret, a következő programpont pedig „a játszótér birtokba vétele” volt.

Munkagödrök ugyan már nem voltak, az új óriáscsúszdákon viszont több gyerek is megsérült azon a 16. kerületi, a kormány támogatásával 400 millió forintból felújított játszótéren, amelyet pénteken adott át Gulyás Gergely miniszter, Kovács Péter fideszes polgármester, valamint Szatmáry Kristóf, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője. Aztán miután „minden második gyerek sírva esett ki” a csúszdákból, a Facebookot pedig ellepték a szülők panaszai letört fogakról és lila foltokról, az önkormányzat szombat délután lezárt két csúszdát a háromból.

Kényszeresen gyerekekkel kampányol a bajai polgármester

Tarthatjuk etikátlannak, amikor egy önkormányzat éppen választások előtt érzi úgy, hogy megérett az idő a helyi lakosok megjutalmazására, de legalább világos, hogy miért csinálják. Még olyan választópolgárt is el tudunk képzelni, akit éppen egy madáretető átadása győz meg arról, hogy a települése vezetői jól végzik a dolgukat. Azt a szülőt viszont tényleg nem látjuk magunk előtt, akit azzal állít maga mellé egy polgármester, hogy a megkérdezése nélkül biodíszletnek használja a gyerekét a kampányához. Így aztán csak valamilyen speciális kényszerbetegséggel tudjuk magyarázni, hogy egyes politikusok a törvényi előírásokat és a jó ízlést egyaránt semmibe véve képtelenek magukat távol tartani a gyerekektől választás idején. Tavaly még magát Orbán Viktort is megbüntette 350 ezer forintra a Nemzeti Választási Bizottság, amiért óvodásokkal kampányolt, ezúttal pedig Borkai Zsolt győri polgármesterre és Sík Sándor fideszes önkormányzati képviselőre rótt ki hasonló büntetést a Győri Ítélőtábla, amiért a már említett futópályát helyi iskolások részvételével avatták fel, ám a szülők hozzájárulását nem kérték a gyerekek mutogatásához. (Hab a tortán, hogy már derékig jártunk Borkai szexbotrányában, amikor megjelent az Alkotmánybíróság honlapján az ítélet ellen benyújtott panasz, a két politikust a jachtos orgia másik szereplője, Rákosfalvy Zoltán képviseli az ügyben.) Egy másik helyi fideszes képviselő, Borsi Róbert 100 ezer forintos büntetést kapott, amiért a győri általános iskolánál készített videót egy műszaki beruházásról a közösségi oldalára, a legaktívabb politikai pedofil azonban Baja fideszes polgármestere, Fercsák Róbert volt a kampányban, aki előbb a helyi bölcsődébe ment el fotózkodni totyogó gyerekekkel, az emiatt érkezett panaszt azonban még elutasították arra hivatkozva, hogy a polgármester az önkormányzati intézményben fenntartóként volt jelen. Fercsák azonban nem nyugodott, és szeptember végén egy óvodába is elment gyerekekkel fényképezkedni, azt az óvodát ráadásul nem is az önkormányzat működteti, így immár a Bajai Választási Bizottság is kénytelen volt arra kötelezni a politikust, hogy hagyjon fel a hasonló akciókkal, az óvodalátogatásról szóló a bejegyzést pedig törölje – a polgármester ezt a mai napig nem tette meg, azaz vélhetően fellebbezett a döntés ellen.

