Nagyvilág

Annyi fegyver kerülhet Kelet-Európába, mint még soha a rendszerváltás óta

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

újságíró. 2015. 06. 15. 14:56

Befenyítették az oroszok az USA-t: ha tényleg nehézfegyvereket hoz Kelet-Európába, ők is felvonultatják az arzenált a határ mentén.

Oroszország növeli katonai jelenlétét az ország nyugati területein, ha megvalósul az amerikai védelmi minisztérium javaslata arról, hogy állomásoztassanak nehézfegyverzetet a Baltikumban és más kelet-, illetve közép-európai országokban – közölte az orosz védelmi minisztérium egyik tisztségviselője hétfőn. Jurij Jakubov tábornok szerint ha erre valóban sor kerülne, az “a Pentagon és a NATO legagresszívabb lépése” lenne a hidegháború befejeződése óta. “Oroszországnak nem maradna más lehetősége, mint hogy növelje katonai jelenlétét az ország nyugati térségében” – tette hozzá.

Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője azt közölte, hogy Moszkva addig nem kommentálja a Pentagon felvetését, amíg Washingtonban nem adnak ki hivatalos közleményt. A The New York Times vasárnap amerikai és NATO-illetékesekre hivatkozva azt írta, hogy a Pentagonban felmerült elképzelés szerint tankokat, tüzérségi harci járműveket és összesen akár ötezer katona felfegyverzésére elegendő más nehézfegyverzetet helyeznének el ideiglenesen Lettországban, Litvániában, Észtországban, valamint Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában és esetleg Magyarországon.

Tomasz Siemoniak lengyel miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter közölte, hogy Lengyelország és az Egyesült Államok között már folynak is a tárgyalások a nehézfegyverek állomásoztatásáról. Juozas Olekas litván nemzetvédelmi miniszter is azt mondta, hogy hazája felkészül az amerikai nehézfegyverek – elsősorban Abrams és Bradley harckocsik – fogadására, és folyik a szükséges infrastruktúra megteremtése is a litván hadseregben. Az amerikai lap ugyanakkor megjegyezte, hogy az elképzelést az Egyesült Államokban még a védelmi miniszternek és a Fehér Háznak is jóvá kell hagynia, és egyet kell értenie azzal a többi NATO-tagállamnak is.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.