Az október másodikai kvótaellenes népszavazás igazából csak két pártnak hozott bármilyen sikert a magyar politikában:
- A Fidesznek, ami azóta is a 98 százalékban leadott nem-szavazatokra hivatkozik az alkotmánymódosítás indoklásánál (amit amúgy nem tehetne meg).
- És a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak (MKKP), ami ismeretlen viccpártból látszólag komoly ellenzéki tényező lett.
Egyedül az MKKP választott szabályosan mérhető irányt akkor, amikor érvénytelen népszavazásra szólította fel a szavazókat. Emiatt több érvénytelen voks született, mint a legtöbb magyar népszavazáson. Egyetlen olyan népszavazás volt, ahol még a mostaninál is több érvénytelen szavazatot adtak le, az 1989-es négyigenes, de ott ezt többnyire annak tulajdonítják, hogy nemcsak a népszavazásoktól, de a valódi választásoktól is elszoktak a voksolók, nem volt közjogi hagyománya a szavazásnak.
Sokan, beleértve az MKKP vezetését is – már amennyire létezik ilyen -, beleélték magukat abba, hogy a 6,2 százalékos eredménnyel egy választáson
Erre az a visszatérő kritika, hogy egy választás szavazói összetétele nem egyenlő egy olyan népszavazáséval, ahol a legtöbb ellenzéki párt a távolmaradásra szólított fel. Ráadásul nem minden érvénytelen szavazat jelenti azt, hogy a szavazó az MKKP-t támogatta, mint ahogy az is igaz, hogy nem minden Kétfarkú-szimpatizáns ment el ikszelni.
Ennek ellenére ki lehet mondani, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a népszavazáson elért eredményével a leépülő ellenzéki oldalon komoly játékos lett. Már csak az a kérdés, hogy meddig tudnak ezzel eljutni, de főleg az, hogy ha el is jutnak bármeddig, akkor mivel.
Bárki, csak ne azok, akik eddig voltak.
Nagyjából ezzel a mondattal lehet összefoglalni a vicc-, protest- és elitellenes pártok sikerét Európában. Nem a Kétfarkú lenne az első olyan párt, amelyik az ellenzéki és kormányzó elittel szemben érzett undor miatt szerez népszerűséget. Máshol is voltak ilyenek, és néhány tanulságot le is lehet ezekből vonni.
Amikor már nem viccpárt
Az MKKP szerepléséből például pont azt, hogy akkor lettek sikeresek, amikor elkezdtek politikai véleményeket felvállalni. Az MKKP az előző választáson is gyűjtött kopogtató-cédulákat, de akkor még semmi olyat nem tudtak ajánlani, amiért tényleg érdemes lett volna rájuk szavazni. A mostani siker azután jött, hogy egy konkrét belpolitikai kérdésben konkrét álláspontot képivseltek. Még azt is csak óvatosan mondták ki, hogy a migránsok is emberek, de már azzal viszonylag komoly tömeget tudtak rávenni a szavazásra, hogy
A viccpárt, mint fogalom, valamennyire már itt elveszti a jelentőségét, mert a vicc ebben az esetben nem a politikai cél volt, hanem az eszköz, hogy eljussanak odáig. A humor kampányeszköz volt, nem a kampány értelme.
A kis cél is cél, később lesz nagyobb
Ugyanez például nem volt igaz Izlandra, ahol a nagy gazdasági válság Európa többi országához képest is könyörtelenül pusztított. Izlandot az tette majdnem tönkre, amiben hirtelen meggazdagodtak, de az újonnan szerzett pénzről ugyanolyan nehéz lemondani, ezért sok korábbi halász fordult az addig uralkodó elit ellen. Jón Gnarr először politikai szatíraként alapította meg a Legjobb Pártot, de elég hamar valódi politikai erő lett belőle.
Az MKKP-val szemben visszatérő kritika, hogy a liberális budapesti elit politikai kreálmányai nehezen adhatóak el vidéken. Ezek a kritikák pont azt hagyják figyelmen kívül, hogy
- a Kétfarkú egy szegedi mozgalom,
- és hogy nem is feltétlenül kell vidéken eladni.
Fotó: Toronto Star / Getty Images Hungary / Jennifer Yang
Egy ország fővárosának polgármesteri posztja a hagyományos politikai fejlődésben is jó előszoba a kormányzás felé. Gnarr Izlandon először Rejkjavík polgármestere lett, de egy ciklus után nem indult újra. Pedig kifejezetten népszerű volt, és Gnarr olyan nagyon nem is távolodott el a politikai szatírától, mint a kormányzás eszközétől. Sőt, még a hagyományos elittel is hajlandó volt leülni, mert koalícióban kormányzott a Szociáldemokrata Szövetséggel. (Jó, annyira nem hagyományos elit, ők is 2000-ben alakultak.)