Karácsony mindent szétlopó szocikról és fenyegetésekről beszél egy kiszivárgott felvételen

Az idei kampány vezérmotívumát, azaz a titkos felvételek sorozatát Karácsony Gergely titokban rögzített, majd nyilvánosságra hozott mondatai nyitották meg. A Párbeszéd elnökségi ülésén, a képviselői irodaházban elhangzott beszélgetésben az ellenzéki főpolgármester-jelölt igen meredek állításokat tett politikai szövetségeseiről. Elmondta például, a szocialisták egy civil polgármester megválasztása esetén mindent szétlopnának a XIV. kerületben, őt pedig „elásnák” ha visszamenne Zuglóba, e kijelentésről azóta is folyik a találgatás, hogy vajon képletesen vagy szó szerint értette. Karácsony arról is beszélt, hogy többször is megfenyegette őt Tóth Csaba zuglói MSZP-s országgyűlési képviselő, habár erről később azt mondta, ezt a részt összevágták a felvételben, ő nem a szocialista politikusról, hanem bizonyos üzleti körökről beszélt.

Hogy ki készítette a felvételt, azt az ügyben zajló rendőrségi nyomozás ellenére jó eséllyel sosem fogjuk megtudni, tartalma viszont ettől függetlenül roppant kellemetlen a baloldal számára. Még ha Karácsonyról konkrétan nem derül is ki semmi terhelő a saját mondataiból, azt pedig eddig is tudni lehetett, hogy nem felhőtlen a viszonya a szocialistákkal, nehéz az MSZP-nek bármilyen korrupciós ügyben hitelesen megnyilvánulnia, amikor még a saját a főpolgármester- és korábbi miniszterelnök-jelöltjük is azt nevezi meg Horváth Csaba erényeként, hogy ő legalább tudja, mi az, amiért börtönbe lehet menni.

És ekkor még ki sem robbant az MSZP kispesti botránya. De előtte még tegyünk egy rövid médiakitérőt.

A TV2 megmutatja Tóth Csabát

A Szabó Tímea által kissé nagyzolóan magyar Watergate-botrányként emlegetett ügy egyetlen szórakoztató részét a szokásoknak megfelelően a TV2 szállította. A Tényekben korábban összekeverték már a hevesen karaktergyilkolászott újságírót, Gergely Zsófiát a Négy Mancs Alapítvány programvezetőjével, tudósítottak arról, hogy huszonnégy újságíró támadja Orbán Viktor családját, most pedig a nagyszerű sorozatot folytatva a politikus Tóth Csaba helyett a politológus Tóth Csabát mutatták meg a főpolgármester-jelölt fenyegetőjeként a „Karácsony Gergely őszödi beszéde”című anyagban.

Fehér port lóbálva korrupciós ügyekről locsog egy kispesti MSZP-s

A Hír Tv által nyilvánosságra hozott felvételen Lackner Csaba kispesti szocialista látható egy zacskó fehér porral a kezében, de vannak egészen elképesztő hangfelvételek is, amelyen állítólag a választáson újra induló politikus és társasága társalog korrupciós ügyekről. Elhangzik, hogy egyesek szerint ha a kerületi politikában évente nem keresed meg a százmillió forintot, akkor hülye vagy, „és az is igaz, hogy aki jól csinálja, az igazából nem a büdzséből veszi el, hanem olyan emberekkel köt szerződést, meg olyan eladások vannak, ahonnan a külső vállalkozóktól jön vissza.”

A csatorna szerint a felvételen Lackner eszmefuttatása hallható, aki azzal is eldicsekszik, hogy annyi pénzt visz haza havonta, mintha 8-10 újépítésű ingatlant adna bérbe, miközben egy később nyilvánosságra hozott felvételen alpári stílusban azt magyarázza, hogyan lehet a szegényeket kilakoltatni.

„Tavaly felvettünk 1,2 milliárd forintnyi hitelt, de úgy, hogy nekünk 2017-ről volt majdnem 800 millió forint tartalékunk. Ez mind a Krinyón keresztül ment, senki nem sajnálta tőle” – hangzik el még a Hír Tv szerint Kránitz Krisztiánról, aki a kerület vagyonkezelőjének a vezetője, szintén szocialista önkormányzati képviselő, bár az idén már nem indul a választáson.

Ha a felvételeken valóban Lacknert halljuk, úgy kétségtelenül ez lenne a kampány legvisszataszítóbb mozzanata – ha nem volnának a Wittinghoff Tamásról és Borkai Zsoltról készült felvételek.

