Izraelben külön vizsgálják az aktivisták és az előre megfontolt támadó szándékkal érkezők ügyét. Mindkét oldal félelemből cselekedett hétfőn. A Nyugati Parton élő palesztinok nem fogják feláldozni egzisztenciájukat egy erőszakos felkelésért.
A Gázába tartó önkéntes segélyflottilla elleni izraeli támadáskor megölt négy török aktivista közül három vallásos muzulmán volt, aki mártírhalált akart halni.
Törökország nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását kérte szerdán a Gázai övezetbe tartó önkéntes segélyflottilla elleni izraeli támadás során történt halálesetek kivizsgálására.
Törökország nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását kérte a Gázai övezetbe tartó önkéntes segélyflottilla elleni izraeli támadás során történt halálesetek kivizsgálására.
A TNS Telesker által végzett reprezentatív közvélemény-kutatás szerint az izraeli felnőttek több mint 60 százaléka szerint a katonai akció helyett más módszerrel kellett volna megállítani a segélyflottillát.
Kárpátalján a magyarok meglehetős nyugalommal fogadták a magyar állampolgárság felvételének lehetőségéről szóló hírt – írta kárpátaljai riportjában a Deutsche Welle rádióállomás ukrán adásának internetes honlapja.
Izrael elleni jogi eljárás lehetőségét vizsgálja a török igazságügy-minisztérium a Gázai övezetbe tartó önkéntes segélyflottilla elleni, kilenc halálos áldozatot követelő izraeli támadás után.
Legkevesebb 12 ember meghalt, miután a heves esőzés miatti földcsuszamlások házakat, embereket sodortak el, temettek be a dél-kínai Kuanghszi-Csuang autonóm területen.
Magyarországgal nem, de minden más országgal kész megegyezni Szlovákia a kettős állampolgárság ügyében - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.
Több száz embert kellett kilakoltatni Kelet-, illetve Délnyugat-Szlovákiában, ahol a kiadós esőzések következtében megáradt kis folyók és patakok településeket öntöttek el.
Folytatódott Izraelben azoknak a palesztinbarát aktivistáknak a kiutasítása, akiket a Gázai övezetbe segélyt szállító flottilla hajóin vett őrizetbe a haditengerészet. Ezúttal 250 külföldiről van szó - jelentette be az izraeli katonai rádió.
Rakéta csapódott be annak a kabuli egyetemnek a közelében, ahol éppen kezdetét vette a törzsi vezetők hagyományos tanácskozása, a loja dzsirga. Emellett kézifegyverekből leadott lövések hallatszottak a környékről. Károkról, sebesültekről egyelőre nem érkezett jelentés.
Rakéta csapódott be szerdán annak a kabuli egyetemnek a közelében, ahol éppen kezdetét vette a törzsi vezetők hagyományos tanácskozása, a loja dzsirga.
Barack Obama amerikai elnök részvétét nyilvánította Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnöknek a Gázai övezetbe tartó török hajó elleni izraeli akció áldozataival kapcsolatban.
Nicaragua felfüggesztette diplomácia kapcsolatait Izraellel a gázai segélyflottilla elleni akció miatt - jelentette be a managuai sandinista kormány szóvivője.