Miután a Panama Papers botrányába belebukott az addigi miniszterelnök, többen felvetették, hogy Gnarr esetleg indulhatna a kormányzásért. Egyelőre azt mondta, nem akar, de azt is hozzátette, hogy ez később változhat.
És persze, Izland társadalmi összetétele nagyon más, mint Magyarországé. De Gnarr tanulsága az lehet, hogy van átjárás az önkormányzati sikerek és a nagypolitika között. Ahogy az a következő példából is kiderül.
Amikor van ellenszer
A másik remek példa a protestpártok politikai szereplésére az olasz 5 Csillag Mozgalom. Ők távolról sem viccpárt, mert a programjuk egy része viccnek azért durva lenne. Annyi a közük a humorhoz, hogy használják, és a mozgalom alapítója egy humorista, Beppe Grillo.
Az 5 Csillag egy klasszikus populista párt, de ami elitellenes protestpártként érdekessé teszi őket, az az, ahogyan programot szerveznek. Miközben a hagyományos politikai elit programalkotását nagyjából a pártelit végzi, addig az 5 Csillag a Meetup nevű oldalon, klasszikus grassroots szavazással határozza meg a legkisebb dolgokban is, mit kellene tennie. Ennek persze megvannak a veszélyei, hiszen egy klasszikus populista, demagóg pártról beszélünk.
És viccnek valóban durva lenne, ha Olaszország tényleg felmondaná a menekültügyi megállapodást a törökökkel, hogy utána visszaállítsák a diplomáciai kapcsolatokat az Aszad-kormánnyal. Grillo pártja pont ezt szeretné.
Az 5 Csillag talán az eddigi legsikeresebb protestpárt, ha a Szirizát nem számoljuk. Utóbbi ugyanis csak a szélsőbalos gazdaságpolitikájában és elitellenességében különbözött a hagyományos elit pártjaitól. Az 5 Csillag eddigi legnagyobb sikere az, hogy megszerezték Rómát.
Raggi pont úgy irányította a kormányzást, ahogy az 5 Csillag programot is alkot, alulról. A mozgalom úgy került hatalomra, hogy azt mondta, eltörli a brutális nepotizmust és korrupciót, ami Rómában uralkodik. Amikor viszont elkezdték megcsinálni, rájöttek, hogy nem tudják.
Róma kormányozhatatlan, ezt a Transparency Italy antikorrupciós csoportjának vezetője, Virginio Carnevali mondta. A városi tanács, ami a Róma infrastruktúrájáért felelős cégeket irányítja, iszonyatosan korrupt, és a munkavállalókat tömörítő szakszervezetek nagyon erősek, így csak hosszú és fárasztó politikai küzdelemmel lehet majd bármilyen változást elérni.
Raggit azért is sokan támadták, mert lemondta Róma olimpiai pályázatát, és nem indulnak el a rögbi-világbajnokság rendezéséért sem. Arra hivatkozott, hogy a város annyira el van adósodva és annyira korrupt, hogy nem megvalósítható egyik projekt sem. Ezek miatt az 5 Csillag korábban megállíthatatlannak tűnő népszerűsége kicsit visszaesett. Ami a pártot megmentheti, az pont az, ami a feladatát is megnehezíti: a korábban már említett grassroots programalkotás.
- Ez részben visszaadja a beleszólás érzését a választóknak,
- részben pedig leveszi a felelősséget a politikusokról, hiszen azok csak a többség akaratát hajtják végre.
A hátulütője viszont az, hogy iszonyúan demagóg tud lenni. A programalkotást nem véletlenül végzik szakértők, hiszen, ahogy a nevükben is benne van, értenek ahhoz, amit csinálnak. Egyszerűen nem lehet mindent a szavazóbázisra bízni, még akkor sem, ha irányítjuk őket.
December negyedike után elég sok minden kiderülhet. Aznap tartanak népszavazást Olaszországban arról, hogy lecseréljék-e a szenátust egy régiós szenátusra (bonyolult), és az alkotmánymódosításba Matteo Renzi miniszterelnök is beleállt. Azt mondta, ha a nem szavazatok nyernek, le fog mondani. Ha ez így alakul, az 5 Csillag akár még kormányra is kerülhetne Olaszországban, amivel már tényleg a legsikeresebb elitellenes párt lenne Európában.
