Nagyvilág

Litvánia elnöke, miniszterelnöke és a teljes apparátus óvóhelyen indította a szerdát

afp
afp

Litvánia elnöke és miniszterelnöke óvóhelyen töltötte a szerda délelőtt egy részét, miután egy orosz drón miatt légiriadó miatt rendelek el a fővárosban, Vilniusban. Gitanas Nauseda elnököt és Inga Ruginiene miniszterelnököt is vészhelyzeti óvóhelyre szállították.

Kedden reggel hivatalosan kérték a város teljes lakosságát, hogy vonuljon fedezékbe, adta hírül a BBC.

A Litvániába érkező és az onnan induló repülőjáratokat felfüggesztették, a közúti és vasúti közlekedés is rövid időre leállt. A riasztást azóta feloldották. Egyelőre nem világos, hogy ki állt a behatolás mögött.

Mindez egy nappal azután történt, hogy Észtország bejelentette, NATO-gépek lőttek le a területe felett egy drónt. A gyanú szerint légieszköz a ukrán hadseregé volt, ám egy orosz elektronikus beavatkozás letérítette a pályájáról. Ukrajna hivatalosan is közölte, hogy az oroszországi „legitim katonai célpontokra” indított drónt programozta át az másik oldal, és bocsánatot kért Észtországtól és „minden balti baráttól” a nem szándékos incidensért. A hónap elején Lettországban is két ukrán drón csapódott be egy üres olajtároló mellett. Ukrajna akkor is azt állította, hogy orosz elektronikus zavarás következménye volt az iránytévesztés.

A litván védelmi minisztérium szerdán a következő figyelmeztetéssel fordult a lakossághoz:

Azonnal keressenek menedéket biztonságos helyen! Gondoskodjanak szeretteikről, és várják a következő utasítást!

A minisztérium a drón eredetéről nem tett említést.

A litván hadsereg később azt közölte, hogy itt is NATO-gépek indultak a drón lelövésére, ám a keresés nem járt sikerrel.

A helyi média szerint a litván parlament épületét is evakuálták, a politikusokat és az alkalmazottakat egy alagsori menedékhelyre irányították.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik