Belföld

MN: Arról beszélt a kispesti képviselő, hogyan kell kilakoltatni a szegényeket

Újabb részleteket közölt a Magyar Nemzet azokból a hangfelvételekből, amelyeken a lap szerint Lackner Csaba kispesti MSZP-s képviselő beszél. Ezek szerint a politikus például elmondta azt, hogy hogyan kell kitenni a szegény embereket az önkormányzati lakásokból:

Érdekes, az arab meg akarta venni azt a telket, és pikk-pakk ki lettek b…va az emberek.

Lackner azt is hozzáteszi, hogy Patek Gábor, a Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda irodavezeője „nagyon fel tudja gyorsítani az eseményeket”. A Magyar Nemzet azt írja, hogy a politikus elmondása szerint a jogszabályok alapján fel kell ajánlani nekik ugyanazt a kategóriájú lakást kétszer és ha a másodikat se fogadják el, akkor

azt lehet mondani, hogy az ön bérleti jog a 17 millió forintos ingatlan helyett ér hét és felet. Itt a hét és fél, átutaljuk a bankszámlájára, viszontlátásra, aztán menjen a f…ba.

Ha jogi hercerhurca keletkezne, jön a bérlemény-ellenőrzés, olvasható a cikkben, ahogy az is, szintén Lacknert idézve, hogy

Az, hogy valaki egy kolerából bele legyen rakva egy jobba, az b…meg az önkormányzatnak sok pénzébe kerül.

Az egyik felvételen Lackner arról is beszél, hogy 2014-ben átverte a hatóságokat, amikor büntetőügybe keveredett, pont az önkormányzati választások előtt. A Magyar Nemzet beszámolója szerint hivatali vesztegetés volt a vád. A képviselőt pont a szavazás előtt hívták be, de az ügyvédei azt tanácsolták, hogy próbálja meg húzni az időt. Lackner magánéleti okokból és a választás miatt kérte a meghallgatás elhalasztását. A következő alkalommal Miamiba utazott Somogyi László vállalkozóval, ezért újabb halasztást kért, így végül decemberben kellett bemennie szembesítésre.

Úgy fel tudtam készülni, és tudtam, hogy mik a hibáik és a gyenge pontjaik, és ezeknek az embereknek úgy be tudtam kérdezni, és úgy tudtam válaszolni, hogy nekem az volt a záró momentum, hogy megkérdeztem a két nyomozót: kedves nyomozó urak, arra adjanak nekem választ mint jelen pillanatban regnáló és köztiszteletben álló önkormányzati képviselőnek, hogyha az én nevemmel valaki a kerületben vagy bárhol máshol visszaél, akkor nekem emiatt kell-e azt az embert egy másik eljárásban feljelenteni, vagy pedig ebben az eljárásban ezt önök vizsgálják?

Az ügyet végül Lackner megúszta – olvasható a napilap cikkében.

Kiemelt kép: a Kós Károly tér Kispesten. Fotó: MTI/Balaton József

Ajánlott videó

Olvasói sztorik