Belföld

Két nappal a választások előtt átadtak egy csúszdaparkot: „Minden 2. gyerek sírva esik ki”

Az Óriáscsúszdák a Reformátorok terén veszélyesek, nagyon vigyázzatok a gyerekekre. Minden 2. gyerek sírva esik ki

– egy bejegyzés a Budapest 16. kerületi ügyekkel foglalkozó Facebook-csoportok egyikéből. Hasonlók sorjáznak a közösségi médiában: „nem csodálkozom, ha sírnak, mert ijesztő a sebessége, illetve a sötétsége”, „a lányom nyolc és fél éves, szétcsapta a térdét, fejét, a kislány, akivel voltunk, mind a két könyöke lila, minden gyerek sírva repült ki”, „a lányunk 10 percig zokogott a lépcső melletti csúszdán való lecsúszás után, mert az egyik kanyar megdobta őt és beverte a térdét, derekát megrántotta”, „a mi kislányunk is összetörte magát, pedig más játszótereken az ilyen csúszdákat évek óta használja minden probléma nélkül”. Konkrét sérülésekről is beszámolnak:

Előttünk egy gyerek foga tört ki, a lányom lába akadt be a csúszdába, el is jöttünk sírva.

Két nappal az önkormányzati választások előtt, délután fél 4-kor adta át Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, Kovács Péter polgármester, valamint Szatmáry Kristóf, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője a Reformátorok tere második ütemét, amelynek része volt egy csúszdapark megvalósítása is. Az MTI tudósítása szerint Kovács arról szólt, hogy a játszókert 398 millió forintból valósult meg, a beruházást majdnem teljes egészében a kormány finanszírozta. Gulyás szerint a játszókerttel kiegészült Reformátorok tere olyan központi hely lett a kerület életében, ahol a legifjabbaktól a legidősebbekig mindenki találhat magának szórakozást. Szatmáry Kristóf arról beszélt: a kerület vezetői 2006 óta napról napra váltják valóra álmukat, hogy a városrész Budapest legélhetőbb kerületévé váljon. A cikk elején idézett hozzászólások nem feltétlenül azt jelzik, hogy ehhez a célhoz ez a beruházás vitt közelebb.

A Reformátorok tere 2019. október 11-én megnyílt második ütemének meghívója. Forrás: 24.hu

Mindenesetre a szülők jegyezte, fent idézett bejegyezésekre reagált a városvezetés is. Szabó Tamás, a polgármesteri kabinetvezető annyit írt, hogy szombaton és vasárnap felügyelet mellett fognak működni a csúszdák:

Elemezzük a tapasztalatokat és ha kell intézkedünk. Fontos tudni, hogy a csúszdák szabványos, megfelelő minősítéssel rendelkező játszóeszközök, ezek nélkül fel sem lehetne szerelni őket sehol az EU-ban. Amennyiben konkrét tapasztalata van (nem hallottam, láttam, mesélték, stb), küldje el a kabinet@bp16.hu-ra, ezzel is segítve a munkánkat.

Megkerestük a 16. kerületi önkormányzatot: arról érdeklődtünk, tudnak-e a problémáról, tesztelték-e átadás előtt a csúszdákat, illetve hogy mikor fognak intézkedni. Délután fél 3 tájban a kerületi önkormányzat lezáratott 2 csúszdát a 3-ból.

Nemrégen Érden akadt gond a választási hajrában átadott játszótérrel. A szintén fideszes polgármester felavatta az ott félkész játszóteret, több gyerek munkagödörbe esett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik