Nagyvilág

Szennyezett folyó mentette meg az öngyilkosságra készülő férfi életét

Annyira undorítóan mocskos volt a víz, hogy inkább kimenekült, mint hogy ott haljon meg.

A folyók szennyezése hatalmas problémának számít, különösen Kínában, de egy férfi családja most minden bizonnyal rendkívül hálás amiatt, hogy a Zhejiang-tartományban található Yiwu-folyó vize „undorítóan mocskos”. Ugyanis, ha tiszta lett volna a víz, a férfi már nem élne – jelentette a helyi sajtó.

A csak Liu néven azonosított 48 éves férfi a rendőrségnek elmondta: azért akart öngyilkosságot elkövetni, mert idén nagyon sok pénzt veszített vállalkozása. Állítása szerint váratlanul döntött arról, hogy este hétkor beugrik a folyóba, és véget vet életének. Azonban rögtön meggondolta magát, amit becsapódott a vízbe.

„A víz olyan mocskos és büdös volt, hogy túl undorító volt lenyelni” – magyarázta a férfi, miért nem akarta, hogy ott érjen véget az élete. Azonnal elkezdett kiúszni a partra, de az erős áramlat elsodorta és csak húsz kilométerrel lejjebb, a következő városban sikerült kikecmeregnie egy kis földdarabra, ahonnan végül a rendőrök mentették ki.

 
Olyan undorítóan mocskos és bűzös volt a folyó, nem akart ott meghalni az öngyilkosságra készülő férfi
Fotó:Shanghaiist 

Az orvosok elmondása szerint Liu végül nem szenvedett súlyos sérüléseket. A férfi pedig közölte: „Soha többet nem próbálom megölni magam.”

!!!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik