Belföld

Bölcsődében kampányolt a bajai polgármester

Kedves és mosolygós kisgyermekek fogadtak a megújult Kodály utcai bölcsődében!

– lelkendezett Facebookon Fercsák Róbert polgármester, aki már elindította kampányát, hogy ismét ő vezethesse a várost.

A polgármester bölcsődei kampányútját a Bajai Hírhatár vette észre. A lap megemlíti, hogy az állampolgári jogok biztosa a 2019-es EP-kampány előtt  hívta fel a figyelmet arra, hogy a politikusok tartózkodjanak a gyerekek felhasználásától a kampányban.

Meggyőződésünk, hogy egyetlen gyermek sem lehet pártpolitikai tevékenységnek háttere, díszlete, népszerűségnövelő tényezője. Az óvodák és iskolák politikai semlegességének követelménye azt szolgálja, hogy a gyermekek ne válhassanak a politika eszközévé

– hangsúlyozta Székely László ombudsman április közleménye. A 2018-as kampányban Orbán Viktort is megbüntette a Nemzeti Választási Bizottság, amiért gyerekek között kampányolt. A minap pedig a hódmezővásárhelyi fideszes polgármesterjelölt osztogatott virágot és üdvözlőlapot iskolák előtt.

Fercsák húzása a maga nem ében azért sajátos, mert a politikusok iskolások, sőt, még óvodások között is gyakran mutatkoznak, de a bölcsődések általában kimaradnak a szórásból.

Kiemelt kép: Fercsák Róbert / Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik