Nagyvilág
Élő
A KGB utódszervezeteként működő orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) azt állítja, hogy az amerikai hírszerzés feltört több ezer olyan iPhone-t, amelyeket oroszok illetve Oroszországban tartózkodó külföldi diplomaták használnak.
2023. 06. 02. 09:55
Élő
Két orosz falut lőttek az ukrán erők az ország nyugati részén fekvő Brjanszki területen, de senki sem sérült meg – közölte Alekszandr Bogomaz regionális kormányzó pénteken a Telegramon.
2023. 06. 02. 09:27
Élő
Vatikáni forrásokra hivatkozva arról ír a Reuters, hogy csütörtök este egy férfi bement a Szent Péter-bazilikába, majd egyik pillanatról a másikra levetette a ruháit és meztelenül felugrott a főoltárra.
2023. 06. 02. 08:55
Élő
Legutóbbi támadása során Oroszország 15 cirkálórakétával és 18 iráni gyártmányú drónnal támadta meg az ukrán fővárost, az ukrán légierő közlése szerint a védőknek az összes drónt sikerült kilőniük.
2023. 06. 02. 08:44
Élő
Közleményt adott ki az Egyesült Államok külügyminisztériuma, melyben bejelentette, hogy a jövőben az USA sem fog információt megosztani Oroszországgal a nukleáris arzenáljával kapcsolatban, hiába köti még mindig a New Start elnevezésű atomfegyverzet-korlátozó megállapodás – írja a Reuters.
2023. 06. 02. 08:37
Élő
Az Independet az orosz védelmi minisztérium közlése alapján arról ír, hogy a csapataik három, határon átnyúló támadást hiúsítottak meg a napokban a belgorodi Sebekino városának közelében.
2023. 06. 02. 08:25
Élő
Luiz Inácio Lula da Silva, Brazília új elnöke ismét kiállt Ukrajna területi integritása mellett és elítélte az orosz inváziót, miután találkozott a finn elnökkel, Sauli Niinistoval.
2023. 06. 01. 20:13
Élő
Két ember megsérült, amikor felrobbant az eszköz, ami a belgorodi kormányzó szerint egy drón volt, de ezt még nem erősítette meg senki.
2023. 06. 01. 16:46
Élő
Megváltozott a Donyeck megyei Bahmut városánál a hadművelet formátuma, ezért átmenetileg szünetelnek a harcok - jelentette ki Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők szárazföldi erőinek parancsnoka csütörtökön az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott nyilatkozatában.
Élő
Nem kerülhet napirendre egy háborúban álló ország csatlakozása a NATO vilniusi csúcstalálkozóján, az észak-atlanti szövetség nem válhat az ukrajnai konfliktus részesévé, az ugyanis a harmadik világháború kockázatával járna - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Oslóban.
2023. 06. 01. 15:59
Élő
Az oroszországi Belgorod régió egyik városában, Sebekinóban készült az alábbi videó, amelyen úgy tűnik, mintha helyi hivatalnokok a város dokumentumait égetnék el, készülve az ukrán megszállásra.
2023. 06. 01. 14:37
Élő
Az Európai Parlament csütörtökön megszavazta azt az uniós törvénytervezetet, amelynek célja, hogy 500 millió eurós támogatás keretében az EU növelje lőszerek és rakéták európai termelését, és felgyorsítsa Ukrajnába szállításukat.
- 17:20 Magyar Lapkiadók Egyesülete az ALDI döntéséről: nem jó irány
- 17:04 Vucic szerint nem mennek jól a tárgyalások a Mollal
- 17:04 Két kihalt emberfaj kapcsolatára derülhetett fény
- 16:55 Matteo Salvini belengette az előrehozott választást
- 16:52 „Megölte ez egy gyilkos. Anyu, anyu!” – nagymamája szerint így kiabált segítségért Vanda, aki menekülésként ugrott ki a negyedikről
- 16:41 Már nem is emlékszik, milyen nem híresnek lenni – a 80 éves Cher pályája képekben
- 16:35 Példátlan eset: leszavazták a közmédiacég vezérigazgatójának, Áder egykori sajtófőnökének beszámolóját
- 16:06 Megbírságoltak a rendőrök egy tévést, mert rádudált egy macskára
- 15:53 Lannert Judit: Négy szakmai államtitkárság jön létre az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumban
- 15:47 Fordulat a Mango divatlánc alapítójának halála ügyében: letartóztatták a fiát
- 15:43 Libikókázik a forint, föl-le hintázik az árfolyam
- 15:43 Két éve nem indult ilyen versenyen Milák Kristóf
- 15:40 Rendőri kísérettel szállítottak egy amerikai ebolabeteget Berlinbe
- 15:27 Pumped Gabo: Ez a világ akkor értékel, ha jól nézel ki, kigyúrt vagy, Jézus Krisztusnak viszont nem a külsőség számít
- 15:27 Ókovács Szilveszter azonnali felfüggesztését kéri egy szakszervezet Tarr Zoltántól
- 06:00 Scherer Péter nemrég adta utolsó interjúját: arról beszélt, felesége mennyire óvja őt
- 05:57 Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila vezette alapítványnak
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben
- 07:54 Pető Péter: A Fidesz elnémuló rogánizmusa szállította a Fidesz-történelem legmegalázóbb pillanatait
- 11:49 Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved
- 06:00 Ilyen volt Budapest 75 éve – rájössz, melyik teret látod a régi fotókon?
- 05:30 Jól főzöl, de tudod is, mit csinálsz? – konyhai kémia kvíz
- 05:45 Kvíz: koma, ángy, sógor – mennyire ismered a rokonaidat?
- 09:26 Minősített szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy borsodi nagymama ellen
- 09:12 Kónya Endrét speciális módon, elkülönítve kezelték a Köztársasági Elnöki Hivatalban – politológus, alkotmányjogász és a Vidéki prókátor a kegyelmi ügyről
