Nagyvilág

Lemondott a japán miniszterelnök

Lemondott Hatojama Jukió japán miniszterelnök, mindössze kilenc hónappal azután, hogy pártja történelmi győzelmet aratott a választásokon.

Hatojama Jukió népszerűségi indexe szeptemberi hatalomra kerülésekor még 70 százalékos volt, mostanra azonban 20 százalék alá csökkent. A Japán Demokratikus Párt (DPJ) a jövő hónapban újabb megméretés, a felsőházi választások elé néz, amelyen szembesítik a kampányban tett ígéreteivel.

Hatojama egyik legfontosabb törekvése volt, hogy a szigetországban rendkívül népszerűtlen amerikai támaszpontot elköltöztessék Okinaváról, sőt, lehetőség szerint akár az ország területétől is. Április végén százezres tüntetésen követelték a helyiek a kormánytól választási ígéreteik betartására, ám Tokió és Washington közötti tárgyalások nem a Japán Demokratikus Párt számára kielégítő eredménnyel zárultak, így a második világháború után létesített légibázist csak a sziget déli részére helyezik át. Ez általános felháborodást váltott ki Okinaván és a DPJ koalíciós partnere, a pacifista szociáldemokraták körében.

A 63 éves kormányfő lehetséges utódjaként a jelenlegi kormányfő-helyettes és pénzügyminiszter, Kan Naotó, a külügyminiszter Okada Kacuja és Maehara Szeidzsi közlekedési minisztert emlegetik Tokióban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik