Az MSZP egyhangú döntést hozott, a Jobbik megmagyarázta

Magyarországon részvételi rekorddal zárult európai parlamenti választás, amelyen a Fidesz a várakozásoknak megfelelően fölényes győzelmet aratott, a választók 52 százaléka szavazott a kormánypártra. Az ellenzéki oldalon annál nagyobb meglepetések születtek, a Demokratikus Koalíció 16 százalékot, a Momentum közel tíz százalékot szerezve előzte meg az MSZP-t és a Jobbikot, utóbbi két párt így csak egy-egy képviselőt küldhet az EP-be. Az LMP a küszöb alatt maradt, a párt elnöksége lemondott.
Korábban a témában:
Élő hírfolyam

Rosszul lett egy szavazatszámláló és egy szavazó

A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása szerint 8.25-kor egy salgótarjáni szavazóhelyiségben egy választópolgár rosszul lett. A szavazatát még le tudta adni. Mentőt hívtak hozzá.

Tápiószőlősön a szavazatszámláló bizottság elnöke lett rosszul. Mivel a tünetek nem szűntek, a jegyzőkönyvvezető hívta az ügyeletet és a helyi választási iroda vezetőit. Helyére póttagot küldtek, az orvos javaslatára az elnök hazament pihenni.

Cseh Katalin is szavazott

A Momentum listavezetője a II. kerületi Újlaki Általános Iskolában kialakított 6-os számú szavazókörben adta le voksát. A közvéleménykutatások alapján úgy tűnik, a Momentum egy mandátumot szerezhet.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

A Fidesz mozgósít a legügyesebben

A Médianéző szerint a Fidesz mozgósít a leghatékonyabban. Az ellenzéki pártok közül a Demokratikus Koalíció váltja ki a legtöbb aktivitást.

Médianéző: Tarol a Fidesz a Facebookon 
Sokkal jobban mozgósít, mint az ellenzék.

Azt is hozzá kell tenni, hogy a kormánypárt nem sajnálja a pénzt, ha Facebook-hirdetésekről van szó:

Orbán Viktort már NAGYON várja a sajtó

A listavezetők, vezető politikusok előre szokták közölni, hogy mikor járulnak az urnához, így a sajtó előre tud tervezni. A kormányfő azonban nem élt ezzel a gesztussal, így körülbelül háromnegyed 6 óta 18-20 újságíró, illetve fotós várja őt tűkön ülve a Zugligeti Általános Iskolában.

Fotó: Marjai János /24.hu

Délig még lehet mozgóurnát igényelni

Aki még nem tette meg, de szeretne mozgóurnával szavazni, a kérelmét még benyújthatja online, ügyfélkapus azonosítással vasárnap délig. Emellett el lehet juttatni a szavazatszámláló bizottsághoz írásbeli meghatalmazással rendelkező meghatalmazottal, valamint kézbesítővel, például futárral vagy hozzátartozóval.

  • A mozgóurna iránti kérelmet a szavazóköri névjegyzékben szereplő, mozgásában egészségi állapota, fogyatékossága vagy fogva tartása miatt gátolt választópolgár nyújthat be.  A kérelemnek tartalmaznia kell a mozgóurna-igénylés okát is – arra hivatkozva például nem lehet mozgóurnát kérni, hogy valaki a munkája miatt nem tud elmenni a szavazókörbe.
  •  Ha a mozgóurnát nem a választópolgár lakcímére kérik, akkor a kérelemnek tartalmaznia kell a pontos címet. A feltüntetett személyes adatoknak meg kell egyezniük az igénylő választópolgár lakcímkártyáján szereplőkkel, különben a kérelmet elutasítják.
  • A mozgóurnát a szavazatszámláló bizottság két tagja viszi ki a szavazókör területén belül úgy, hogy az urna a szavazókör este 7 órai zárására visszaérkezzen.
  • Aki mozgóurnát kért, az a szavazókörben hagyományos módon, személyesen nem szavazhat.