Bárki megnézhetni, hogyan szexelnek a polgármesterek

Orbán Viktor és médiája láthatóan nagy erőfeszítéseket tesz, hogy megtöltse tartalommal a miniszterelnök által nemrégiben bevezetett új, irányadó ideológiát, a keresztény szabadságot.

A kormányfőnek a Fidesz tisztújító kongresszusán – ahol külön blokkot szentelt a témának – nagyszerű lehetősége nyílt volna, hogy valami konkrét támpontot adjon nyájának, hiszen éppen előző nap szórták meg a budaörsi postaládákat azzal a szórólapokra nyomtatott linkkel, amelyen keresztül egy pornóoldalon bárki megnézhette Wittinghoff Tamás polgármestert szex közben. A 12 perces, titokban rögzített videónak a címe arra utalt, hogy azon egy magyar politikus és egy prostituált együttléte látható, ezt Wittinghoff tagadta, állítása szerint egy feladatot végrehajtó nő csábította el, a felvétellel pedig régóta zsarolták. Jelentsen bármit is a keresztény szabadság, Orbán elmondhatta volna, hogy sem a kereszténységbe, sem a szabadságba, de még a Fidesz kampányarzenáljába sem fér bele egy ilyen cselekedet, a felvétel készítőit és nyilvánosságra hozóit mélységesen elítéli, Wittinghoffot és családját  pedig politikai szembenállásuk ellenére is szolidaritásáról biztosítja. Persze nem tette, ahogy emlékeink szerint senki más sem a Fidesz prominensei közül.

Jogunk van megnézni szex közben a polgármestert?
És mit gondolsz: neki, vagy bárkinek joga van téged megnézni szex közben? Balavány György a Wittinghoff-ügyről.

Borkai Zsolt szexjelenetei első ránézésre mindössze a körülményeiben, azaz leginkább az ízlésünk vagy a személyes erkölcsi érzékünk alapján különböztek a Wittinghoff-ügytől, hiszen mégis csak egy keresztény-konzervatív értékeket hirdető, a család szentségét pajzsára emelő párt politikusa vett részt egy jachtos orgián. A helyzet annyiban mégis más, hogy a naponta újabb felvételekkel előálló titokzatos szivárogtató kábítószer-fogyasztással és súlyos korrupcióval is vádolja a győri polgármestert, és bár ezekről mindeddig nem mutatott be bizonyítékokat, Borkai-kör milliárdos magánvagyonának háttere egyre határozottabban rajzolódik ki. Az orgián szintén résztvevő ügyvéd, Rákosfalvy Zoltán gyanús ügyletei, a messziről bűzlő audis telekvásárlás, a Borkai gyerekének fizetésként utalt havi egymillió forint, a többi családtag közpénzes megbízásai, a buli előtt a barátok cégéből kivett 250 millió és Borkainé teniszpályás luxusbirtoka egyenként is felvet kérdéseket, a nagy képet nézve pedig nehéz lenne nem levonni bizonyos következtetéseket a vagyonszerzés módszerét illetően.

Győri királyfiból erkölcsi és politikai koldus: Borkai útja a lakótelepről az aranyon át a biztos bukásig
Ha győz is a vasárnapi választáson, heteken belül le kell mondania Borkai Zsoltnak, ezt várják tőle a Fidesz vezetői. Portré az olimpiai bajnok polgármesterről, akinek a vesztét a mögötte álló üzleti kör okozhatta.

Bármi is derüljön ki azonban még az egykori olimpiai bajnokról, a magyar politika ebben a kampányban átlépett egy eddig tabunak számító vonalat, ami után már tényleg nehéz lesz bármin meglepődni.

Egészen hihetetlen ügyekbe keveredtek magyar polgármesterek
Tényleg megérett az idő az önkormányzati választásokra.

Kiemelt kép: Hajdu Anna illusztrációja

Olvasói sztorik