Élet-Stílus

A lehető legnagyobb, 16,4 millió dolláros bírságot szab ki az amerikai kormány a Toyota ellen, amiért a japán cég eltitkolta egyes modelljeinek a gázpedál beragadásával kapcsolatos meghibásodási problémáit.
2010. 04. 06. 06:45
Sok trükk létezik arra, hogyan lehet sörnyitó nélkül eltávolítani a kupakot fogaink elvesztése nélkül. Van, aki öngyújtóval, asztalszélével, kulccsal mesterkedik. De már gyártanak olyan távirányítót is, amelyben tartozék a sörnyitó.
2010. 04. 06. 06:27
A Barcelona és az Arsenal egyaránt tartalékos összeállításban feszül egymásnak a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján. Az Inter egygólos előnnyel és felettébb magabiztosan várja a moszkvai, műfüvön sorra kerülő mérkőzést.
2010. 04. 06. 06:26
A tavalyi döntős Budapest Honvéd nyerte a Puskás Suzuki Kupa nemzetközi utánpótlás labdarúgótornát, miután a székesfehérvári fináléban 2-0-ra legyőzte a Panatinaikoszt.
2010. 04. 05. 19:36
A japán turné után Dylan április közepén fellépett volna a kínai fővárosban és Sanghajban is, ezt azonban megtiltotta neki a kínai vezetés. – tájékoztatott a Sunday Morning Post. A hír hallatán több Ázsiába tervezett koncertjét is lemondta az énekes. „Az volt számára a legjobban várt este, amikor a kínai közönség előtt lépett volna fel” – [...]
2010. 04. 05. 19:15
Mezey György, a listavezető Videoton szakvezetője szerint Kassai Viktor „belenyúlt a meccsbe" csapata zalaegerszegi vendégjátéka során.
2010. 04. 05. 14:20
9 db csoki mogyorókrémmel töltve. 11 db csoki nugátkrémmel töltve 3 db csoki mandulalakrémmel töltve. Hány csokit kell kivenni a dobozból ahhoz, hogy biztosak legyünk abban: 1./ 3 db különböző töltésű csokink van 2./ 3 db nugátos csokink van 3./ 3 db mandulás csokink van. Megoldás ITT!
2010. 04. 05. 09:32
A húsvét elengedhetetlen része a sonka, a tojás és a locsolkodás - hisszük. A különböző országok azonban különböző módon ünnepelnek. Rövid körkép a húsvéti hagyományokról.
2010. 04. 05. 09:22
A hazai kedvenc és 2004-es bajnok Andy Roddick nyerte a Miamiban rendezett, keménypályás tenisztorna férfi versenyét, miután a döntőben két szettben felülmúlta a cseh Tomas Berdychet.
2010. 04. 05. 08:51
Reméljük, hogy a Nyuszi rendesen teletojta a kerteket, bokrok alját, fűcsomókat és a virágágyások szélét sok csokitojással a gyerekeknek, akik mielőtt nekiállnak megkeresni a finomságokat, természetesen jól bereggeliznek a húsvéti reggeliző asztalnál. Ahogy elindul a pásztázás, a nagy csokikeresésben az élesszemű szülők el-elkurjantják magukat: ott a nyuszi farka, most láttam befordulni a mögé a fa [...]
2010. 04. 05. 08:50
Negyedikként a Győr jutott be a női kosárlabda NB I legjobb négy csapata közé, miután az utolsó negyeddöntős párharcban másodszor is legyőzte a Zalaegerszeget.
2010. 04. 04. 20:04
Fordulatos mérkőzésen a ráadásban esett góllal szerzett pontot az éllovas Videoton a harmadik helyezett Zalaegerszeg otthonában a labdarúgó Soproni Liga 21. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
2010. 04. 04. 19:49
Kijutott a decemberi Európa-bajnokságra a magyar női kézilabda-válogatott, miután a selejtező 4. fordulójában is nyert, ezúttal Békéscsabán a svédek ellen 26-24-re.
2010. 04. 04. 14:38
Olvasói sztorik