Nagyvilág
Újra felütötte fejét a Nyugat-Afrikában pusztító Ebola-vírussal rokon Marburg-vírus a kelet-afrikai Ugandában, és egy harmincéves férfi halálát okozta a fővárosban, Kampalában.
Megérkeztek Ukrajnába az országban folyó harci cselekmények megfigyelését végző EBESZ-küldöttségnek szánt első pilóta nélküli repülőgépek.
A szervezet főtitkára a NATO keleti határainak megerősítését sürgette varsói tárgyalásain.
Kasmíri lakosok tízezrei menekültek el hétfőn otthonukból az indiai és a pakisztáni határvédelmi erők közötti összecsapások miatt.
Az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom (IBU) nevű szélsőséges csoport vezetője, Uszman Gozi bejelentette, hogy szervezete csatlakozott az Iszlám Államhoz (IÁ).
2014. 10. 06. 10:50
Először tartottak előkészítő tárgyalásokat a szabad és demokratikus választásokért tüntető diákok képviselői a hongkongi vezetőkkel, de nem sikerült megállapodniuk a tervezett párbeszéd feltételeiről.
Dilma Roussef államfőelleni összefogásra szólította fel vasárnap a brazil elnökválasztás második fordulójába meglepetésre bejutó Aécio Neves a szocialisták harmadik helyen végzett politikusát, Marina Silvát.
Egy bűnbanda két tagja beismerte 17 diáknak a megölését a közül a 43 egyetemista közül, akik egy hete tűntek el Mexikó déli részén.
A konzervatív Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) párt kapta a legtöbb voksot a vasárnapi bulgáriai parlamenti választásokon, de nem szerzett parlamenti többséget.
Négyhónapos szünet után folytatódott a kutatás a márciusban nyomtalanul eltűnt utasszállító roncsai után.
Először hajtott végre támadást az Iszlám Állam szélsőséges dzsihadista szervezet ellen Belgium légiereje hétfőre virradóra Irakban. Ezzel párhuzamosan Ausztrália és Hollandia vadászgépei is megkezdték a járőrözést az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció keretein belül.
2014. 10. 06. 07:22
Egy éven belül önvezérlő, személyzet nélküli őrcsónakokat rendszeresíthetnek az amerikai haditengerészetnél.
A Youtube videomegosztó portálra feltöltött felvételen azzal fenyegettek, hogy "levadásszák" az izraeli hírszerzés helyi informátorait.
Honsú szigetét is elérte a Fanfon nevű tájfun, ami most Tokió felé tart. A szélviharnak eddig négy halálos áldozata van.
75 százalék az esély arra, hogy Franciaországban három héten belül megjelenik a vírus és 50 százalék arra, hogy Nagy-Britanniában is.
A demokráciát követelő tüntetőket hazaküldte a kormány. Kérdés, hogyan reagál majd a rendőrség, ha nem tesznek eleget a felszólításnak.
A bevétel viszont nem csökkent az Oktoberfesten, mert horribilis áron, 3100 forintért adták az egyliteres korsó sört.
Az elmúlt száz év legtöbb áldozatát követelő vulkánkitörése után most egy pusztító tájfun fenyegeti a szigetországot.
2014. 10. 05. 20:07
A Perzsa-öbölbe vetette magát egy tengerészgyalogos, amikor úgy tűnt, hogy lezuhan a gép, amin utazott.
A csecsen fővárosban robbantotta fel magát egy menekülő fiatal férfi.
2014. 10. 05. 17:02
Magukat menekültnek álcázó dzsihádista merénylők szivárognak be Európába.
2014. 10. 05. 16:45
Az eddig is kormányzó jobbközép koalícióra 58 százaléknyian szavaztak, az oroszbarát ellenzéki párt 23,3 százalékot kapott.
A brit miniszterelnök utasította a brit titkosszolgálatokat, hogy kutassák fel azt a terroristát, aki az Iszlám Állam két amerikai és két brit túszát lefejezte.
2014. 10. 05. 14:54
- 03:33 Neymar előre lelőtte a poént a brazil vb-kerethirdetés előtt
- 23:24 Jött a szokásos szöglet utáni gól, fél kézzel már fogja a trófeát az Arsenal
- 21:55 Itt vannak a minisztériumok bejelentett közigazgatási államtitkárai
- 21:46 Letolta a gatyáját a teniszező az elvesztett labdamenet után
- 21:42 Egy nap alatt ketten vetették le magukat a veszprémi völgyhídról
- 21:32 Kapu Tibor: Nem voltam a Fidesz űrhajósa, de a Tiszáé sem vagyok
- 21:11 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.18.
- 21:01 „Vilmos herceg dugdosta a zsebkendőket a fürdőszoba ajtaja alá, miközben Diana bent zokogott” – miért gyűlölte a kilencvenes éveket Erzsébet?
- 20:29 KDNP: Magyar Péter kérjen bocsánatot Sulyok Tamástól!
- 19:50 A Realnál csak egy dolog biztos: a csapatkapitány mindig elköszön év végén
- 19:08 Tölgyessy: nemzetközi mértékben is vége az Orbán-sztorinak, a Fidesz elnevezés átok alá került
- 19:00 Összeütközött két katonai repülő egy légibemutatón, ejtőernyővel menekült a legénység
- 18:58 NB I: az ETO nyert, vagy a Fradi vesztett?
- 19:02 Ezzel a filléres módszerrel végleg eltűnnek a levéltetvek
- 18:05 Cannes kínzómestere: Nemes Jeles László
- 16:55 Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól
- 19:08 Tölgyessy: nemzetközi mértékben is vége az Orbán-sztorinak, a Fidesz elnevezés átok alá került
- 17:00 Nyilvánosságra hozzák a kegyelmi döntést, leállítják a kék villogózást és a honvédelmi repülők használatát - sajtótájékoztató a második kormányülésről
- 13:25 Fordulat az üzemanyagoknál: keddtől megugranak az árak
- 16:15 Molnár Áron: Mága Zoltán Hankó Balázs támogatásával kért állami pénzt a Fidesz kampányára
- 15:50 Kizuhant a negyedikről és meghalt egy 17 éves lány
- 21:42 Egy nap alatt ketten vetették le magukat a veszprémi völgyhídról
- 14:40 Klasszikussá vált fordulattal reagált Magyar Péter Havasi Bertalan feljelentésére
- 15:29 Mága Zoltán elismerte, hogy diplomata-útlevéllel rendelkezik
- 11:52 Bayer Zsolt szerint padlón van a Fidesz, és olyan a hangulat az országban, mint a Tanácsköztársaság idején
