Belföld

A TV2 szerint huszonnégy újságíró támadja Orbán családját

Célt tévesztett a lejáratókampánya annak a huszonnégy újságírónak…

–  kezdi riportját a Tények, amelyben azt próbálták elmondani, hogy a 24.hu csalárd szándékkal támadja Orbán Viktor vejét az általunk megszerzett és ismertetett OLAF-jelentés kapcsán, miközben az Eliosnak valójában Simicska Lajos (a Fidesz akkori második legbefolyásosabb embere) volt a tulajdonosa a vizsgált, 2009 és 2014 közötti időszakban.

Tehát még egyszer:

A  24.hu újságíróiból Andy Vajna híradójában huszonnégy újságíró lett.

Erre mondják, hogy ennél jobbat akkor sem tudnánk kitalálni, ha direkt parodizálni akarnánk a Tényeket. (Nagy szerencse, hogy a cikkek nem a 444-en vagy – oh, miket is beszélek – a 888-on jelentek meg, belegondolni is szörnyű, mekkora létszámú újságíró-hadsereg vonulna fel akkor az Orbán család ellen).

Nehéz is bármivel folytatni, mit számít már ezek után a Marsi Anikó alatt virító „viszgálat” felirat, az ajánlóban hemzsegő helyesírási hibák, vagy hogy szegény riporter az anyag végén nyilván azt szerette  volna elmondani, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda korábban vizsgálta az ügyet és mindent rendben talált, ehelyett viszont azt mondta, hogy az OLAF egyszer már megvizsgálta és jogerősen lezárta az ügyet.

Amit a magyar rendőrök nem találtak Orbán vejénél, előásta az OLAF
A Tiborcz-cég Elios egyik vezetőjén keresztül előre egyeztetett Szekszárd fideszes irányítóival a közvilágítási pályázatról.

Tiborcz ott se volt?

A rendkívül súlyos korrupciós üggyel egyáltalán nem foglalkozó, helyette az azt feltáró újságírókat cseszegető kormánysajtó az elmúlt napokban mindössze azt képes szajkózni a témában, hogy

SIMICSKA,

mert hogy állításuk szerint a vizsgált időszakban – az akkoriban még a kormány legteljesebb támogatását élvező – oligarcha Közgépe volt az Elios tulajdonosa.

Az EU csalás elleni hivatala azonban nem magányos résztvevőket talált az Elios által a különböző önkormányzatoktól elnyert 35 közvilágítási projekt kapcsán, hanem egy egész  hálózatot, az így működtetett szisztéma pedig a szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az OLAF szerint.

Így csalt Orbán vejének cége – megszereztük az OLAF jelentését
A szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a szisztéma, amit az unió csalás elleni hivatala feltárt az Elios-ügyben.

Legfrissebb cikkünből az is kiderül, a Simicska-féle E-OS 2013 közepén kiszállt az Eliosból, a jelentésben vizsgált 35 projektből mindössze háromnál esett arra az időszakra a felhívás kiírása, vagy az Eliosszal történt szerződés megkötése, amikor a Közgép még közvetett tulajdonos volt.

Ami pedig Orbán Viktor vejének szerepét illeti: az Elios elődjét 2009 augusztusában Tiborcz István alapította egy társával együtt, majd 2010-ben szállt be többségi tulajdonosnak a Közgép leányvállalata. Simicska megjelenésekor Tiborcz valóban kilépett a tulajdonosok közül, de igazgatótanácsi tag maradt a cégben. Később aztán újra tulajdonos lett, és csak 2015 áprilisában hagyta el az Eliost, Hódmezővásárhelyen pedig az OLAF jelentése szerint Tiborcz és üzlettársa személyesen tárgyaltak az önkormányzattal.  Vagyis a kormánysajtó által sulykolt állítás, miszerint Tiborcz Istvánnak semmi köze nem volt az Elioshoz az OLAF által vizsgált 2009 és 2014 közötti időszakban, egyszerűen nem igaz.

Lázár városán mutatták meg Tiborczék, hogyan kell közbeszerzést nyerni
Az Elios körül olyan tanácsadók tűntek fel, akik később a Lázár János vezette Miniszterelnökségtől kaptak zsíros megbízásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik