Nagyvilág

Egyelőre nem megy csődbe a magának megkegyelmező Egyesült Államok

Az amerikai szenátus csütörtökön elfogadta a Joe Biden elnök által támogatott kétpárti törvényt, amely felemeli az államadósság 31 ezer milliárdos felső határát, és ezzel elkerüli az ország a fizetésképtelenséget.

Ahogy az MTI emlékeztet, az adósságplafon megemeléséről a képviselőház már korábban elfogadott egy törvényt, ami lehetővé tenne újabb 1500 milliárd dollár hitel felvételét az állam számára. A szenátus 63-36 arányban szavazta meg a képviselőház által szerdán elfogadott törvényjavaslatot, miközben a törvényhozók versenyt futottak az idővel a demokraták és a republikánusok közötti hónapok óta tartó pártpolitikai vitákat követően. A végső szavazás előtt a szenátorok közel egy tucat módosító indítványt tettek, a sürgető június 5-i határidőre való tekintettel azonban a késő éjszakai ülésen az összeset elutasították. Hogy mire volt ez a sietség és mekkora volt a baj, azt jelzi, hogy

a pénzügyminisztérium előzőleg arra figyelmeztetett, hogy június 5-én nem lesz képes kifizetni az összes számláját, ha a kongresszus addig nem lép.

A szavazás után Biden elégedetten konstatálta, hogy törvényhozás időben cselekedett. Az elnök azt mondta, ez a kétpárti megállapodás nagy győzelem a gazdaságuknak és az amerikai nép számára is, emellett pedig leszögezte, hogy a lehető legrövidebb időn belül aláírja a megállapodást.

Ezzel a jogszabállyal 2025. január 1-jéig felfüggesztik a szövetségi hitelfelvétel törvényi korlátozását. A legtöbb más fejlett országgal ellentétben az Egyesült Államok korlátozza a kormány által felvehető adósság összegét, függetlenül a törvényhozás által elkülönített kiadásoktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik