Tudomány
Ladányi Tamás asztrofotós felvétele lett a nap képe a NASA honlapján május 4-én. A fotós egy részleges holdfogyatkozást örökített meg a Tihanyi-félszigeten.
Forradalmasíthatja a kerekes székesek közlekedését egy új magyar találmány.
Tizenhárom éve várjuk ezt a pillanatot, mégis rettentően unalmasnak tűnik.
Az IBM bemutatta a világ legapróbb karaktereivel forgatott animációját. Nagyon atom.
Innotrends Hungary 2013 néven konferenciát és szakkiállítást rendez a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) június 11-12. között Budapesten.
Mit tehet az asztronauta, ha elfogja a rosszullét?
Az uruguay-i tudósok medúzák génjeivel turbózták a patások genetikáját.
Mint kiderült, a Nemzetközi Űrállomás pisiből készült ivóvize tisztább, mint ami mifelénk a csapból folyik.
Alexander Graham Bell majdnem 130 év távolságból hallatja hangját.
A NASA ezzel a videóval ünnepelte, hogy a Napdinamikai Obszervatórium immáron három éve figyeli központi csillagunk működését.
Gyönyörű reakcióra lép a körömlakk és a petárda.
A Nemzetközi Űrállomás 167. űrsétája két dolog miatt is bekerül a történelemkönyvekbe.
Ráadásul egyből kettőt, ugyanabban a csillagrendszerben.
Még a kicsavart rongy sem úgy viselkedik, ahogy azt elvárnánk.
- 04:10 Erről a véres eseményről kapta nevét a Vérmező
- 03:59 Micsoda szezon! Megnősült, bajnok és válogatott lett, most a legjobb játékosnak választották
- 03:33 Szövetsége a kiviszi a focivébére a világ leghazafiasabb szurkolóját
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 16:03 Cate Blanchett Cannes-ban kitért a magyar választásokra, és meggyőzött róla, hogy segglyuk is kell a művészethez
