Belföld csatatér 2019

Titokban rögzített szexvideóval támadják Budaörs polgármesterét

Tisztelt Választópolgár! Tekintse meg Wittinghoff Tamás bemutatkozó videóját

– olvasható azon a szórólapon, amit budaörsi postaládákba dobtak be szombaton, és amiről több olvasó is tájékoztatta a 24.hu-t. A szöveget követő link azonban egy pornóvideó-megosztó oldalra visz. A 12 perces, titokban rögzített videónak már a címe is arra utal, hogy azon egy magyar politikus és egy prostituált együttléte látható.

Wittinghoff Tamás kérdésünkre azt mondta, régi ügyről van szó, tudott a felvételről, és annak közzétételét zsarolások előzték meg. Értesült arról is, hogy egy nem létező szervezet nevében városszerte terjesztik a szórólapot, amin az arcképe is látható. Hangsúlyozta, hogy „politikai ellenfeleivel szemben” ő semmilyen törvénytelenséget nem követett el,

az ügyben feljelentést tett, hiszen mind a videó rögzítése, mind annak közzététele bűncselekmény.

Ennél többet nem akart mondani, nem szeretné ugyanis, ha városvezetői tevékenysége helyett erről szólna a kampány, az Indexnek ugyanakkor később kijelentette: a felvételen nem prostituálttal látható, egy feladatot végrehajtó nő csábította el, ő pedig belesétált a csapdába. A felvétel az előző önkormányzati választás után készült, a családja tud erről, és mellette állnak.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

A videót 16 hónapja töltötték fel a pornóoldalra, és eddig mindössze 2400-an nézték meg, mígnem az önkormányzati választás előtt két héttel előkerült. Ráadásul a szombaton megjelent szórólapon a Megalázott NŐK védegylete felirat olvasható aláírásként, ilyen szervezetnek azonban nincs nyoma. Egy olvasónk arról számolt be, hogy a postaládájában egy Fidesz-szórólappal együtt találta meg a papírt, ami természetesen véletlen egybeesés is lehet. (A szórólapról készült fotót közreadjuk, a videóra mutató linket és QR-kódot azonban kitakartuk.)

Wittinghoff Tamás a rendszerváltás utáni időszak legsikeresebb önkormányzati politikusainak egyike, 1991 óta vezeti Budaörsöt, korábban az SZDSZ színeiben, az októberi választáson a Budaörs Fejlődéséért Egyesület jelöltjeként indul újra a polgármesteri címért.

Wittinghoff augusztusban adott interjút lapunknak, akkor arról beszélt:

a lehető leggyalázatosabb támadásokra készülök, és fel is vagyok rájuk készülve, túl fogom élni őket. Abban külön bízom, hogy a választópolgárok az alapján döntenek, amit az utóbbi néhány évtizedben tapasztaltak akár tőlünk, akár a riválisaink részéről.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.