Belföld

„Le akarta vágni a kezemet, a lábamat. Aztán a kutyát darabolta fel. Ott, a gyerek szeme láttára.”

Belicza Bea
Pál Anna Viktória
Belicza BeaPál Anna Viktória

2016. 04. 01. 10:01

Vera tizenkét év terror után menekült el brutális férje elől két gyerekkel. Nyolc év alatt 13 helyen laktak, fia hat iskolába járt, átéltek minden borzalmat, amit csak el lehet képzelni. Sok tanulással, kitartással talán most véget vethet a vándorlásnak.
Korábban a témában:

Parányi szobában két normál méretűnél rövidebb ágy, egy kisasztal, három, darabokra hulló szék és egy szekrény. Hárman laknak itt, a 34 éves Vera, 10 éves lánya és 16 éves fia.

Zoli épp most érkezik, nehezen férünk öten.

– Nem vagyok útban?  – kérdezi.

– Ne viccelj! Legfeljebb mi lehetünk útban, ti vagytok otthon – válaszolom kissé meggondolatlanul.

– Otthon? Otthon? – ismételgeti és mindhárman nevetnek.

– Majd egyszer talán az is lesz!  – indokolja reakciójukat a fiú.

Ez mindegyikük álma, Vera egy önkormányzati bérlakást remél, Natasa albérletre vágyik, Zoli az abszolút elérhetetlenként, szinte viccként említi a kertes házat, majd komolyra vált:

Mindegy, csak szabadon legyünk! Jó, hogy egyáltalán van fedél a fejünk fölött, de évek óta vadidegenek szólnak bele az életünkbe, ők állítanak fel nekünk korlátokat, szabályokat. Szerintem kevés velem egyidős gyerek bírná ezt. De majd, ha jobb lesz, biztosan jobban fogom értékelni a mostani életem és a múltat. Tudom is. A cipőmnek, amiért én dolgoztam meg, minden nap örülök.

Fotó: Pál Anna Viktória

Május óta élnek Veráék ebben a családok átmeneti otthonában, Budapest szélén.

Csak egy stabil pont lenne az életünkben!

– sóhajt Vera. Tízéves lánya válaszában nyilván az anyja tanítása köszön vissza:

Anya, megvan a stabil pont. Hogy itt vagyunk egymásnak!

A kislány közben előkapja hulladékból készített babáját, ami az otthon kézműves klubjában született, és azt is elújságolja, hogy a mentőmúzeumban jártak ma.

Ilyen helyekre én nem tudnám vinni

– jegyzi meg Vera hálásan, de egyben szomorúan.

 Kidobva, összeverve, bezárva

A háromfős család 2008 óta van úton a brutális apa miatt. Az anya azt meséli, főleg őt és fiát bántotta a férfi. Nati azért hozzáteszi a maga részét:

Fotó: Pál Anna Viktória

Engem csak kilógatott az erkélyről. A nyolcadikról, kétévesen. A bátyámat szájba köpködte, anyukámat megkéselte.

Mellbevágó a kislány összegzése, pedig ez csak a töredéke az átélt borzalmaknak.

Vera 7 éves koráig szerető családban élt, aztán anyja inni kezdett és hat év múlva új kapcsolata is lett. Ez az akkor 13 éves kislány életében is nagy fordulat volt.

 Anyukám eldobott egy férfi miatt. Terhes lett, a hét évvel fiatalabb húgom még maradhatott velük, de engem apuhoz küldött, ő viszont úgy dolgozott, hogy csak hétvégén volt otthon. A nagymama meg egyszerűen kitett. Állami gondozásba kerültem, ott nem volt rossz, csak lelkileg volt nehéz a család széthullása miatt.

14 évesen szerelmes lett, oda is költözött a két évvel idősebb barátja családjához. Ott nagyon jól bántak vele, kivéve a fiú. Róla hamar kiderült, hogy végtelenül erőszakos és drogozik. 16 évesen garázdaság miatt került börtönbe, nem először és nem is utoljára. Vera a családban maradt, barátja anyjával és nővérével jól kijöttek, iskolába járt és néha dolgozott is. A fiú szabadulása után nem sokkal teherbe esett és a verések mindennaposak voltak. Szabadulni nem tudott, nem is volt hova és nem is volt miből. Barátja anyja próbálta egyszer segíteni:

Adott pénzt, hogy meneküljek a vadállat fia elől, de pont azzal a busszal jött, amivel én menni akartam. Nagyon megvert, a hajamnál fogva húzott haza.

Tizenkét évig nem tudott menekülni, csak tűrt. Akkor volt nyugalma, amikor férje börtönben ült. Fia nyolc hónapos volt, amikor apja bement, és négyéves, mikor kijött. És még csak ezután következett a legborzalmasabb időszak.

