A hatóságok szerint vérontás nélkül, a túszok elengedésével ért véget a többnapos lázadás az észak-brazíliai Rondónia szövetségi állam székhelye, Porto Velho börtönében. A rabok korábban 16 társuk haláláról számoltak be.
A 7,4 milliós országban több mint egymillió ember tekinthető szegénynek, azaz kétgyermekes család esetén jövedelmük nem éri el a 2600 eurót – áll a Caritas segélyszervezet elemzésében. A szegénység fogalma azonban meglehetősen mást takar az alpesi országban, mint nálunk.
Szemtanúk szerint az emberrablók három britet, egy férfit, egy nőt és egy gyereket raboltak el a gázai övezetben. Még nem tudni, ki áll az akció hátterében, és mi a célja a túszejtéssel – írja a BBC.
Több mint 200 túsz van azoknak a börtönlakóknak a fogságában, akik karácsonykor átvették az irányítást a brazíliai Rondonia állam egyik börtönében. A hatóság emberei egyelőre nem tervezik az intézmény megrohanását – jelenti a BBC.
Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök szerint az Európai Unió válságban van, s bár az EU-keretköltségvetésről létrejött megállapodás hasznos, mert legalább nem rontja tovább a helyzetet, de nem elég ambiciózus ahhoz, hogy kivigye a szervezetet a válságból.
Viktor Juscsenko ukrán elnök meglátogatta az ünnepek alatt az Irakban állomásozó katonákat. A képen éppen tisztekkel vacsorázik látogatása közben a közép-iraki Kút közelében. Juscsenko előre be nem jelentett egynapos látogatást tett Irakban, mielőtt Kijev megkezdi az ukrán egységek kivonását az arab országból.
A lengyel katonák 2006 végéig maradnak Irakban, igaz, csökkenő létszámban – határozott kedden a varsói kormány. A döntést Kazimierz Marcinkiewicz miniszterelnök jelentette be.
2006 végén távozik Irakból az ötödik legnagyobb létszámban jelen lévő lengyel katonai kontingens – jelentette be Kazimierz Marcinkiewicz, lengyel kormányfő.
Több ezren tüntettek kedden Bagdadban és Tikrítben a december 15-i választások eddig bejelentett részeredményei, és az állítólagos választási csalások ellen. Az eddig ismertté vált eredmények alapján a konzervatív síiták győztek.
Kedden benyújtotta lemondását Andrej Illarianov, Vlagyimir Putyin orosz elnök gazdasági tanácsadója, aki már hónapok óta nyíltan és egyre erőteljesebben bírálta az orosz kormány politikáját.
Rendőrségi források szerint a többnyire síiták által lakott Karbala városában tömegsírt találtak. A BBC információi szerint Szaddám Huszein serege végezte ki a lázadókat.
A Gázai övezetből házilagos készítésű palesztin rakétákkal lőttek izraeli területeket. Válaszul izraeli helikopterek kedd hajnalban három rakétát lőttek ki Gázában, illetve a Gázai övezet északi részében lévő célpontokra. Közben a védelmi miniszter elrendelte a Gázai övezet északi részén kialakítandó tilalmi övezetre vonatkozó döntés megvalósítását.
Ismeretlen eredetű gáz mérgezett meg csaknem száz vásárlót egy szentpétervári üzletben hétfőn, a rendkívüli helyzetek minisztériumának közleménye szerint.
Félszáz páncélozott szállító harcjárművet és két szállítóhelikoptert ajándékoz Palesztinának Oroszország, amely előzetesen Izraellel is egyeztetett a szállítások kérdéséről.
A legtöbbet szenvedett indonéziai Aceh tartományban túlélők, áldozatok rokonai, hivatalos személyiségek ezrei emlékeztek egyperces némasággal az áldozatokra hétfőn, a természeti katasztróga egy éves évfordulóján.
Ariel Saron izraeli miniszterelnök új pártja, a Kadima hivatalosan kinyilvánította, hogy a palesztinokkal folytatott béketárgyalások előremozdítását tekinti egyik legfontosabb célkitűzésének - jelentette a Maariv című izraeli napilap.