Nagyvilág
Abe Sindzó interjút adott egy hongkongi tévének, de békülékeny nyilatkozata ellenére otthon már más politikát folytat.
Az eljárás nem tetszik az Európai Bizottságnak, azt is vizsgálják, hogy összhangban áll-e ez a faji alapú megkülönböztetés tiltásával.
Annyira undorítóan mocskos volt a víz, hogy inkább kimenekült, mint hogy ott haljon meg.
Befenyítették az oroszok az USA-t: ha tényleg nehézfegyvereket hoz Kelet-Európába, ők is felvonultatják az arzenált a határ mentén.
Pedofília és gyermekpornográf felvételek birtoklásának vádjával a vatikáni bíróság elé állítják Josef Wesolowski volt lengyel érseket és korábbi apostoli nunciust.
Súlyosan megsebesített két férfit, apát és fiát, egy berlini kertben csapdába esett vaddisznó. A német fővárosban becslések szerint mintegy négyezer vaddisznó él.
Nantes-ban kigyulladt a Szent Donát Bazilika. Nem kicsit.
2015. 06. 15. 13:08
Ideiglenesen külön sávot festettek fel a belga Antwerpen belvárosában a séta közben szöveges üzeneteket író gyalogosok számára, így kevesebb eséllyel ütközhetnek másoknak - írja a BBC.
A phenjani média hétfői jelentése szerint Kim Dzsongun észak-koreai vezető kíséretében volt egy katonai eseményen egy négycsillagos tábornok.
2015. 06. 15. 10:02
Az IMF vezető közgazdásza szerint Görögországnak és nemzetközi hitelezőinek egyaránt nehéz döntéseket kell meghozniuk ahhoz, hogy megállapodás születhessen Athén pótlólagos finanszírozásáról és adósságrendezéséről.
Az esetnek letartóztatás lett a vége, miután a felvétel terjedni kezdett az interneten.
2015. 06. 15. 08:33
Szokatlan módon, a két Koreát elválasztó, katonák által erősen védett demarkációs vonalon szökött át hétfőn egy észak-koreai katona Dél-Koreába.
Menekülnek az országból az ápolók, de a kormányfőnek fontosabb volt a meccs, mint az ügyükről zajló vita.
Egy zsolnai gyárban dolgozott a dél-koreai, akit a halálos betegségre hasonlító tünetekkel vittek kórházba.
A kormány egy másik tagja hülyeségnek nevezte azt a javaslatot, hogy állítsák le a menedékkérelmek elbírálását.
- 06:35 Hat év után ismét lehet közvetlenül Amerikába repülni Budapestről
- 06:34 Frei Tamás: Az elmúlt egy évben többször is egyeztettem az RTL-lel
- 05:58 Meghaltak, de egyelőre túlélték: meglepő számokra bukkantunk a Fidesz-közeli hírportáloknál
- 05:45 Mennyit tudsz a mandalóriról és Groguról? Teszteld ezzel a tíz kérdéssel!
- 05:30 Mit hova dobsz? Jól szelektálsz? Tudod, melyik hulladékot hova kell rakni? – kvíz
- 05:30 Az egész ország imádta – Hofi Gézáról kérdezünk ebben a kvízben
- 04:10 Cseresznye ölte meg az egyik amerikai elnököt?
- 03:59 Őrangyalok tömkelege vigyázott a szörnyű balesetet szenvedett kézilabdázóra
- 03:40 Kelmefestő lett a magyar miniszterelnök, Lakatos Géza
- 03:33 Gyermekpornográfiát kerestek, női futballistáit videózó edzőre bukkantak a rendőrök
- 22:51 Fel van adva a lecke: Emery a harmadik csapatával az ötödik Európa Ligáját nyerte
- 22:01 Gulyás szerint a Tisza alkotmánymódosításából az következik, hogy lazítanak az eddigi migránspolitikán
- 21:40 Skandináv lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 21:22 Méterekre közelített meg két orosz vadászgép egy brit felderítő repülőt
- 06:00 Videón a kék cinegék fészkét kirabló agresszív harkály
- 18:49 Elkészült a Tisza Alaptörvény-módosítása: nem tölthet 8 évnél többet hivatalban a kormányfő, vége lehet a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak
- 18:16 Kármán András felmentette a NAV elnökhelyettesét, akinek a márciusi buliján meghalt a hivatal tábornoka
- 16:41 Már nem is emlékszik, milyen nem híresnek lenni – a 80 éves Cher pályája képekben
- 19:45 Kim Kardashian fehérneműi között találtak 3 milliárdnyi kokaint
- 16:35 Példátlan eset: leszavazták a közmédiacég vezérigazgatójának, Áder egykori sajtófőnökének beszámolóját
- 18:42 Két eseményt is töröltek Magyar Péter ausztriai programjából
- 18:49 Hét hónappal a tragédia után eltemették a Kenyában lezuhant Süllős Gyulát és családját
- 19:05 Vezetés közben meghalt egy férfi Újpesten
- 14:47 Palvin Barbara újra meghódította Cannes-t: galérián a legjobb pillanatai
- 20:06 Gulyás Gergely: A Fidesz–KDNP-frakció törvényjavaslatot terjesztett elő a magyar gazdákat védő intézkedések újbóli bevezetésére
