A miniszterelnök hatvanadik születésnapjával kezdett Bita Dániel, Kerner Zsolt, valamint Nagy József a Háromharmadban. Aztán a kamatjövedelmeket sújtó új adó és a multik elüldözése került szóba, majd pedig az, hogy Koszovóban magyar vér folyt.
Az ukrajnai inváziót támogató, 1969-ben szegénységi fogadalmat tett szerzetes mára a hírek szerint dollármilliárdok fölött rendelkező pátriárka lett. Miért állt ki mellette a magyar kormány?
Ferenc pápa és Kirill pátriárka találkozója ráirányította a figyelmet a vallások közötti párbeszéd szükségességére. Az Isten tudja cikksorozat legújabb cikkében hazai vallási tanítók mondják el véleményüket a találkozóról, illetve hozzák párhuzamba azt saját vallásukkal.