Élő Belföld

Az MSZP egyhangú döntést hozott, a Jobbik megmagyarázta

Magyarországon részvételi rekorddal zárult európai parlamenti választás, amelyen a Fidesz a várakozásoknak megfelelően fölényes győzelmet aratott, a választók 52 százaléka szavazott a kormánypártra. Az ellenzéki oldalon annál nagyobb meglepetések születtek, a Demokratikus Koalíció 16 százalékot, a Momentum közel tíz százalékot szerezve előzte meg az MSZP-t és a Jobbikot, utóbbi két párt így csak egy-egy képviselőt küldhet az EP-be. Az LMP a küszöb alatt maradt, a párt elnöksége lemondott.

Áder templomában kihangosítva buzdítanak

A Pasaréti téri templom szomszédságában lévő bisztróban azt állítják, hónapok óta hangszórókkal hangosítják ki az istentiszteletet vasárnap délelőttönként, írtuk az Index alapján:

Áder templomában megmondták, kire ne szavazzanak az EP-választáson
A templomban ott volt Áder és felesége, Herczegh Anita is, akik a mise után a Zugligeti Általános Iskolába indultak szavazni.

A hangszórók a templom főbejárata fölött és az oldalsó falán találhatóak, ezek közvetítik a plébános mondatait a járókelők felé. A kihangosítás oka, hogy a templom mellett játszó gyerekek szülei és a teltház miatt kint maradók se maradjanak le az istentiszteletről. A vasárnapi misén a plébános pedig többek közt azt mondta:

A választásokkal kapcsolatban ajánljuk figyelmetekbe a Hittani Kongregáció dokumentumát, amely szerint, mivel szavazatunkkal is az evangéliumot hirdetjük, politikai szimpátiánkat meg kell előznie katolikus elköteleződésünknek.

Orbán: Arra kérek mindenkit, hogy tolja meg

Brüsszelben kell változást elérni ahhoz, hogy Magyarországon is biztonságban érezhessük magunkat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délután Facebook-videójában.

A kormányfő a budapesti józsefvárosi Fidesz-aktivisták körében forgatott videóban azt mondta,

a változást nem a politikusok, hanem a választópolgárok tudnak elérni, most vagy legközelebb öt év múlva.

Orbán úgy fogalmazott:

Arra kérek mindenkit, hogy tolja meg.

Pátyon egy választó szétvágta a szavazólapot

A Nemzeti Választási Iroda honlapján közzéteszi a szavazás közben történt „rendkívüli” eseményeket is, ezek között szerepel a Pátyon történt incidens is. Mint írták, fél tizenegykor

az egyik választópolgár pulóverét levette magáról, ami alatt az egyik párt kampánypólója vált láthatóvá. A pólót mindenkinek mutogatta a választóhelyiségben. A szavazólapot vágóeszközzel szétvágta és a maradékot borítékba tette.

A bizottság felszólította a választópolgárt a szavazóhelyiség elhagyására, aki ennek eleget tett.

Budapest az országos átlag felett

A fővárosban a szavazók 29,06 százaléka adta le voksát 13 óráig, ez 381 628 választót jelent. Az országos adat 24,01 százalék. Eddig csak a Bakáts téren, az átszavazók számára kialakított szavazókörben volt kisebb sorról hír, de az is gyorsan eltűnt.

Fotó: Bielik István /24.hu

Nemzeti színű szilikonkarkötőt kapnak az első választók

Szilikonkarkötőt kapnak a Nemzeti Választási Irodától azok az első választók, akik a tavalyi országgyűlési választás óta váltak nagykorúvá, azaz választópolgárrá.  A nemzeti színű szilikonkarkötő – amelyen az Európai Unió zászlaja is szerepel – 110 154 fiatal számára készült el – írja az MTI.

Özönlenek választani a románok

Halmai Katalin brüsszeli tudósító tweetje szerint Romániában rekordmagas a részvétel: helyi idő szerint 12 órakor a szavazók 15,9 százaléka már megjelent az urnáknál. A Temesvári Egyetemen kialakított szavazókörben már le is zárták az urnákat, mivel mindenki leadta szavazatát:

A MaSzol cikke szerint tömött sorokban állnak a torinói, londoni, párizsi, római vagy bécsi szavazókörzetek előtt a külföldön tartózkodó romániaiak, hogy leadják szavazatukat a vasárnapi európai parlamenti választásokon. A lap szerint 13 óráig a szavazásra jogosultak 20 százaléka adta le voksát. Bukarestben a szavazópolgárok 20,96 sázaléka járult az urnák elé 13 óráig.

Románia berlini külképviselete előtt ekkora sor kígyózik:

Fotó: Sean Gallup/Getty Images

Trócsányi László optimista

Optimista vagyok – mondta Trócsányi László, a Fidesz-KDNP listavezetője, igazságügyi miniszter a részvételi adatokra és az eredményekre vonatkozó újságírói kérdésre, miután vasárnap családja körében leadta voksát az európai parlamenti választáson a főváros XII. kerületében. Rövid nyilatkozatában azt mondta: úgy gondolja, sokan fognak elmenni szavazni, az EP-választás tétjét sikerült elmondani a választópolgároknak. Hozzátette: nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában többen fognak választani mint öt évvel ezelőtt.