Bács-Kiskun megyében korán kelnek

Az MTI tájákoztatása szerint reggel 7 óráig  a fővárosban a szavazók 1,4 százaléka, 18 396 választópolgár adta le szavazatát.

A megyék közül a részvételi arány 7 órakor Bács-Kiskun megyében volt a legmagasabb, 1,71 százalék, ami 7126 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Nógrád megyében volt, 1,22 százalék, ebben a megyében 1916-an voksoltak.

116 ezren már szavaztak

Vasárnap reggel hat és hét óra között a választásra jogosultak 1,48 százaléka szavazott, ez több mint 116 ezer embert jelent — közölte a Nemzeti Választási Iroda.

Öt évvel ezelőtt reggel hétig a választásra jogosultak 0,96 százaléka szavazott.

Egyelőre minden optimális

Valamennyi szavazókör rendben megnyílt az európai parlamenti képviselők magyarországi választásán, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés – közölte a Nemzeti Választási Iroda szervezési főosztályának vezetője vasárnap reggel fél 7-kor az MTI-vel.

Mucsi Tamás elmondta: mind a 10 277 szavazókör rendben megkezdte a munkáját, biztosítottak a szavazás feltételei, az első választópolgárok mindenhol leadhatták a szavazatukat. Néhány helyen póttagot kellett bevonni, mert a szavazatszámláló bizottság tagja vasárnapra megbetegedett, de erről soron kívül intézkedtek.

Ha szalad a szekér, min kellene változtatni?

A Fidesz újabb erődemonstrációt tartva magabiztosan nyerheti az EP-választást. Hogy milyen hatással lehet ez a kormánypárt és az ellenzék politikájára? Elmagyarázzuk:

Az EP-választás igazi tétje, hogy megöli-e magát a NER ellenzéke
Az eredmények belpolitikai következményei minimálisak lesznek, ha csak nem vezetnek a NER-ellenzék egyetlen esélyét jelentő önkormányzati együttműködés felszámolásához.

Nincsenek meg a papírjai, de szavazna? Semmi gond!

Fotó: Mohos Márton /24.hu

Csak azok vehetnek részt a szavazáson, akik érvényes okmányokkal igazolni tudják magukat, és lakcímkártyájukat is magukkal viszik. Akiknél nincsenek ott a szükséges okmányok, azok nem voksolhatnak. Minden választásnál akadnak azonban olyanok, akik csak a szavazatszámláló bizottság előtt szembesülnek azzal, hogy lejárt valamelyik személyi okmányuk. Jó hír azonban, hogy

a választás hétvégéjén, szombaton és vasárnap rendkívüli nyitvatartási rend van érvényben a kormányablakkal, okmányirodával rendelkező településeken. 

Még a Jobbikot is közelebb érezzük az EU-hoz, mint a Fideszt

Az EP-választás előtt reprezentatív közvélemény-kutatást készíttettünk a a Závecz Research kutatóival. Ebből az derült ki, hogy a magyar pártok közül a Fidesznek a legrosszabb az Európai Unióhoz való viszonya. A megkérdezettek néhány magyar európai parlamenti képviselő munkáját is értékelték, meglepő eredmények születtek:

Már a Jobbikot is közelebb érezzük az EU-hoz, mint a Fideszt
Tőkés László kapta a legjobb, Kovács Béla a legrosszabb átlagosztályzatot a magyar képviselők közül. A fideszeseknél Szájer József, a pártnélkülieknél Jávor Benedek a befutó.

A tűzoltók, rendőrök és katonák is szavazhatnak

A katasztrófavédelem a teljes állománynak biztosítja a részvétel lehetőségét az európai parlamenti választáson – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-t. Mukics Dániel közölte, hogy szolgálatcsúsztatásra adnak lehetőséget mindazoknak, akik másképp nem tudják megoldani a voksolást.