Fejszével akart szétvágni, eltörte az államat, nem engedett orvoshoz, hónapokig szívószállal ittam a levest. Kórosan sovány voltam, 38-42 kiló. Nem bírtam enni, kivoltam idegileg, az állandó rettegés, hogy mikor jön, és épp miért fogok kapni. Mindig bezárt miután megvert. Elvett mindent, kulcsot, telefont, pénzt és figyeltetett.

Natasa kicsi volt, de Zolinak sok rossz élménye van a négy- és hétéves kora közti időszakból. Anyját is meglepi olykor, miket elevenít fel. Most is, bár úgy tűnik, a zenéivel foglalatoskodik és nem is figyel, váratlanul ő veti közbe, hogy ha nem tetszett az apjának, amit az anyja főzött, akkor megetette vele mindet. Együtt mesélik aztán, hogy amikor a kutya megette a pulykát, az apa Verának támadt a fejszével.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

Ha nincs ott a sógorom, akkor engem vág szét. Le akarta vágni a kezemet, a lábamat. Aztán a kutyát darabolta fel. Ott, a gyerek szeme láttára.

Levágta a lábait, aztán a fejét

– folytatja Zoli.

A helyzet akkor volt a legreménytelenebb, amikor egy olyan nyolcadik emeleti lakásba költöztek, ahol nem voltak szomszédok és egy forgalmas, zajos út volt előttük. Vera akkor már többször kiáltott segítségért, de esélye sem volt. Kisfia is panaszkodott az iskolában, hogy az apukája bántja az anyukáját, de erre a tanárok megkérdezték az apát, hogy így van-e. Ezek után Zoli még többet kapott, mondván, áruló. Anyja szerint a gyerek öngyilkos akart lenni, azt mondta, kiugrik a nyolcadikról, az iskola előtt a kocsik elé akart futni.

A rémálom utolsó fejezete a késelés volt.

Másfél milliméteren múlt az életem, annyival szúrt a szív mellé. A tüdőt és a májat roncsolta

– mondja Vera.

Fia nem volt otthon, csak az akkor kétéves Natasa. Nem emlékszik, de jól ismeri a történetet. Ő egészíti ki, hogy apja csak háromnegyed óra múlva hívott mentőt.

Jó, hogy nem ájult el anya, mert annyi vért veszített.

3 és fél liter vért kaptam a kórházban

– folytatja Vera. A három súlyos szúrás ellenére végig magánál volt, kislánya közelségére is emlékszik.

Alig kaptam levegőt, a gyerek szája ott volt a számon, csak puszilt, pici volt, nem tudta, mi történt, de érezte, hogy baj van.

Verát amikor bevitték, újra kellett éleszteni. Két hónapig volt kórházban. Igazán csak akkor fogta fel, mi történt, amikor a kötést levették róla és a teljes törzsén áthúzódó vágást meglátta. Ahogy hazakerült, a férje megrugdosta.

Akkor telt be a pohár végleg, a gyámügy segítségét kérte. Az otthon felejtett telefonról hívni senkit nem tudott, csak üzenni.

Küldtem visszahívást kérő sms-t, ‘vagy 50-et, annyira féltem, hogy nem tudunk időben elmenekülni. Hívott a nő és mondta, hogy szedjük össze a legszükségesebbeket, 20 perc múlva itt lesz értünk.

Képtelen volt pakolni, annyira rettegett, hogy a férje hamarabb hazaér. Kisfia csomagolt futtában. Zoli máig emlékszik, mit pakolt:

Fotó: Pál Anna Viktória

Lázmérő, körömcsipesz, kisolló, ruha nekünk és a macim, aminek le van szakadva az egyik lába.

Zoli 7 éves volt ekkor, Natasa 2,  Vera 26.

A menekülés, bujkálás évei

Mosonmagyaróvárra kerültek egy krízisszállóra. Három hét után megtalálta a férje őket, így onnan egy Tolna megyei anyaotthonba kerültek. Két hónap után ott is megjelent az apa. Veráék épp nem voltak az intézetben, az ott dolgozóktól tudják, hogy az ajtókat berugdosva, üvöltve kereste őket a férfi.

A következő három hónapot egy fővárosi védett házban töltötték, a titkos helyre úgy jutottak el, hogy ők is csak az utolsó pillanatban tudták meg a pontos címet.

Telefonon navigáltak minket, melyik buszra szálljunk, merre menjünk.

A következő állomás családok átmeneti otthona volt Gödöllőn. A gyerekek jártak óvodába, iskolába, Vera pedig idősek otthonában dolgozott segédápolóként.  Egy idő után ki is költözhettek albérletbe, de az apa itt is megtalálta őket, így újra védett házba kellett menekíteni őket.