Pontosan mennyien, azt majd meglátjuk, de azt gondolom az öt évvel ezelőtti választáshoz képest Magyarországon is többen fognak elmenni szavazni

– fogalmazott a kormánypártok listavezetője.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A magyarok többsége nem akarja, hogy Amerika legyen Európából és az euróval sem szimpatizál

A 24.hu megrendelésére a Závecz Research által áprilisban készített reprezentatív felmérés alapján a magyarok 51 százaléka támogatja az Európai Unió tagállamainak szorosabb integrációját. A megkérdezettek 42 százaléka ezzel szemben a jelenleginél lazább együttműködést és szélesebb tagállami döntési jogköröket szeretne.

Nem akarjuk, hogy Amerika legyen Európából
A magyarok többsége a jelenleginél több területen akar közös döntéseket, az Európai Egyesült Államok ötlete viszont nem népszerű.

Egy másik, szintén a Závecz Research által áprilisban készített reprezentatív közvélemény-kutatás szerint pedig bár a velünk együtt csatlakozó kilenc országból hétben már az euró a fizetőeszköz. A magyarok többsége viszont ragaszkodik a forinthoz.

A magyarok harmada akar csak euróval fizetni
A velünk együtt csatlakozó kilenc országból hétben már az euró a fizetőeszköz. A magyarok többsége viszont ragaszkodik a forinthoz. És a kormány is.

148-an Braille-szavazósablonnal voksolnak

A látássérült választópolgárok Braille-írással ellátott szavazósablont vehetnek igénybe, hogy önállóan adhassák le szavazatukat.  Ilyen sablon csak ott áll rendelkezésre, ahol legalább egy választópolgár május 17-én 16 óráig igényelte. A Nemzeti Választási Iroda összesítése szerint 148 választópolgár igényelt ilyen sablont.

A Braille-szavazósablon olyan kartontasak, amely a szavazólap szövegét tartalmazza, és azokon a helyeken, ahol a szavazólapon a szavazásra szolgáló körök vannak, ki van vágva. A szavazólapot a szavazatszámláló bizottság becsúsztatja a sablonba, oly módon, hogy a sablon kivágásai sorban illeszkedjenek a szavazólapon feltüntetett, a szavazat elhelyezésére szolgáló körökhöz. Emellett a bizottság átadja a választópolgárnak a listák felsorolását tartalmazó, szintén Braille-írással készült tájékoztatót is. A látássérült választópolgár a fülkében kitapogatja a sablon szövegét, sorszámát és – az általa választott lista neve melletti kivágáson keresztül – a szavazólapon berajzolja az X-et.

Ezután a szavazólapokat kiveszi a sablonból, borítékba teszi (a boríték használata ebben az esetben sem kötelező, de a látássérültek esetében nagyobb a veszélye, hogy véletlenül úgy hajtogatja a szavazólapot, hogy boríték használata nélkül a szavazat láthatóvá válik), majd az urnába dobja, a sablonokat és a tájékoztatót pedig visszaadja a bizottságnak.

Hazaküldtek egy ellenzéki szavazóbiztost, mert piros inget viselt a zakója alatt

Két ellenzéki szavazóköri biztost is hazaküldtek vasárnap délelőtt, mondta el az Indexnek Ujhelyi István. A szocialisták EP-képviselője és jelöltje arról számolt be, hogy a berettyóújfalui egyes szavazókörben hazaküldték az egyik biztosukat, egy iskolaigazgatót, mert piros inget viselt a zakója alatt.

Az MSZP bejelentést tett az eset miatt. Hasonlóan tettek Sopronban, ahol Ujhelyi szerint minden indok nélkül küldték el az ellenzék biztosát. Őt az MSZP már visszaküldte a bizottságba.

A Bakáts téren az átjelentkezők miatt kígyózott a sor

Kisebb tumultus alakult ki a Bakáts téri szavazókörben délelőtt, ahol az átjelentkezők is teljesíthetik a demokrácia rájuk rótta kötelességét. A sor gyorsan haladt, már csak múltidőben lehet beszélni róla. Ha van egy jó képe az EP-választásról, küldje el nekünk az info@24.hu email-címre!

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

11 órára már több mint 1,3 millióan szavaztak

Úgy tűnik, folytatódik a fokozott részvétel: 11 órára már a szavazók 17,16 százaléka, tehát több mint 1 millió 351 ezer ember adta le voksát. Öt évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban még csak 11,53 százalékos volt a részvétel.

Budapesten 11 óráig a szavazásra jogosultak 18,66 százaléka adta le szavazatát.

Itt vannak az EP-választás részletes részvételi adatai
Folyamatosan frissülő interaktív térképünkön egész nap nyomon követheti az EP választás leglényegesebb számadatait.

Vágó Gábor jókedvűen szavazott

Az LMP listavezetője, Vágó Gábor is ellátogatott szavazókörébe. A közvéleménykutatók szerint az LMP, így Vágó Gábor helye erősen kérdéses, de ez nem rontotta el a kedvét:

Fotó: Marjai János /24.hu
Olvasói sztorik