A tűzoltók 24 órás szolgálatot látnak el, amely mindig reggel hétkor kezdődik. Ugyanakkor a szavazóhelyiségek reggel 6-kor nyitnak; vagyis aki 6 és 7 óra között voksolna, de nem érne be a szolgálati helyére 7 órára, azt megvárja a váltótársa. A “csúsztatóktól” csupán annyit kérnek, hogy ezt jelezzék a szolgálatvezetőnek, a “túlórázókat” pedig máskor kárpótolják – tette hozzá Mukics Dániel.

Néppárti fordulat és egységes Európa

A Jobbikban a néppárti fordulat után úgy látják, Magyarországon már szalonképesek, Európában viszont még küzdeniük kell ennek eléréséért, a szövetségi kapcsolatok kialakításáért. A Mi Hazánk megalakulásával járó pártszakadásnak örül Gyöngyösi Márton listavezető, akivel korábban itt beszélgettünk:

Gyöngyösi Márton: A populisták csak a kutatásokat nyerik meg
A Jobbikban úgy látják, Magyarországon már szalonképesek, Európában viszont még küzdeniük kell ezért. Listavezetői interjú Gyöngyösi Mártonnal, aki a pártszakadást pozitív fejleménynek tartja, és nem idegesíti magát azon, hogy Európában azok a pártok jönnek fel, amilyen a Jobbik már nem akar lenni.

Ujhelyi István, az MSZP listavezetője arról beszélt nekünk, hogy az Európai Unión változtatni kell: sem a gazdasági válságot, sem az olyan nemzetközi diplomáciai kihívásokat, mint a moszkvai agresszióval való szembeszállás nem sikerült kezelni. Megvédeni a határainkat, kivédeni a terrorizmust, megnyerni a nagy globális versenyeket Európa csak egységesen tudja.

Ujhelyi István: Ha Orbán Európa ellenségévé válik, az nekünk történelmi zsákutca
Az újabb brüsszeli ciklusra készülő politikus elmondta, felbomlik-e a szövetségük a Párbeszéddel, ha Jávor Benedek nem jut be az EP-be. Szó esett hazaárulásról és a közös ellenzéki lista hiánya miatt kukába dobott szavazatokról.

Több mint 20 ezren külképviseleteken szavaznak

Sorra nyílnak a Magyarországgal egy időzónában lévő külképviseleteken a szavazókörök, az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán ezeken a helyeken is reggel 6-tól este 7 óráig várják a voksolókat, összesen 15 192 választópolgárt.

A külképviseleteken (Magyarország nagykövetségein és főkonzulátusain) azok adhatják le voksukat, akik május 17-ig felvetették magukat a külképviseleti névjegyzékbe.

A külképviseleteken szombaton és vasárnap több mint 20 ezren szavazhatnak, öt évvel ezelőtt 7,5 ezren szerepeltek a külképviseleti névjegyzékben.

A külképviseleteken a diplomáciai képviselet munkatársai a külképviseleti választási iroda (küvi) tagjai, a küvi vezetője azonban a Külgazdasági és Külügyminisztériumból érkezik. A külképviseleteken nem számolják össze a szavazatokat, hanem az urnákat legkésőbb csütörtök éjfélig Magyarországra szállítják a Nemzeti Választási Irodához, és ott számlálják meg a voksokat.

A részvétel is fontos, nem csak a győzelem

A Nemzeti Választási Iroda napközben hét alkalommal ad tájékoztatást a részvételről: 7, 9, 11, 13, 15, 17 órakor, valamint 18:30-kor. A részvételi adatokat a 24.hu nyizóoldalán is követheti.

A nem hivatalos, előzetes eredményeket este 11 órakor hozhatja nyilvánosságra a Nemzeti Választási Iroda a www.valasztas.huoldalon, miután az Európai Unió valamennyi tagállamában befejeződött a szavazás. Akkor már várhatóan 90 százalék feletti lesz az adatok feldolgozottsága.

