Tudomány
őssejt (őssejt kísérletek, )

Úttörő őssejtműtét egy kétévesen

Pálfi Rita
Pálfi Rita

2013. 05. 02. 19:58

Egy légcső nélkül született kétéves kislány lett a világ legfiatalabb páciense, aki biotechnológiával előállított ilyen szervet kapott.

Korábban a témában:

A gyermeknek saját őssejtjeiből kitenyésztett légcsövet ültettek be a svédországi Karolinska Intézet egyik professzorának vezetésével.

A 2010-ben, Dél-Koreában született Hannah Warren a műtétet megelőzően nem volt képes egyedül lélegezni, inni, enni és nyelni sem. A kislány egy szöuli kórházban töltötte eddigi életét, ahol az orvosok felkészítették a szülőket arra, hogy a gyermek nem fog sokáig élni. Április 9-én azonban kilencórás úttörő jelentőségű műtétet hajtottak végre a kislányon a peoriai Illinois Gyermekkórházban (Children’s Hospital of Illinois).

A beavatkozás során Hannah a saját csontvelőjéből kivont őssejtekből készült légcsövet kapott. Az őssejteket a kislány csípőcsontjába szúrt speciális tű segítségével vonták ki, majd állványzatra telepítették őket. Ezt követően a sejteknek alig egy hétre volt szükségük a szaporodásához és a 7,62 centiméteres légcső létrehozásához.

A műtétet a stockholmi Karolinska Intézet fül-, orr- és gégerészlegének professzora, Paolo Macchiarini és az Illinois Gyermekkórház egyik sebésze végezte. Utóbbi szakember egyik dél-koreai üzleti útján találkozott Hannah szüleivel, akik Macchiarini transzplantációs technikájáról értesülve léptek kapcsolatba a sebésszel.

Macchiarini korábban tizennégy olyan légcsőműtétnél segédkezett, amely során a páciens saját őssejtjeit használták fel. Ebből öt esetben ugyanolyan mesterséges állványzatot használtak, mint Hannah-nál, ám a páciensek mindegyike felnőtt volt, míg további kilenc műtétnél holttestből származó légcső szolgált a váz alapjául, többek között egy tízéves brit kisfiú számára.

A szakember elmondta, ez idáig mindössze egyetlen páciens halt meg. A harminc esztendős amerikai férfi végső stádiumú légcsőrákkal küzdött. 2011 novemberében hajtották végre rajta az operációt, ám négy hónappal később, bizonytalan okok miatt elhunyt.

A szakemberek korábban hasonló módszerrel tenyésztettek ki húgyhólyagot és húgycsöveket. Tavaly pedig laboratóriumi körülmények között előállított vénát ültettek be egy lánynak Svédországban, saját őssejtjeinek és egy holttestből származó véna felhasználásával.

A kutatók reményei szerint a módszer révén idővel sikerül olyan szerveket is előállítaniuk, mint a vese és a máj – húzta alá Anthony Atala, a Wake Forest Egyetem regeneratív orvostudományi intézetének igazgatója. Mint hozzátette: a Hannah-n végrehajtott műtét “egyértelműen azt mutatja, hogy a technika működőképes”.

Hannah olyan ritka rendellenességgel jött a világra, amely megakadályozta a légcsöve kifejlődését. Világszerte nagyjából minden 50 ezer gyermekből egy születik ilyen fogyatékossággal. Macchiarini szerint Hannah az eddigi legfiatalabb páciens, akin ilyen típusú beavatkozást hajtottak végre. Mint hozzátette: mivel az egész eljárás donor bevonása nélkül zajlik, ezért minimális a kockázata annak, hogy a kislány immunrendszere kilöki a beültetett szervet. Hannah-nak valószínűleg új légcsőre lesz szüksége öt éven belül.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

A Facebook logo is seen on an iPhone in this photo illustration on November 20, 2017. (Photo by Jaap Arriens/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.