Fotó: Pál Anna Viktória

Egy hónap után anyaotthonba kerültek csaknem egy évre. Vera itt is idősek otthonában dolgozott és takarított, majd jött egy nagyobb fordulat is az életében:

Lett egy kapcsolatom és összeköltöztünk. Majdnem két évig éltünk együtt, de nem ment. Nem bántott, csak nem értettük egymást.

Újra családok átmeneti otthona következett Budapesten. Két évet töltöttek ott, aztán kerültek a mostani helyre. Zoli villámgyorsan számol.

Ez a 13. hely, amióta elmenekültünk.  

Bőven van mit feldolgoznia a kamasz fiúnak az elmúlt 12 évből, de elutasította a pszichológust.

Anyja megérti őt:

Elfogadtam a döntését, mert nekem kell helyrehozni a lelki világát, az anyjának kell adnia a biztos hátteret ehhez.

Zoli úgy látja, minden saját magán múlik:

Ez fejben dől el. Aki gyenge, annál lehet torzulás, aki erős, azt tovább erősíti az ilyen élet.

Vera minden átélt borzalom ellenére kitartóan küzd, még ha olykor kicsit erőtlenül is.

Azt mondta a pszichológus, hogy nincs rá szükségem, mert annyira erős vagyok. Az vagyok, de néha olyan jó lenne, csak aludni, hogy ne kelljen gondolkodni folyton, mi lesz, hogy lesz?

Pár hónapja a 18 ezer forintos szobabérletet sem tudta fizetni, így felhalmozott 60 ezer forint adósság miatt is fájt sokáig a feje. De két hónapja látja a fényt az alagút végén. Tanul és olyan munkát kapott, amire mindig is vágyott. Tokics Judit családgondozó ajánlotta Verának a Van esély programot, amelyben olyan képzésekre gyűjtenek hajléktalanoknak, amivel továbbléphetnek.

Fotó: Pál Anna Viktória

Gyerekként óvónő akartam lenni, azután meg, hogy sok intézményt megjártunk, az lett az álmom, hogy családok átmeneti otthonában vagy gyerekotthonban dolgozhassak 

– magyarázza Vera, miért gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő képzésre jelentkezett.

Mentés másként

Verához hasonlóan más hajléktalanok is közösségi adományból fordíthattak az életükön a Van Esély Alapítvány segítségével. Sikertörténeteiket most egy kiállításon is bemutatják. Újabb fedél nélküliek is pályázhatnak itt. Kattintson!

Judit maga is részt vett ilyen képzésen, tudja, hogy nem könnyű, de nagyon hisz Vera elszántságában, elhivatottságában. A képzéshez szükséges csaknem 180 ezer forintot adományokból gyűjtötték össze.

Ettől tartott a legjobban Vera.

Nem vagyok olyan, aki segítségért kiált. Féltem, hogy azt mondják, na, a cigány koldul. De nem volt ilyen. Sőt! Annyi erőt adott, hogy ennyi jó ember van és nem bántottak.

A képzést éppen csak elkezdte, amikor már munkát is ajánlottak neki egy gyermekotthonban. Iskolába csak szombatonként jár, de egész héten tanulnia kell. Nyáron lesz a vizsga.

Az otthonban – hosszabbítással – várhatóan őszig maradhat Vera a gyerekekkel. Judit szerint addigra talán annyit félre is tud tenni, hogy ki tudjon fizetni egy albérletet:

Fotó: Pál Anna Viktória

Én azt gondolom, ő tud már a pénzzel bánni, az élet megtanította rá.

Vera azt mondja, fiával együtt dolgoznak azon, hogy végre legyen otthonuk. Zoli diákmunkával egészíti majd ki a családi kasszát.

A vándorlás miatt hat iskolát megjárt fiú egyébként negyedikig osztályelső volt, felsőben kicsit visszaesett. Anyja szerint akkor jött ki rajta az elmúlt nyolc év.

Zoli informatikus szeretne lenni, noha számítógépe nincs, elromlott. De nem kesereg ezen sokat, inkább azt sorolja, ami van. Egy hangfal most a nagy kedvenc és megint szóba kerül az imádott cipő, amivel egy szakadtat váltott le ősszel. Ácssegédként dolgozott két napig érte és anyjának is pótolnia kellett bele. Röviden vázolja, miért olyan fontos ez neki:

 Amióta elmenekültünk, semmi nem volt. Márkás ruha kizárt. Amúgy nem érdekel a páváskodás, de azért jobb úgy kimozdulni, ha nem néznek ki.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.