Pénzes nyomásgyakorlás és környezetvédelem

Európa most is azon gondolkozik, mit lehetne tenni azokkal az országokkal, amelyek Európa ellen politizálnak Európa pénzén. Erre jelenleg nincsenek jogállami mechanizmusok, és mi azt szeretnénk, ha az EU a pénzek kifizetésén keresztül gyakorolna nyomást ezekre a kormányokra — erről beszélt nekünk korábban Cseh Katalin, a Momentum listavezetője.

A teljes beszélgetést itt találja:

Cseh Katalin: Az európai adófizetők nem kutyafitneszre meg kisvasútra adják a pénzt
A Momentum azt szeretné elérni, hogy az uniós pénzeket ne ellopják, hanem elköltsék, és ehhez az Európai Bizottság segítségét kérnék. Sőt, a bizottság elnökét is közvetlenül választatnák. Listavezetői interjú Cseh Katalinnal.

Vágó Gábor, az LMP listavezetője szerint pedig az Európai Unió jelenlegi vezetése és a Fidesz is a szennyező nagyvállalatok érdekeit képviseli, nem meglepő, hogy a források többségét is nekik osztják ki.

Vele készült interjúnkat itt olvashatja:

Vágó Gábor: Ha nem csináljuk ki a status quót, akkor a status quo csinálja ki a bolygót
Olcsóbbá kell tenni az almát, saját adókat kellene szednie az EU-nak, mondja Vágó Gábor, az LMP listavezetője, akit zavar, hogy sokkal olcsóbb elrepülni Berlinbe, mint vonattal menni. Kezdődik interjúsorozatunk a bejutásra esélyes pártok EP-listavezetőivel.

Elsőszavazók, hajrá!

110 154  fiatal először szavazhat ma, ők azok, akik a 2018-as országgyűlési választáson még nem voltak szavazókorúak, de az azóta eltelt időben nagykorúvá váltak. Nekik küldjük az örömódát:

Ezeket ne feledje, ha szavazni szeretne

  • Szavazni csak személyesen, érvényes személyazonosító igazolvánnyal és lakcímigazolvánnyal, vagy a lakcímet vagy személyi azonosítót tartalmazó személyazonosító igazolvánnyal lehet.
  • A választópolgár a személyazonosságát bármilyen típusú személyi igazolvánnyal igazolhatja. A szavazatszámláló bizottság elfogadja továbbá a lézergravírozott útleveleket, valamint a kártyaformátumú jogosítványokat is.
  • Fontos azonban, hogy ha a személyazonosító igazolvány nem tartalmazza a lakcímet, akkor a lakcímkártyára is szükség van a szavazáshoz.
  • Mindenki csak a számára kijelölt szavazókörben adhatja le voksát, ennek helyéről korábban valamennyi választópolgárt tájékoztattak. Lakóhelyüktől eltérő helyen, átjelentkezéssel csak az a 97 617 választópolgár voksolhat, aki ezt szerda délutánig kérte.
  • A szavazóhelyiségben csak az a választópolgár szavazhat, aki a névjegyzékben szerepel, a szavazatszámláló bizottság vasárnap már senkit nem vehet fel a névjegyzékbe.
  • Aki mozgásában akadályozott vagy beteg, vasárnap délig még kérhet mozgóurnát a szavazáshoz. Aki azonban nem kért, az nem szavazhat ilyen módon akkor sem, ha egy másik, háztartásában lakó választópolgárhoz kiviszik a mozgóurnát.
Fotó: Marjai János /24.hu

Már lehet voksolni

Az ország 10 277 szavazókörében valamivel kevesebb mint 7,9 millió választópolgárt várnak este 7 óráig. Hogy miről is szavazunk ma? Ebben a cikkünkben megmagyarázzuk:

Miről is szavazunk ma?
28 tagállamban szavaznak arról, kik üljenek a következő öt évben az Európai Parlamentben. De miért fontos ez? És egyáltalán: miről is döntünk?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.