Nagyvilág
Élő
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videokapcsolaton keresztül fog részt venni a legfejlettebb gazdaságú országokat tömörítő G7 csoport (Hetek) május 19-21.
Élő
Az ukrán csapatok az elmúlt nap során különböző irányokban 150-1700 métert nyomultak előre a Donyeck megyei Bahmut térségében, az összecsapásokban meghalt 130 orosz katona, 145 megsérült, négyet pedig foglyul ejtettek – számolt be Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán haderő szóvivője egy csütörtöki tévéműsorban.
Élő
Dezinformációnak tartja az ukrán ellentámadásról szóló kijelentéseket Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, aki ezt a véleményét a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezet (ODKB) Parlamenti Közgyűlésének Tanácsában, a szervezet csütörtöki ülésén fejtette ki Minszkben.
Élő
Várhatóan tőkeemelést kér az idén az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a részvényes országoktól az ukrajnai újjáépítés finanszírozásához – közölte csütörtökön a bank londoni központja. A közlemény szerint a feltörekvő európai gazdaságok támogatására 1991-ben életre hívott pénzintézet Szamarkandban zajló éves közgyűlésén a részvényes országok alkotta kormányzótanács megerősítette, hogy a banknak kritikus fontosságú szerepet kell játszania az ukrán reálgazdaság támogatásában a háborús időszakban és az újjáépítés idején egyaránt.
2023. 05. 18. 13:44
Élő
Csak az Egyesült Államok jelentős európai szerepvállalása, valamint a NATO és az Európai Unió bővítése, az észak-atlanti szövetség keleti szárnyának erősítése akadályozhatja meg az orosz birodalmi ambíciók megvalósítását – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök csütörtökön egy varsói nemzetközi konferencián.
2023. 05. 18. 13:01
Élő
Miközben a Wagner-zsoldosok már majdnem teljesen elfoglalják Bahmut városát, Jevgenyij Prigozsin, a Wagner vezére és tulajdonosa a szárnyak miatt aggódik, amit szerinte nem védnek megfelelően az orosz csapatok.
Élő
A brit védelmi minisztérium által közölt hírszerzési jelentés szerint a Kreml megtiltaná a vezető orosz tisztségviselőknek, hogy lemondjanak tisztségükről, ameddig az Ukrajna ellen indított háború – orosz szóhasználattal a különleges katonai művelet – tart.
2023. 05. 18. 12:33
Élő
Felrobbantották Krím székhelye, Szimferopol és a legfontosabb kikötővárost, Szevasztopolt összekötő vasútvonalat, egy gabonaszállító szerelvény kisiklott.
Élő
Két műholdfelvételt tett közzé az ukrán védelmi minisztérium a kelet-ukrajnai Bahmut városáról: az egyik tavaly májusban, még a harcok előtt készült, a másik pedig most májusban, a több mint fél éve zajló ostrom után.
Élő
Kétnapos látogatást tett Ukrajnában Li Huj, a kínai kormány eurázsiai különmegbízottja, akivel Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter tárgyalt Kijevben, kiemelve Kína részvételének fontosságát az Oroszország indította háború lezárását célzó béke-erőfeszítésekben.
2023. 05. 18. 08:41
Élő
Csütörtökökre virradóra ismét orosz rakétatámadás érte Kijevet, robbanásokat is jelentettek az ukrán fővárosból.
- 17:29 Töméntelen eső: megússza Magyarország a kiszáradást?
- 17:27 Látta már az otthoni légtisztítót, amit a kisállatok figyelembe vételével terveztek?
- 17:01 Kidőltek a MotoGP világsztárjai a Magyar Nagydíjról
- 17:00 Kajdi Csaba Magyar Péternek: A kampánynak vége, miniszterelnök vagy, nem kell ordítani
- 16:39 Magyar Péter szerint jól halad az uniós források hazahozatala
- 16:23 Volt lengyel miniszterelnök: Hagyjuk abba Kína állami támogatását. Azonnal
- 16:22 Újabb államtitkárt mutatott be az oktatási miniszter
- 16:19 Két doboz Kőbányai elrablásáról számolt be a rendőrség
- 16:06 Jól látszott a szintkülönbség – égető kérdésre mutatott rá az Európa Liga-döntő
- 15:57 Felfüggesztették a Metropol kiadását
- 15:51 Ferrari, Lamborghini, Porsche – közzétették a listát a NAV által legdrágábban elárverezett luxusautókról
- 15:37 Hetvenmilliós támogatást kapott Hankó miniszteri keretéből egy fesztivál, amit idén meg se rendeznek
- 15:34 A svájci csodát összehozó edzőt nevezte ki Schäfer András csapata
- 15:13 Görög Zita: Kitettem a hűtőre három ügyvéd nevét a gyerekeknek, ha engem elvinne a rendőrség
- 15:12 Egyértelmű, hogy kifelejtett 286 milliárd forint kiadást az idei költségvetés elkészítésekor a Fidesz-kormány
- 09:31 Előállt az üzletasszony, aki leleplezte a NER-feleségek luxuséletét
- 14:59 Pert indított a NAV-kommandó eltávolított parancsnoka, erre hirtelen már nem is jelent nemzetbiztonsági kockázatot
- 11:36 Magyar Péter Bécsben: Előfordult egy olyan dolog, aminek nem szabadott volna
- 07:55 Varga Judit és Windisch László az Ave Mariát játszották a diósgyőri templomban
- 09:10 Berángatott egy 16 éves fiú egy 14 éves lányt az egyik kaposvári áruház vécéjébe, és minősített szexuális erőszakot követett el rajta
- 05:58 Meghaltak, de egyelőre túlélték: meglepő számokra bukkantunk a Fidesz-közeli hírportáloknál
- 07:40 Radnai Márk: Sulyok Tamás esélyt kapott
- 15:08 Titokzatos forrásból félmilliárd forint érkezett Hont András cégébe, reagált a publicista
- 14:48 Halállistát készített egy általános iskolás diák, azt mondta az órán, hogy ő egy gyilkos, és tanárt kell ölnie
- 06:35 Hat év után ismét lehet közvetlenül Amerikába repülni Budapestről
