Nagyvilág europoli

Magyar soros elnökség: a lengyel miniszterelnök reméli, hogy csak óbégatásról van szó

Friedemann Vogel / MTI / EPA poo
Friedemann Vogel / MTI / EPA poo

Az európai uniós szabályok nyílt megsértése lenne a magyar európai uniós elnökség visszavonása – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök csütörtökön a lengyel közszolgálati rádió által közvetített moldovai sajtóértekezletén. Mateusz Morawiecki az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójának keretében nyilatkozott a sajtónak.

A 2024. második félévi magyar uniós tanácsi elnökség felfüggesztését javasoló európai parlamenti állásfoglalásra vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Morawiecki reményét fejezte ki, hogy „csak amolyan óbégatásról van szó” az EP részéről, hiszen – mint fogalmazott – ez a lépés nyílt megsértése lenne az uniós szabályok legfontosabb formájának, vagyis az alapszerződéseknek.

Az Európai Unió működésének „ilyen rombolása nemcsak zsákutca, hanem egy szakadékba vezető út” – jelentette ki Morawiecki. Megerősítette a tagállami vétójog megőrzése melletti álláspontját is, és úgy vélte: rossz irányba vezetne, ha „erőszakkal viszonyulnának egyes uniós tagállamokhoz”.

A lengyel kormányfő mindazonáltal hangsúlyozta, hogy az EP állásfoglalása még nem dönt el semmit. Lengyelország nagyon egyértelműen rá fog mutatni, hogy az EP ezzel a határozattal jogot, törvényt, jogállamiságot sértett.

Az Európai Unióban a tágabb társadalmi, geopolitikai és politikai összefüggések miatt is a tagállamok közötti nézetkülönbségek elsimítására kell törekedni, nem pedig arra, hogy „levágják a fejét vagy végtagját azoknak, akik ellenzik egyes brüsszeli intézmények és személyek erőszakos egységesítő politikáját” – hangsúlyozta a lengyel miniszterelnök.

(MTI)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik